Brutális kamatemelés kellett hozzá
2019. május 20.
Több mint 240 milliárd forinttal nőtt az első negyedévben a lakosság kezében levő állampapír-állomány, így reális célkitűzésnek tűnik, hogy az éves növekedés 800 milliárd legyen – derül ki az MNB legfrissebb számaiból. Igaz, ez sokba kerül minden adófizetőnek, hiszen ehhez hatalmas kamatemeléseket kellett végrehajtani, és a júniusban startoló Nemzeti Kötvény még erre is ráígér.
Idén az első negyedévben 241,5 milliárd forinttal több állampapírt vett a lakosság, mint amennyit visszaváltott, ezzel 6018 milliárd forintra nőtt a kezében lévő állomány – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. Az impozáns növekedés mögött ugyanakkor erőteljes kamatemelés áll.
Az ötéves állampapírt már decemberben magasabb kamatfelárral bocsátotta ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), az azóta átárazódó papír így ma már 4,5 százalékkal kamatozik. Januárban a kétéves papír kamatát emelte meg az ÁKK, februártól a hároméves állampapír is többet fizet, legutóbb pedig a féléves és egyéves állampapíroknak nőtt 0,50 százalékponttal a kamata. Ennek köszönhetően egy évre az állam 3 százalékot ad. (Az állampapírok kamatát táblázatba szedve ebben a cikkünkben találja.)
Az emelésre azért volt szükség, mert az ÁKK még tavaly év végén bejelentette, hogy 2019-ben 800 milliárd forinttal szeretné növelni a lakosság kezében lévő állampapírok összegét, ami a tervezett 998 milliárd forintos nettó kibocsátás 80 százaléka.
Az MNB legfrissebb adatai szerint ez időarányosan teljesül is, a kérdés azonban a folytatás. Nem véletlenül vetik be júniustól a Nemzeti Kötvényt, aminek a kamatozása a jelenlegi lakossági papíroknál is magasabb (5 évre átlagosan évi 4,95 százalékot fizet, ráadásul kamatadómentes).
A friss megtakarításból tehát 241,5 milliárd csak állampapírba ment, miközben a bankban tartott forint- és devizabetét is csak 27-27 milliárd forinttal emelkedett, biztosításokba és pénztárakba csak plusz 38 milliárd forint áramlott. (Ezek a tranzakciók nettó értékei, vagyis ennyivel több pénz ment oda, mint amennyit kivettek az emberek.) A befektetési jegyekből pedig összességében 37 milliárd forint távozott.
Forrás: MNB (A részletes tábla itt található.)
Szerző: Lovas Judit
Címkék: bankbetét, lekötés, kamat, MNB, állampapír, megtakarítás, ÁKK, készpénz, infláció, pénzromlás, vagyon, Nemzeti Kötvény
Teljesülhet a kormány nagy terve
Állampapír hirdetés a postán.
Fotó: Azénpénzem
Fotó: Azénpénzem
Idén az első negyedévben 241,5 milliárd forinttal több állampapírt vett a lakosság, mint amennyit visszaváltott, ezzel 6018 milliárd forintra nőtt a kezében lévő állomány – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adataiból. Az impozáns növekedés mögött ugyanakkor erőteljes kamatemelés áll.
Az ötéves állampapírt már decemberben magasabb kamatfelárral bocsátotta ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), az azóta átárazódó papír így ma már 4,5 százalékkal kamatozik. Januárban a kétéves papír kamatát emelte meg az ÁKK, februártól a hároméves állampapír is többet fizet, legutóbb pedig a féléves és egyéves állampapíroknak nőtt 0,50 százalékponttal a kamata. Ennek köszönhetően egy évre az állam 3 százalékot ad. (Az állampapírok kamatát táblázatba szedve ebben a cikkünkben találja.)
Az emelésre azért volt szükség, mert az ÁKK még tavaly év végén bejelentette, hogy 2019-ben 800 milliárd forinttal szeretné növelni a lakosság kezében lévő állampapírok összegét, ami a tervezett 998 milliárd forintos nettó kibocsátás 80 százaléka.
Az MNB legfrissebb adatai szerint ez időarányosan teljesül is, a kérdés azonban a folytatás. Nem véletlenül vetik be júniustól a Nemzeti Kötvényt, aminek a kamatozása a jelenlegi lakossági papíroknál is magasabb (5 évre átlagosan évi 4,95 százalékot fizet, ráadásul kamatadómentes).
Elszívja az állam a megtakarítást
A háztartások pénzügyi vagyonát bemutató MNB táblázatból az is kiderül, hogy a lakosság pénzügyi vagyona 2019. március végére 54939 milliárd forintra nőtt. Három hónap alatt a közel 1100 milliárdos növekményből 386 milliárd forint köszönhető a többlet megtakarításnak. A többi az átértékelődésből adódik.A friss megtakarításból tehát 241,5 milliárd csak állampapírba ment, miközben a bankban tartott forint- és devizabetét is csak 27-27 milliárd forinttal emelkedett, biztosításokba és pénztárakba csak plusz 38 milliárd forint áramlott. (Ezek a tranzakciók nettó értékei, vagyis ennyivel több pénz ment oda, mint amennyit kivettek az emberek.) A befektetési jegyekből pedig összességében 37 milliárd forint távozott.
Csökken a készpénz
A lakosság kezében lévő forint készpénzállomány 21 milliárd forinttal 4457 milliárd forintra csökkent. (Ezenfelül további 310 milliárd forintnyi külföldi készpénz is van a háztartásoknál.) Az MNB szándékának ez meg is felel; Nagy Márton, az MNB alelnöke egy konferencián már az ősszel kifejtette, hogy jó lenne, ha a lakosság kezében levő készpénz lakossági állampapírba menne. Arról persze még nem számolhatunk be, hogy ezután valóban inkább állampapírba megy a megtakarítás és nem készpénzbe, hiszen az elmúlt években többször is csökkent az első negyedévben a lakossági készpénzállomány, az év további részében azonban rendületlenül nőtt.Nettó vagyon
A lakosság pénzügyi kötelezettségei (hitelek, adótartozások) gyakorlatilag alig változtak, mindössze 15 milliárddal 9040 milliárd forintra csökkentek. Ezen belül ingatlanhitelből 60 milliárddal, fogyasztási hitelekből pedig 31 milliárd forinttal többet vettek fel, mint amennyit törlesztettek. Összességében a nettó lakossági pénzügyi vagyon 3 hónap alatt 1100 milliárddal 45900 milliárd forintra nőtt.Az állampapírok kamatát táblázatba szedve ebben a cikkünkben találja
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Háztartások pénzügyi vagyona (milliárd forint)
2017. dec.31. | 2018. dec. 31. | 2019. márc. 31. | |
---|---|---|---|
Pénzügyi eszközök | 49 389,8 | 53 845,5 | 54 939,0 |
1 Készpénz és betétek | 12 686,9 | 14 526,5 | 14 561,3 |
1a Készpénz | 4 117,2 | 4 789,7 | 4 768,3 |
1b Betét, forint | 6 715,4 | 7 798,5 | 7 823,6 |
1c Betét, deviza | 1 854,4 | 1 938,4 | 1 969,4 |
2 Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | 5 306,5 | 6 017,3 | 6 280,1 |
Ebből állampapír | 5 024,9 | 5 778,7 | 6 017,9 |
3 Hitelek | 1 459,6 | 1 521,6 | 1 542,2 |
4 Részvények és részesedések | 20 980,5 | 22 628,7 | 23 212,1 |
Ebből tulajdonosi részesedések nem pénzügyi vállalatokban | 14 857,9 | 16 422,2 | 16 873,0 |
Külföldi tulajdonosi részesedések | 1 525,0 | 1 715,5 | 1 767,4 |
Belföldi befektetési jegyek | 3 940,2 | 3 826,6 | 3 869,3 |
5 Biztosítástechnikai tartalékok | 4 123,0 | 4 148,7 | 4 300,8 |
Életbiztosítási díjtartalékok | 1 955,2 | 1 929,3 | 2 004,7 |
Nyugdíjpénztári díjtartalékok | 1 828,2 | 1 857,6 | 1 906,1 |
7 Egyéb követelések | 4 830,9 | 5 000,9 | 5 039,6 |
Kötelezettségek | 8 683,5 | 9 054,7 | 9 039,5 |
Nettó pénzügyi vagyon | 40 706,3 | 44 790,9 | 45 899,5 |
Forrás: MNB (A részletes tábla itt található.)
Szerző: Lovas Judit
Címkék: bankbetét, lekötés, kamat, MNB, állampapír, megtakarítás, ÁKK, készpénz, infláció, pénzromlás, vagyon, Nemzeti Kötvény
Kapcsolódó anyagok
- 2020.02.18 - Már csaknem tizenkétezer-milliárdnyi vagyon hever parlagon
- 2019.10.18 - Bankok és VIP ügyfelek szívják az állam vérét
- 2019.07.19 - Nem zavarja a bankokat, hogy az állam elviszi a lakosság pénzét
- 2019.07.15 - Már csökken a hiszti a szuperállampapírért
- 2019.07.11 - Hiába a szuperállampapír, mégis több a készpénz
- 2019.07.10 - Hatalmas kamatot tesznek zsebre a bankok a lakosság nevében
- 2019.07.08 - Megvan, miből vett a lakosság szuper állampapírt
- 2019.06.20 - Megbolondította a pénzpiacot is az új nemzeti kötvény
- 2019.06.18 - Viszik az új állampapírt, mint a cukrot
- 2019.06.07 - Elszálltak az árak
- 2019.06.04 - Lejárt a tartós befektetési számlák kora
- 2019.06.03 - Tébolyodott vásárlásba kezdett a magyar?
- 2019.05.31 - Az állam minden pénzünket besöpörné
- 2019.05.28 - Ismét napirenden a lakossági kápé korlátozása
- 2019.05.24 - Június 3-án indul az új szuper állampapír
- 2019.05.10 - Ez tett be a hozamoknak
- 2019.05.03 - Erre várnak ugrásra készen a megtakarítók
- 2019.04.12 - Csökkent a lakosság kezében levő állampapír
- 2019.04.10 - Megvan, kiknek szánják az új állampapírt!
- 2019.04.04 - Saját magára is rálicitál az állam
- 2019.03.22 - Az állam tízszeres pénzt fizet
- 2019.02.20 - Újra kamatot emelt az állam
- 2019.01.30 - Itt az új Babakötvény: már 5,8 százalék a kamat!
- 2019.01.22 - Több mint negyedmillióan a kincstárnál vesznek állampapírt
- 2019.01.18 - Újabb bonbon az állampapírba fektetőknek
- 2019.01.10 - Kamatot emelt az állam, többet fizet a pénzünkre
- 2018.12.30 - Szinte a teljes éves hiányt a lakosságtól szednék be
További kapcsolódó anyagok