A plusz ellátás nem épül be a rendszerbe

Téved, ha azt hiszi, minden kiderült a 13. havi nyugdíjról

Minél bővebben csurog, annál többel lehet számolni
2020. július 6. A parlament elfogadta a 13. havi nyugdíj „visszaépítését” célzó törvénymódosításokat. Mutatjuk, amit már tudni lehet. A juttatás megállapítására és folyósítására vonatkozó részletes szabályokat külön kormányrendelet határozza majd meg.

Az idén alighanem semmit, de jövőre szép plusz pénzt kaphatnak a nyugdíjasok. Korábban kiszámoltuk, mi mennyi lesz. Igazán persze akkor lehet már tényként kezelni a 13. havi nyugdíjat, ha jogszabályban fektetik le. Ez számtalan korábban tett nyilatkozat után mostanra megtörtént. A parlament elfogadta az „Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról” szóló javaslatot (a cikkünk írásakor még ki nem hirdetett szöveget itt találja).

Fontos tudni, hogy a 13. havi nyugdíj a nyugdíjprémiummal azonos kezelésű juttatás. Ez azt jelenti, hogy nem épül be az ellátás összegébe (nem jár utána a drágulás miatti emelés). A tizenharmadik havi nyugdíjat az öregségi nyugdíjasok, a hozzátartozói nyugellátásban részesülők és a szövetkezeti járadékosok is megkapják.
Jövőre a minimálnyugdíjasok extra emelésként összesen 7125 forintot kaphatnak. Néhány tucatnyian viszont 250 ezer forintnál is többet zsebelhetnek majd be. Az LMP az egész intézkedést vasárnapi online tájékoztatóján trükknek nevezte. Az ellenzéki párt szerint a tizenharmadik havi nyugdíjra szánt 77 milliárd forintból minden nyugdíjasnak kapnia kellene havi 40 ezer forintos emelést. 
A jogosultságot is meglehetősen szélesen határozták meg. Mindenki kap plusz juttatást, aki a tárgyév januárjában és az előző év akár egyetlen napján nyugellátást kapott. A több ellátásra is jogosultaknál a törvény szerint a 13. havit ellátásonként kell vizsgálni.

Szinte senki sem akadhat, aki arról nem értesült volna, hogy a juttatás „visszaépítése” négy részletben történik. A tizenharmadik havi nyugdíj összege a kifizetésének első évében, 2021-ben a nyugellátások januári összegének 25 százaléka, 2022-ben az 50 százaléka, 2023-ban pedig a 75 százaléka. 2024-ben a nyugdíjasok a tizenharmadik havi nyugdíj teljes összegét kézhez kapják. Ezt követően minden évben az egy havi nyugdíj összegét kapják a jogosultak.
Lehetséges a „finomhangolás”?
A jogszabály indoklása szerint a gazdaságvédelmi akcióterv részeként bejelentett „tizenharmadik havi nyugdíjhoz hasonló módon kapnak tizenharmadik havi ellátást más pénzbeli ellátásokban részesülő személyek”. A törvény értelmében a tizenharmadik havi nyugdíjat a Nyugdíjbiztosítási Alapból, az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai után járó tizenharmadik havi ellátást az Egészségbiztosítási Alapból kell finanszírozni.

Ha valaki úgy érzi, nem tudja, pontosan miről van szó, megnyugtatjuk, a hiba nem az ő készülékében van. A tizenharmadik havi ellátásról ugyanis külön kormányrendeletben rendelkeznek majd. Hasonlóan felhatalmazást kapott a kormány arra is, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj megállapítására és folyósítására vonatkozó részletes szabályokat külön rendeletben határozza meg.

Az ilyen eljárásnak oka lehet például az, hogy az érintettektől minden esetben hálát csikarjanak ki. Így lehet „kézivezérelni” például, hogy pontosan mikor adják a 13. havi juttatást. Lehetőség lehet az érintettek körét is finomhangolni. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni, hogy a nyugdíjprémium eredeti szabályozása szerint ez a juttatás nem jár azoknak, akik ideiglenes özvegyi nyugdíjat kapnak, de a rokkantak (akiknek rehabilitációs járadékot folyósítanak) sem részesülhetnek automatikusan belőle. 2017-ben azonban (szerencsére) a kormány végül úgy döntött, hogy mind a 2 millió 750 ezer nyugdíjas – köztük tehát a nagyon rászorultak is – megkapja a prémiumot. A helyzet pedig azóta sem változott.

Arról, hogy miként rövidíthetik meg az idősebbeket, itt olvashat

Nézze meg karikatúránkat is!

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok