Csak az adósok három százaléka mozdult egyáltalán

Teljes kudarc a hitelkiváltás

2015. október 7. A forintosított devizahitelek mindössze három százalékát mondták fel az ügyfelek, ennek is csak egy részét teszi ki a más banktól felvett kölcsön – tudta meg az Azénpénzem.hu. A forinthitelek esetében a bankok még ennél is rosszabb arányt is elképzelhetőnek tartanak. Egyetlen reményük a közvetítők aktivizálódása. Sokan pedig biztosan tudnának spórolni így.

A pénzintézetek előzetesen arra számítottak, hogy az elszámolás után körülbelül minden hetedik devizahiteles bankot válthat. Ezt rengeteg akcióval (például 100 ezer, sőt 200 ezer forintot is ajánlottak az átszerződőknek) is igyekeztek fűteni. Mára már meg lehet vonni a teljes mérleget, ami meglehetősen siralmas. A jegybank statisztikái szerint – állították érdeklődésünkre az OTP-nél – a forintosított ingatlanhitelek körülbelül három százalékát mondták fel az ügyfelek. Mint kiderült: ennek is csak egy része a hitelkiváltás, amibe ráadásul beleszámít a saját banktól kapott ajánlat is. Többen – és ők szintén beleszámítanak a három százalékba – könnyítést (futamidő-hosszabbítás, a törlesztő átmeneti csökkentése) kértek saját bankjuktól.

A kudarc tapasztalataink szerint több okra is visszavezethető. A hozzánk érkezett jelzések alapján úgy láttuk, hogy azok, akiket tárt karokkal vártak a bankok, többnyire köszönték, elégedettek voltak a saját hitelezőjük által a nekik felkínált forintosítási hitellel, vagy inkább a perelésen gondolkodtak. Azok viszont, akik szerettek volna jobb feltételekre váltani, zárt kapukat találtak.  A csalódások elkerülése érdekében korábban össze is gyűjtöttük néhány bank gyakorlatát, és azt, hogy kik esélytelenek a hitelkiváltásra. A bankok persze – tulajdonképpen teljesen logikus üzleti megfontolásból – különbséget tettek a jövedelem, és persze a fedezetként szereplő ingatlan helye, állapota, piacképessége szerint. A mércét pedig mintha menetközben egyre feljebb tették volna. Alighanem egy igen szűk rétegért folytattak tehát éles versenyt, öntötték ki értelmetlen kampányra a pénzt.

A korábban vártnál lényegesen kisebb mozgást tapasztalt az éles verseny ellenére az Erste. Mint elmondták, az ügyfelek sokasága a saját banktól kapott ajánlatokat preferálta. Hozzátették azonban, hogy a kiváltások ennek ellenére lényegesen élénkültek a tavalyi évhez képest, a nyári hónapokban az új befogadások közel felét is elérték.



A forinthitelesek egészen mások


A forintosított devizahitelek kedvezményes kiváltási lehetőségének már vége, de abban semmi sem akadályozza meg az adósokat, hogy – bár ezt már nem tehetik díjmentesen, sőt a hitelfék szabályozásai is vonatkoznak már rájuk – bankot váltsanak. A nyár végéhez képest ezen a téren némi élénkülést lát az MKB (de mint megjegyezték, ez elmarad a június-júliusi számoktól). Hasonló folyamatról számolt be a CIB, amit az ügynökök aktivitásának tudnak be. A K&H semmi ilyesmit nem lát. Az UniCredit nem tapasztal érdeklődést azt követően sem, hogy a közvetítők bekapcsolódhattak a hitelkiváltás folyamatába, és nem is számítanak érdemi fellendülésre. A Sberbank szerint a hitelkiváltás iránt az érdeklődés a nyár elején volt a legerősebb, ezt követően folyamatos a csökkenés. Kizárólag a Budapest Bank (BB) tűnt optimistának. Itt arra számítanak, hogy az ügynököknek és az alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően a hitelkiváltási piac fel fog pörögni.

Az elszámolást mostanában megkapott forinthitelesek (nyolc bank ügyfeleinek kivételével ez az eljárás már lezárult) aktivitását azonban még a BB sem várja túl magasra. Mivel az elszámolt forinthitelekre nem vonatkoznak a forintosított hiteleseket felmondás esetén megillető jogszabályi kedvezmények, a hitelkiváltások számának növekedése nem várható – fogalmazták meg az UniCreditnél.  A legoptimistább banki álláspont, hogy a devizásoknál tapasztalt hitelkiváltási arány lesz a forintosokra is jellemző.

Összességében nem számít sokra Gergely Péter, a Bankráció.hu hitelszakértője sem. A forinthitelesek még kevesebbet kapnak vissza, mint az egykori devizások, és szerinte már ők is belefáradtak ebbe az egész adósmentős, banki hitel átstrukturálásos folyamatba. Arra számít, hogy alig 1-3 százalékuk fogja kiváltani a hitelét, ők is inkább azért, mert hitelközvetítők segítenek nekik. Ilyen a Bankráció is, ahol számos bank ajánlatát lehet a neten összehasonlítani.  Gergely szerint mindenképpen érdemes körülnézniük az adósoknak, hiszen lehetnek olyan régi konstrukciók és azóta megváltozott élethelyzetek (például a korábbinál magasabb jövedelem), ami sokkal jobb kondíciót is jelenthet. Akik pedig teljes biztonságban szeretnének lenni, azoknak érdemes hosszú, akár a teljes futamidőre szóló kamatperiódust választani. A jó adósok – hangsúlyozta – számíthatnak egyedi ajánlatra a saját bankjuktól, és egyáltalán nem biztos, hogy a teljes hiteligénylési folyamaton keresztül kell menniük.

Itt olvashat részleteket az elszámoltatásról

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!


Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok