Téli rezsicsökkentés: sokan csalódhatnak

2018. november 28. Újabb kormányhatározat tisztázza a még a választások előtt beígért rezsicsökkentés részleteit azoknak, akik az első kör(ök)ből kimaradtak. A lényeg: csak a jól tájékozottak kaphatnak majd „támogatói okiratot”, amit csak jövőre válthatnak be, a szállítás költségét pedig nekik kell fizetniük.

Többszöri nekifutásra csak sikerül szinte mindenkinek biztosítani a „téli rezsicsökkentést” – állapítottuk meg korábban a kormány döntéséről kiadott közlemény alapján. A Magyar Közlönyben még nyáron megjelent kormányhatározat azonban árnyalta a képet. Mostanra már egészen világossá vált, hogy a hangzatos bejelentések miként valósulnak meg a nem gázzal fűtők esetében. Mint a Népszava megírta: az Orbán-kormány választások előtt fogant 12 ezres tüzelőtámogatása sokak csak jövőre vehetik igénybe. A háztartások egy része pedig még így is kimarad az egészből.
Az eladott tüzelő ellenértékét a telepek legkésőbb a jövő év szilveszteréig kapják meg a helyhatóságoktól. A szállítás költségei pedig a támogatásban részesülőt terhelik
Csak azok kaphatják meg a támogatás, akik igényüket 2018. október 15-ig a helyi önkormányzatnak beadták. Az Azénpénzem.hu is kapott olyan megkereséseket, amiből kiderült: az érintetteket senki sem tájékoztatta az eljárás menetéről. Alighanem ez lehet a magyarázat arra, hogy a Népszava cikke szerint a várakozásoknál jóval kevesebb jelentkezés futott be. Míg ugyanis – írja a lap – a KSH legalább 800 ezer szilárd tüzelővel fűtő családot tart nyilván, a frissen megjelent kormányhatározat (ezt itt nézheti meg) mellékletének településenkénti adatai szerint egész pontosan 372 120 háztartás nyert jogosultságot. Így az akció közpénzigénye 12 ezrével számolva 4,46 milliárd forint. Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára október elején még tízmilliárd körüli szükségletet valószínűsített.

A kormányhatározat szerint az önkormányzatok először a helyi viszonyok figyelembe vételével kialakítják az elosztás módját és feltételeit, majd kiadnak egy támogatói okiratot. Az illetékes Belügyminisztérium (BM) ezt követő 15 napon belül a helyhatóságnak egy összegben folyósítja a település igénylői alapján járó összeget. Az önkormányzatoknak le kell szerződniük a tüzelőanyag-kereskedőkkel, ahol a lehetőség legkésőbb 2019. december 15-ig vehető igénybe. Vagyis egy adott polgármesteri hivatal papírját csak a velük konkrétan megállapodott telep fogadja be.

Szerző: Az Én pénzem/Népszava
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok