Törvénymódosítást kezdeményezhet az MNB
2017. április 28.
Már 2015 végétől tilos a hitelközvetítés a termékbemutatókon, de még mindig elég sokan akadhatnak így horogra. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hat vizsgálatot indított az ügyben, de nem könnyű a dolga, így az eljárások húzódnak. A végén azonban újabb törvényi szigorítást is javasolhatnak.
Még mindig előfordul, hogy a termékbemutatón ajándékként adott termék „átvételi elismervénye” tulajdonképpen egy kölcsönszerződés. Tudósítottunk olyan esetről is, amikor a 370 ezer forintos termékre (aminek reális piaci ára ennél valójában sokkal alacsonyabb lett volna) a hitelköltségek miatt végül 662 ezer forintnál is többet kellett kifizetnie a bemutatón meggyőzött vásárlónak. Mivel pedig a papírokat aláírta, nem volt menekvés. Az Ilyen esetek miatt módosították a törvényt, így 2016-ban már tilos a vásárláshoz hitelt nyújtani.
A trükkök azonban – ahogy azt korábban feltételeztük – nem tűntek el. Sőt, mintha még durvultak volna. Többen számoltak be arról, hogy egészségügyi vizsgálatra invitálták őket, majd a felállított „diagnózisban” akár halálos kockázattal riogattak. Amire persze jó megoldás az éppen kínált (sokszor meglehetősen kétes hatású és mindenképpen túlárazott) termék.
Az MNB 2016-ban hat fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított, elsősorban ügyféljelzések, illetve a társhatóságok jelzései alapján. Az ellenőrzés arra irányul, hogy az intézmények tevékenységük során betartják-e a jogszabályban foglalt kötelezettségüket, és valóban tartózkodnak-e az árubemutatós termékértékesítés során a hitelnyújtástól. A vizsgálatok közül eddig még egyetlen egy sem zárult le.
Egyáltalán nincs ugyanis könnyű helyzetben a felügyeleti hatóság. A vizsgálatba ugyanis mindenképpen be kell vonni az érintett fogyasztókat, hogy felderítsék: milyen jellegű, tartalmú tájékoztatást kaptak az árubemutató során. Ez (is) olyan terület egyébként, ahol a hatóság csak korlátozottan tudja megvédeni a különösen hiszékeny fogyasztókat. Mint arról korábban írtuk: hiába küzdött a jegybank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület abban az ügyben, amiben a „megnyert ajándék” átvételéhez hitelszerződést írattak alá, és az adós még csak nem is az árubemutatón részt vevő volt, a bíróság jogerősen a banknak adott igazat.
Ahogy fejlődik a felügyeleti vizsgálati szisztéma, úgy alakítják a termékbemutatós vállalkozások a gyakorlatukat. A hozzánk eljuttatott észrevételek szerint előfordult, hogy pénzügyi vállalkozás, de még inkább, hogy néhány ügynök lát jó üzleti lehetőséget a becsali hitelekben. Ezekről pedig a finanszírozó bank esetenként semmit sem tud. Valószínűleg ezért tartja elképzelhetőnek az MNB – mint azt a fogyasztóvédelmi jelentés ismertetőjén megtudtuk –, hogy a már említett vizsgálatok lezárását követően újabb szigorításokat javasolnak majd a jogszabályban.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: árubemutató, termékbemutató, hitel, egészségügyi vizsgálat, MNB
Tilos, de mégis kínálják a becsali hitelt
Különösen az idősek vannak a célkeresztben
Fotó: Azénpénzem
Fotó: Azénpénzem
Még mindig előfordul, hogy a termékbemutatón ajándékként adott termék „átvételi elismervénye” tulajdonképpen egy kölcsönszerződés. Tudósítottunk olyan esetről is, amikor a 370 ezer forintos termékre (aminek reális piaci ára ennél valójában sokkal alacsonyabb lett volna) a hitelköltségek miatt végül 662 ezer forintnál is többet kellett kifizetnie a bemutatón meggyőzött vásárlónak. Mivel pedig a papírokat aláírta, nem volt menekvés. Az Ilyen esetek miatt módosították a törvényt, így 2016-ban már tilos a vásárláshoz hitelt nyújtani.
A trükkök azonban – ahogy azt korábban feltételeztük – nem tűntek el. Sőt, mintha még durvultak volna. Többen számoltak be arról, hogy egészségügyi vizsgálatra invitálták őket, majd a felállított „diagnózisban” akár halálos kockázattal riogattak. Amire persze jó megoldás az éppen kínált (sokszor meglehetősen kétes hatású és mindenképpen túlárazott) termék.
Az MNB 2016-ban hat fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított, elsősorban ügyféljelzések, illetve a társhatóságok jelzései alapján. Az ellenőrzés arra irányul, hogy az intézmények tevékenységük során betartják-e a jogszabályban foglalt kötelezettségüket, és valóban tartózkodnak-e az árubemutatós termékértékesítés során a hitelnyújtástól. A vizsgálatok közül eddig még egyetlen egy sem zárult le.
A bíróság előtt sem áll meg feltétlenül a fogyasztói panasz
Egyáltalán nincs ugyanis könnyű helyzetben a felügyeleti hatóság. A vizsgálatba ugyanis mindenképpen be kell vonni az érintett fogyasztókat, hogy felderítsék: milyen jellegű, tartalmú tájékoztatást kaptak az árubemutató során. Ez (is) olyan terület egyébként, ahol a hatóság csak korlátozottan tudja megvédeni a különösen hiszékeny fogyasztókat. Mint arról korábban írtuk: hiába küzdött a jegybank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület abban az ügyben, amiben a „megnyert ajándék” átvételéhez hitelszerződést írattak alá, és az adós még csak nem is az árubemutatón részt vevő volt, a bíróság jogerősen a banknak adott igazat.
Az árubemutatókra jellemzően személyre szólóan invitálják a szervezők a fogyasztókat, az ilyen rendezvények gyakran zártkörűek, ezért az érintettek nélkül szinte lehetetlen a visszaélések felderítése.
A hitelnyújtásra vonatkozó jogszabályi szigorítást követően az MNB felhívta az érintett vállalkozások figyelmét, hogy vizsgálatra okot adó körülmény lehet, ha a fogyasztó az árubemutatón kínált terméket hitelfelvétel útján vásárolja meg, és az árubemutató szervezője, a termék értékesítője, valamint a hitelnyújtó között közvetítői kapcsolat mutatható ki. Felvetheti a jogsértés lehetőségét az is, ha az árubemutató keretében történő termékértékesítések mellett visszatérően azonos pénzügyi intézmény hitelnyújtása jelenik meg.Ahogy fejlődik a felügyeleti vizsgálati szisztéma, úgy alakítják a termékbemutatós vállalkozások a gyakorlatukat. A hozzánk eljuttatott észrevételek szerint előfordult, hogy pénzügyi vállalkozás, de még inkább, hogy néhány ügynök lát jó üzleti lehetőséget a becsali hitelekben. Ezekről pedig a finanszírozó bank esetenként semmit sem tud. Valószínűleg ezért tartja elképzelhetőnek az MNB – mint azt a fogyasztóvédelmi jelentés ismertetőjén megtudtuk –, hogy a már említett vizsgálatok lezárását követően újabb szigorításokat javasolnak majd a jogszabályban.
Nézze meg a cikkhez illő karikatúrát is
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem