Trump felforgatja a világkereskedelmet

Teljesen felesleges és ostoba háború jöhet

Trump a beiktatásán
Fotó: Trump Facebook oldala

2025. február 6. Donal Trump beiktatása után egyből elkezdett vámokat kivetni különböző országokra, és az EU-val szemben is fenyegetőzik. A múlt tapasztalatai szerint ebből semmi jó nem következik, a kereskedelmi háborúnak csak vesztesei lehetnek.

Miután január elején elfoglalhatta újra a Fehér Házat, Trump elnök láthatóan győzelmi mámorban úszik, és a jelek szerint a fékek és egyensúlyok törékeny egyensúlya sem fogja vissza tervei végrehajtásában. Ezek közül is kimagaslik az USA-ba irányuló szállítmányok fokozott adóztatása, azaz az import vámok radikális felemelése. Mint emlékezetes, az elnök ezzel a témával korábban is kampányolt, gyakorlatilag napra pontosan egy évvel ezelőtt lengette be az újraválasztási kampányában, hogy akár 60 százalékos extra adót vetne ki a Kínából érkező árukra. Később más országokra kis iterjesztette a fenyegetését, és most úgy tűnik, hogy valóban végre is hajtja a terveit.

Szomszédok

Meglepő módon azonban nem a távol-keleti óriás volt a legelső állam, amely ellen az új adminisztráció bevetette a csodafegyvert, hanem sokkal közelebbi partner szenvedte el az első csapást: január 26-án jelentették be, hogy Kolumbia export termékeire extra vámokat fognak kivetni. Érdekes módon nem gazdasági megfontolások vezettek a döntéshez, hanem az a tény, hogy a latin-amerikai ország nem volt hajlandó a légterébe beengedni két amerikai hadirepülőt, amelyek kitoloncolt kolumbiai állampolgárokat hoztak volna vissza az országba. Bogota ugyanis kifogásolta, hogy az állampolgárait bűnözőként kezelve és akként mutatva, megbilincselve akarták a repülőre tenni.

Kolumbia ezért először ellenlépéseket jelentett be, és saját maga is importvámokat vetett ki az USA-ból érkező termékekre, majd a háttérben gyors tárgyalások kezdődtek. Gyakorlatilag egy napon belül meg is oldódott a krízis, az amerikai elnök büszkén jelentette be, hogy a kitoloncolások folytatódhatnak, ezért felfüggesztette a vámok bevezetését. Azt már csak a Twittert és egyéb hírforrásokat figyelő elemzők vették észre, hogy a kitoloncolások úgy folytatódhatnak, ahogyan az elmúlt években is működtek, azaz kolumbiai repülők fogják a jövőben hazavinni a kitoloncolt (de meg nem bilincselt!) állampolgáraikat. A felszínen látványos győzelem, a valóságban kardcsörtetés történt csupán.

Komolyabb konfliktus alakult ki két még közelebbi országgal amikor Trump február elsején 25 százalékos vámok kivetéséről döntött mexikói és kanadai termékekre. Az indoklás itt sem gazdasági jellegű volt, az új elnök az elégtelen határőrizetet kifogásolta, szerinte emiatt jutnak be az illegális bevándorlók és drogok az Egyesült Államokba. A válaszlépés itt sem maradt el, a mexikói elnökasszony, Claudia Sheinbaum és az ügyvezető kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau egyaránt új vámokat vetettek ki az USA-ból érkező egyes termékekre. Ezen felül főleg Kanadában erős USA-ellenes hangulat bontakozott ki, a boltokról leszedték a Kentucky bourbon italokat (abban az államban Trump nagy fölénnyel győzött), az amerikai cégeket kizárták az Ontario állambeli közbeszerzésekből, az NHL hokimeccsen kifütyülték az USA himnuszát – mindezek nagyon elütnek attól az egyébként szoros és baráti viszonytól, ami a két szomszédot összeköti évtizedek óta.

Itt sem kellett sokáig aggódnunk, a tárgyalások gyorsan eredményre vezettek. Mexikó megígérte, hogy 10 ezer katonát vezényel a határra, Kanada pedig sok milliárd dolláros fejlesztést hajt végre és drónokkal, valamint helikopterekkel megerősíti a határellenőrzést. Így Trump alig 2 nap után újra boldogan jelenthette be, hogy újabb csatát nyert, és a vámokat 30 napra felfüggesztette.

Bár nem teljesen egyértelmű, hogy miben állapodtak meg pontosan a felek, de független elemzők rámutatnak arra, hogy Mexikó tavaly Biden elnöknek tett ígéretét követően 15 ezer katonát küldött a határra, míg Kanada szintén 2024-ben már bejelentett egy határőrizeti fejlesztést.

Az igazi nagy falatok

Mint láthatjuk, a vámokat eddig mint gumibotot lóbálta az USA, fenyegetve vele szomszédait, hogy számára tetsző biztonságpolitikai döntéseket hozzanak. Trump ugyanakkor minden jel szerint valós és komoly gazdasági kihívót lát Kínában, ezért velük szemben már emiatt is indokoltnak tart egy vámemelést. Erre szintén február elsején került sor, a távol-keleti termékekre 10 százalékos vámot szabtak ki, amire válaszul 3 nap múlva Peking 15 százalékos adóval válaszolt az amerikai szénre és LNG-re. Emellett valamiért az Európai Unió ellen is nagyon feldúlt az amerikai elnök, és többször is úgy nyilatkozott, hogy a szerinte óriási és tisztességtelen versenyben kialakult külkereskedelmi hiány miatt a 27-ekre is vámokat fog kiróni.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök röviden erről csak úgy nyilatkozott a legutóbbi varsói EU csúcs közben, hogy ez egy teljesen felesleges és ostoba kereskedelmi háborút indítana el a világ két legnagyobb kereskedelmi blokkja közt. Az EU bizottság vezetője, Ursula von der Leyen azt ígérte, hogy minél hamarabb elkezdenek tárgyalni az új amerikai kereskedelmi miniszterrel, hogy megtalálják a közös pontokat, és hogy nyitott pragmatikus módon megtalálják az összhangot. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az Unió ki fog állni a saját érdekeiért, és ugyanolyan, ha nem keményebb vámokat fognak kivetni az amerikai termékekre, ha az EU-ra vámokat vetne ki az USA.

A gazdasági következmények

Azt látjuk, hogy a valódi nagy kereskedelmi partnereivel szemben is kész Trump elnök kereskedelmi háborút indítani. Mivel a 2025-ben elfogadott közgazdasági racionalitás mentén nagyon nehéz belátni, hogy ezt miért teszi, csak a különböző sajtónyilatkozatokból lehet indokaira következtetni. Úgy tűnik, hogy egyrészt valamilyen fajta igazságtalanságot vél felfedezni abban, hogy külföldi cégek olcsón az USA-ba exportálnak.

Hiába az elnöki hőbörgés, önmagában semmi baj nincs azzal, ha a külföldi versenytás olcsóbb. Azt lehetne kifogásolni, ha az érintett országokból az adott cégek (például állami támogatás segítségével) a valós költségeiknél olcsóbban adnák az áruikat, így kiszorítva az amerikai versenytársaikat. Ez lenne a dömping, amit a Világkereskedelmi Szervezet és más szerződések is tiltanak, és amiért jogos lenne ellenlépéseket tenni. Ezt azonban bizonyítani kellene.

Másrészt az lehet talán a célja, hogy visszacsalogassa az amerikai cégeket, amelyek a globalizálódó világban az elmúlt 35 évben kiszervezték a termelésüket külföldre. Bár nincsen erről megbízható statisztika, de nyilvánvaló, hogy a Kínából vagy Mexikóból az USA-ba irányló export jelentős része amerikai cégeké: amikor az Apple például kiszervezi az iPhone termelését Kínába, akkor minden eladott almás okostelefon a külkereskedelmi hiányt növeli – persze valójában nem történik semmi más, csak egy amerikai cég a profitját növeli. Ezeknek a kiszervezéseknek a nyomán valóban megcsappant az ipari termelés volumene a legfejlettebb országokban (ebben az USA nincs egyedül, így jár pl. Németország is, amikor autógyárai Közép-Európából látják el a német belpiacot is).

Erősen kérdéses, hogy miután kiszökött a szellem a palackból, vissza lehet-e oda kényszeríteni, magyarán az alacsony költségeket, szakszervezet-mentes, rugalmasan változtatható munkakörnyezetet megismert amerikai vállalkozások hajlandóak lesznek-e bezárni külföldi üzemeiket és újra az óhazában termelni. Ha meg is tennék, az újra beinduló hazai termelésnek az lenne a következménye, hogy a termékek árai nőnének, azaz az olcsósághoz szokott amerikai fogyasztók járnának rosszul.

A történelem tanulságai

Volt már olyan korszaka az USA-nak, amikor a vámokban bíztak jobban. Sőt, az amerikai történelem elején főleg a szövetségi földek eladásából és a szövetségi szinten kivetett vámokból építették fel az országot, az Egyesült Államokban így egészen a XX. század elejéig nem volt értékelhető jövedelemadó. Amikor a gazdasági nehézségek jelentkeztek, akkor is a régi reflexek működtek, és 1930-ban két republikánus törvényhozó által beterjesztett törvény 45 százalékosra emelte az import vámokat. A Smoot-Hawley vámtörvény pontos hatásairól a mai napig nem tudnak megegyezni a kutatók, de úgy tűnik, hogy a Nagy Depresszió idején tapasztalt 40 százalékos import csökkenésből legalább 20 százalék körüli arány az, amiért a magasabb vámok tehetők felelőssé.

Ahogyan a jelenben, úgy 1930-ban is viszonozták az amerikai lépéseket a kereskedelmi partnerek, és az általános gazdasági visszaesést tovább súlyosbította az így kibontakozott kereskedelmi háború. Az a következtetés valóban levonható, hogy a vámok rövid távon valóban előnyösek a bevezető ország számára, mert plusz bevételt jelentenek a központi büdzsébe és védelmet nyújtanak a helyi vállalkozóknak. Ugyanakkor már rövid távon is jelentkezik negatív hatás: a kereskedelem visszaesik, az innováció üteme lassul, az árak növekszenek.

Ugyanakkor hosszú távon a következmények még károsabbak. Azzal, hogy felrúgja a gazdasági békét és a kialakult egyensúlyt, azzal, hogy gazdasági erőfölényét fitogtatva próbál rövid távú előnyökért előnytelen helyzetbe hozni versenytársat és szövetségest egyaránt, az USA egy végtelenül veszélyes és potenciálisan önromból útra lép. A II. világháború után kialakult világrend, amely a folyamatosan javuló nemzetközi együttműködésre, a világkereskedelem útjában álló korlátok folyamatos eltávolítására alapozódott, valójában a gazdaságilag legfejlettebb országok érdekeit szolgálta a leginkább. Az USA 80 éve élvezi ennek a liberalizációnak az előnyeit, ezért is volt a szabadkereskedelem élharcosa. Tragikusnak tűnik mindezt eldobni röpke pillanatnyi előnyökért, de Trump elnök a jelek szerint más racionalitásban hisz, mint a világ közgazdászainak elsöprő többsége.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Szepesi László
Címkék: Trump, USA, vám, szabadkereskedelem