Összeszedték, mik lehetnek fontosak
2021. december 2.
Az autósok fele csak eseti módon téliesíti autóját – derült ki egy felmérésből. Az előrejelzések szerint pedig most már nem csak dátum szerint, hanem valójában is jön a tél. Fontos tehát a gumicsere, de például a téli szélvédőmosó betöltése is.
A megkérdezett autósok közel fele (46 százalék) még eseti módon téliesít, csak akkor foglalkozik a teendőkkel, amikor az első hidegeket jelzik a meteorológusok – tette közzé reprezentatív kutatása alapján a Mol. A társaság összefoglalta, hogy a többségnek mit jelent a téli felkészülés: gumicsere, téli szélvédőmosó, jégkaparó és más téli segédeszközök bekészítése a kocsiba.
A Mol kutatása szerint az autósok közel harmada 30-60 percet tölt a kocsi téli felkészítésével, 20 százalékuk még ennyit sem, felük viszont egy óránál is többet. Nem mellékes viszont, hogy végeredményként az jött ki, hogy a magyar autósok 96 százaléka számára fontos a gépjármű felkészítése a télre. A válaszadók negyede hóláncot is tart autójában, jégkaparót szinte mindenki, míg hóseprű és folyékony jégoldó az autósok közel háromnegyedénél található.
Más érdekességet is kiderített a Mol. Az autójukat rendszeresen használók 79 százaléka ül télen is ugyanannyit autóba, mint a többi évszakban. Igaz, változtatnak vezetési szokásaikon vagy napi rutinjaikon: 40 százalék ebben az időszakban gyakrabban ellenőrzi a folyadékszinteket, és 94 százalék tölt téli ablakmosót a tartályba. Az alapkiegészítők mellett a páramentesítő kendő és a takaró is gyakori téli extra kellék. Ritkábban tartozik a téli készletbe az indítókábel vagy a pótizzó, illetve a homok és a lapát. Az autósok tizenöt százaléka télen ételt és italt is betáraz az autóba arra az esetre, ha az időjárás viszontagságai miatt az úton maradna.
A hideg időben még inkább figyelni kell arra, hogy tele tankkal induljon el az autós, még rövidebb távolság esetén is – tankolni is ajánlatosabb gyakran, hogy ha az úton ragad az ember, a kocsi fűtése biztosított legyen. Az akkumulátor állapotának ellenőrzése is kulcskérdés, mert azok rendre a leghidegebb napokon adják meg magukat. Fontos az üzemanyag-ellátó rendszerből a kondenzvizet rendszeresen leengedni, az üzembiztonságot nagymértékben befolyásoló üzemanyagszűrőket karbantartani, vagy a régebbi típusú autóknál az üzemanyag-ellátó rendszert tisztítani.
A nagy hidegekben a dízel autókba kimondottan ajánlott prémium üzemanyagot tankolni, hogy minden körülmények között biztosan induljon az autó. Emiatt elmondása szerint minden harmadik autós télen gyakrabban használ prémium üzemanyagot. A legfontosabb persze, hogy ilyenkor már senki se használjon nyári gumit.
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöke, Morenth Péter a Vezessnek elmondta, hogy a téli abroncsok használata egyre elterjedtebb. Az Apollót, a Bridgestone-t, a Continentalt, a Goodyeart, a Hankookot, a Michelint és a Pirellit, azaz piac legnagyobb szereplőit összefogó szervezet szerint 2012-ben a téligumipiac mérete 1,29 millió darab volt, míg 2020-ban bő 100 ezerrel több, 1,4 millió ilyen abroncs fogyott hazánkban.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kommunikációs vezetője, Lambert Gábor rámutatott, hogy a nem megfelelő – az évszakhoz nem illő vagy kopott – gumik használata visszaüthet. Szerinte bár közvetlenül nem, de közvetetten levezethető a jogszabályokból a téli gumik követelménye. A kialakult gyakorlat szerint azonban a gumi gyengébb profilmélysége, vagy önmagában az a tény, hogy a járművön nyári gumi van, nem tartozik a jármű súlyosan elhanyagolt állapota kategóriába. Az általános biztosítói gyakorlat szerint nem írnak elő ilyen feltételt, nem ellenőrzik kár esetén. (Még további érdekességekről itt olvashat.)
Szerző: Azénpénzem
Címkék: tél, autó, gépkocsi, autógumi, felmérés, Mol, téliesítés, téligumi
Tippek az autó télre felkészítéséhez

Ezekre érdemes ilyenkor figyelni

A biztosítók nem vizsgálják

Kapcsolódó anyagok
- 2022.10.04 - Csaknem 10 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba
- 2022.09.05 - Beütött a rezsipánik a használtautó-piacon is
- 2021.12.14 - Ráhajtott a GVH az autóhirdetések piacára
- 2021.12.09 - Drágulnak az autópálya matricák
- 2021.11.30 - Jóval olcsóbb lett a budapesti autók biztosítása
- 2021.11.04 - Közel negyedével esett vissza az új autók eladása
- 2021.10.21 - Lassan tör előre a négyévszakos autógumi
- 2021.10.14 - 700 milliót fizetett egy biztosító vadkárra
- 2021.08.24 - Autósok, vigyázat! Ismét kóvályognak az utakon a vadak!
- 2021.07.23 - Nem kell baleset, hogy elbukjuk a kötelező bónusz besorolását
További kapcsolódó anyagok