A legszabadabban a románok költekeznek

Tényleg egyre jobb a magyar életszínvonal?

2016. július 4. Az előző évhez képest megugrott a jelenlegi életszínvonalát nem kifogásoló magyarok száma – derült ki egy friss nemzetközi kutatásból. A felmérésben résztvevő országok lakosai közül a litvánok a legkevésbé, a lengyelek és a csehek pedig a leginkább elégedettek.

Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Litvánia lakosai körében végzett reprezentatív kutatást a Provident és anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) többek között arról, hogy a magánszemélyek mennyire elégedettek jelenlegi életszínvonalukkal. Mint közzétették, nálunk a válaszadók 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem elégedetlen a jelenlegi életszínvonalával, ami jelentős javulás a 2015-ös 64 százalékhoz képest.

Elsőre tehát ez is egy olyan felmérés, ami a „Magyarország jobban teljesít” szlogent igazolja. Részletesebben megnézve azonban a számokat, a helyzet nem is annyira rózsás. A Provident is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy míg az európai válaszadók 47 százaléka volt kifejezetten elégedett az életszínvonalával, addig a magyaroknak mindössze 18 százaléka vélekedett így.

A többség nehezen fedezne egy rendkívüli kiadást


A felmérésben résztvevő országok lakosai közül a litvánok bizonyultak a legkevésbé, a lengyelek és a csehek pedig a leginkább elégedettnek jelenlegi életszínvonalukkal. Mindkét utóbbi ország esetén a válaszadók több mint fele megfelelőnek találta helyzetét. Magyarországon a kutatás közel azonos arányban bukkant olyanokra, akik kifejezetten elégedettek, illetve elégedetlenek az életszínvonalukkal. Mindkét megállapítás körülbelül majdnem minden ötödik válaszadóra volt igaz. Elég sokatmondó viszont, hogy arra a kérdésre, mennyire jelentene problémát egy hirtelen, nem várt kiadás, a válaszadók 55 százaléka mondta: nehezen tudnák kezelni ezt a helyzetet.

A megkérdezettek 2016-ban elsősorban az élelmiszerre és háztartási cikkekre fordított kiadásaikat növelték. Akik a tavalyi évhez viszonyítva kevesebbet költöttek, főként az utazásra, szórakozásra illetve a háztartási cikkre fordított kiadásaikat fogták vissza. A legóvatosabb költekezőknek a jelenlegi felmérés szerint a litvánok, a bolgárok és a magyarok bizonyultak. Legszabadabban pedig a kérdőívre adott válaszaik alapján a románok költekeznek az idén. Ehhez adalék lehet még: az összes megkérdezett országban a legnagyobb valószínűséggel a románok készülnek utazásra.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok