Csak az állam ad többet a pénzünkre
2018. augusztus 14.
Bár az infláció látványosan emelkedik, a forint időnként hullámvölgybe kerül, az alapkamat továbbra is változatlan, és a bankok sem adnak többet a pénzünkre. Közben újabb csúcsokat döntöget a lakossági készpénzállomány és a bankokban lekötetlenül heverő pénz mennyisége. Tízezer milliárd forinttal nem kezdünk semmit sem.
Megőrült a világ – gondolhatnánk, ahogy elnézzük a válság után a gazdaságba kiöntött ingyenpénz hatását. Ez persze nemcsak hazánkra igaz, hiszen egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államokban állították le a pénzpumpát, és kezdtek kamatemelésbe. Az Európai Központi Bank júliusi ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon, és úgy fogalmazott, hogy 2019. nyarának végéig maradhatnak a jelenlegi szintek. Még csak ott tartunk, hogy megerősítették az eszközvásárlási program idei év végével történő kivezetését.
Az MNB pedig – függetlenül attól, hogy a forint éppen milyen hullámvölgyekben jár - továbbra is elszánt abban, hogy folytassa a laza monetáris politikát. Vagyis kamatemelés egyelőre nincs és nem is lesz, a bankok pedig fürdenek a likviditásban, így nem is akarnak többet fizetni a betétekre.
De csúcsot dönt a bankokban lekötetlenül, folyószámlán álló megtakarítás is; az MNB adatai szerint júniusban 5517 milliárd forint hevert így parlagon. Vagyis a lakosság összesen 10.200 milliárd forinttal szó szerint nem kezd semmit sem. A szám önmagában is döbbenetes, hiszen – mint korábban kiszámoltuk - 8 éve, 2010. márciusában 1705 milliárd forint készpénze volt a lakosságnak, és mindössze 1486 milliárd forint volt folyószámlán, azaz összesen mintegy 3200 milliárd forint volt a kettő összege. Ez azóta több mint háromszorosára nőtt, sőt csak az elmúlt hónapokban összesen ezer milliárddal nőtt.
Ennek oka főként az volt, hogy korábban a piaci hozamok akár húszszorosát is fizető lakossági állampapírokat különféle trükkökkel intézményi befektetők is vásárolták, így – mint az MNB adataiból kiderült – például a tavalyi 1735 milliárd forintos állománynövekedésből mindössze 826 milliárd forint volt kimutathatóan lakossági vásárlás. Az ÁKK ezért idén visszavásárlásba is kezdett, és korlátozta a vásárlók körét is, ami meglátszott az értékesítési adatokon. Nyilvánvalóan ennek köszönhető az egységes kamatemelés.
.
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés az allampapir.hu alapján
Szerző: Lovas Judit
Címkék: bankbetét, kamat, MNB, forint árfolyam, alapkamat, megtakarítás
Tízezermilliárd forint hever parlagon
Megőrült a világ – gondolhatnánk, ahogy elnézzük a válság után a gazdaságba kiöntött ingyenpénz hatását. Ez persze nemcsak hazánkra igaz, hiszen egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államokban állították le a pénzpumpát, és kezdtek kamatemelésbe. Az Európai Központi Bank júliusi ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon, és úgy fogalmazott, hogy 2019. nyarának végéig maradhatnak a jelenlegi szintek. Még csak ott tartunk, hogy megerősítették az eszközvásárlási program idei év végével történő kivezetését.
Az MNB pedig – függetlenül attól, hogy a forint éppen milyen hullámvölgyekben jár - továbbra is elszánt abban, hogy folytassa a laza monetáris politikát. Vagyis kamatemelés egyelőre nincs és nem is lesz, a bankok pedig fürdenek a likviditásban, így nem is akarnak többet fizetni a betétekre.
Parlagon hever a pénz
Márpedig ennek az a következménye, hogy a sokszor akciósan is láthatatlan betéti kamatok nem érik el a megtakarítók ingerküszöbét, akik inkább készpénzben és lekötetlenül, folyószámlán tartják a pénzüket, ahelyett, hogy lekötnék. Mint az MNB legfrissebb statisztikái alapján tegnap megírtuk, júliusban 5729 milliárd forinttal újabb csúcsot döntött a gazdaságban a készpénzállomány, ebből számításaink szerint már több mint 4700 milliárd forint van a lakosság kezében.De csúcsot dönt a bankokban lekötetlenül, folyószámlán álló megtakarítás is; az MNB adatai szerint júniusban 5517 milliárd forint hevert így parlagon. Vagyis a lakosság összesen 10.200 milliárd forinttal szó szerint nem kezd semmit sem. A szám önmagában is döbbenetes, hiszen – mint korábban kiszámoltuk - 8 éve, 2010. márciusában 1705 milliárd forint készpénze volt a lakosságnak, és mindössze 1486 milliárd forint volt folyószámlán, azaz összesen mintegy 3200 milliárd forint volt a kettő összege. Ez azóta több mint háromszorosára nőtt, sőt csak az elmúlt hónapokban összesen ezer milliárddal nőtt.
Az állam bezzeg emelt
Az elmúlt hetekben egyedül a magyar állam emelte meg a lakossági állampapírokra adott kamatot. Az Államadósság Kezelő Központ július 30. után 50 bázisponttal többet ad az éven belüli, az egyéves és kétéves, fix kamatozású lakossági papírokra. (A legfrissebb kamatokat lásd a cikk végén!) A lépés nem meglepő, hiszen – ahogy megjósoltuk – jelentősen visszaesett a lakossági állampapírok iránti kereslet, a második negyedévben mindössze 96 milliárd forinttal növelte a lakosság az állampapír-befektetését.Ennek oka főként az volt, hogy korábban a piaci hozamok akár húszszorosát is fizető lakossági állampapírokat különféle trükkökkel intézményi befektetők is vásárolták, így – mint az MNB adataiból kiderült – például a tavalyi 1735 milliárd forintos állománynövekedésből mindössze 826 milliárd forint volt kimutathatóan lakossági vásárlás. Az ÁKK ezért idén visszavásárlásba is kezdett, és korlátozta a vásárlók körét is, ami meglátszott az értékesítési adatokon. Nyilvánvalóan ennek köszönhető az egységes kamatemelés.
A betéti kamatokat (forint, euró, dollár, svájci frank) itt kalkulálhatja.
A tartós betéti számlákra kínált friss kamatokat itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Top ajánlatok 5 millió forintra
Bank | 3 hónapra | Bank | 4 hónapra | Bank | 6 hónapra | Bank | 12 hónapra |
---|---|---|---|---|---|---|---|
Budapest | 0,20% | Budapest* | 0,90% | Budapest | 0,10% | Budapest | 0,50% |
MKB | 0,10% | OTP* | 0,30% | MKB | 0,10% | MKB | 0,10% |
Unicredit | 0,10% | Budapest | 0,10% | CIB | 0,03% | CIB | 0,03% |
*A bankba érkező új pénzre Forrás: Azénpénzem.hu kalkulátor a banki hirdetmények alapján |
Jelenlegi lakossági állampapír kamatok
Állampapír neve | Futamidő | Éves kamat | Éves kamat számítása |
---|---|---|---|
Bónusz Magyar Állampapír 2028/O | 10 év | 3,02% | 12 hónapos Dkj hozam + 3,00% |
Bónusz Magyar Állampapír 2024/P | 6 év | 2,77% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,75% |
Bónusz Magyar Állampapír 2022/P | 4 év | 2,27% | 12 hónapos Dkj hozam + 2,25% |
Prémium Magyar Állampapír 2023/J | 5 év | 3,80% | Infláció + 1,4% |
Prémium Magyar Állampapír 2021/K | 3 év | 3,50% | Infláció + 1,1% |
Kétéves Állampapír 2020/H4 | 2 év | 3,00% | 2018. július 30-tól |
Egyéves Magyar Állampapír | 1 év | 2,50% | 2018. július 30-tól |
Féléves Magyar Állampapír | 6 hónap | 2,00% | 2018. július 30-tól |
Kincstári Takarékjegy Plusz | 1 év | 2,50% | 2018. július 30-tól |
Kincstári Takarékjegy | 1 év | 2,25% | 2018. július 30-tól |
Kincstári Takarékjegy II. | 2 év | 2,75% | 2018. július 30-tól |
Szerző: Lovas Judit
Címkék: bankbetét, kamat, MNB, forint árfolyam, alapkamat, megtakarítás
Kapcsolódó anyagok
- 2019.01.10 - Kamatot emelt az állam, többet fizet a pénzünkre
- 2018.12.14 - Csak ennyit kapunk a pénzünkre
- 2018.09.21 - Így veszíti el a pénzünk az értékét
- 2018.09.19 - Magasabb kamatot akar? Arra várhat!
- 2018.08.22 - Nagyot nőttek a reálkeresetek
- 2018.08.21 - Mutatjuk, hova teszik a pénzüket a magyarok
- 2018.08.13 - Döbbenetes, mekkora a készpénzállomány
- 2018.07.25 - Többet ad az állam a pénzünkre
- 2018.07.16 - Drágább lett a hitel? Akkor sem kapsz többet a pénzedre
- 2018.06.15 - Ötezermilliárdot adunk ingyen a bankoknak
- 2018.05.03 - Egy százalék feletti kamatok? Csak a dollárra!
- 2018.03.29 - A bankok nem akarnak fizetni a pénzünkre
- 2018.03.02 - Beismerték: trükköztek az állampapírral
- 2018.02.23 - Mikor kapok végre nagyobb kamatot?
- 2018.01.30 - Itt az új babakötvény: 5,4 százalék a kamat
- 2018.01.19 - Kevesebbet adna az állam is a pénzünkre
- 2017.12.01 - Szó szerint filléreket kapunk a pénzünkre
További kapcsolódó anyagok