Térfigyelő kamerát is bevet az ellenőrzéshez NAV

2026. március 27. Térfigyelő kamera felvételeivel buktatta le a feketén foglalkoztatottakat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A telephelyen az ellenőrzéskor hét alkalmazott dolgozott, de közülük csak kettőt jelentettek be szabályszerűen. A vállalkozó végül elismerte a jogsértést.

A NAV adóellenőrei a rendőrséggel közösen egy vállalkozásnál a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálták. A telephelyen éppen hét alkalmazott dolgozott, azonban közülük csak kettőt jelentettek be szabályszerűen, ötöt pedig bejelentés nélkül foglalkoztattak. A cég kezdetben tagadta a munkaviszonyt, azonban a revizorok figyelmét egy apró részlet sem kerüli el: megnézték a térfigyelő kamera felvételeit, amelyek egyértelműen alátámasztották feltevésüket. Az ellenőrzés végén a vállalkozó elismerte a jogsértést. 

A bejelentés nélküli foglalkoztatás (feketemunka) – hangsúlyozta közleményében az adóhatóság –súlyos szabálysértés, amely 2024 júliusától még szigorúbb büntetéseket von maga után: jelentős bírság, támogatásoktól való kizárás, sőt, akár üzletbezárás is lehet a következménye. Bár a pénzbírság is komoly szankció, sok vállalkozás számára a feketelistára kerülés a legsúlyosabb következmény. 

Ha egy munkáltató elmulasztja bejelenteni az alkalmazottját, azzal nemcsak adóelkerülést követ el, hanem komoly hátrányt okoz a munkavállalónak is, aki ezáltal elesik a társadalombiztosítási jogosultságoktól is. A NAV állításuk szerint az ellenőrzésekkel nemcsak a költségvetésnek hátrányt okozó feketefoglalkoztatás ellen lép fel, hanem a tisztességes gazdálkodók versenypiaci szerepét is segíti.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok