Tavaly 20 ezer munkahelyi baleset történt, 75 ember halt meg
2025. április 29. Húsz százalékkal emelkedett a halálos munkabalesetek száma, 2024-ben 75 ember vesztette életét, ami 13-mal több, mint 2023-ban. Hatékony megelőzési tervre lenne szükség, ám a kormány ezen a téren rossz irányba tart – hívta fel a figyelmet a Magyar Szakszervezeti Szövetség.A munkahelyi biztonság nem luxus, hanem alapvető jog – jelentette ki a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Zlati Róbert. Tavaly 75-en, 20 százalékkal többen haltak meg a munkahelyükön, mint 2023-ban.
A legveszélyesebb ágazatok továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság. Minél kisebb a cég, annál több a munkabaleset. A legtöbb halálos baleset – a teljes szám 62 százaléka – a 45-64 közötti munkavállalókat éri.
A MASZSZ szerint a kormány még mindig nem veszi elég komolyan a balesetek megelőzését, kevés és nem is elég hatékony a munkaügyi ellenőrzés, 2024-2025-ben történtek olyan munkavédelmi jogszabályi változások, amelyek miatt a szakszervezetek hallatták a hangjukat.
Veszélyes könnyítések
Ilyen volt egyebek között egy veszélyes könnyítés, amely szerint bizonyos munkakörökben a hagyományos helyett elég egy általános írásos munkavédelmi „oktatás", és megszűnt a kötelező orvosi alkalmassági – üzemorvosi – vizsgálat is, a munkáltatóra bízták, hogy költ-e az alkalmazottai egészségügyi vizsgálatára. Ráadásul egyes esetekben munkaerőhiány miatt az orvosokat kényszerűségből más egészségügyi végzettséggel rendelkezőkkel próbálják helyettesíteni. És akkor még nem is beszéltünk a kevés felderített foglalkozási megbetegedésről, amely valós számai így rejtve maradnak, holott nemzetközi példák alapján nagyságrendekkel több munkahelyi eredetű megbetegedéssel kalkulálhatunk a valóságban, mint munkabalesettel – hangsúlyozta az MASZSZ elnöke.Ez ellen a szakszervezeteken kívül a munkavédelmi szakma is, kiemelten a foglalkozás egészségügyi orvosok is sok fórumon tiltakoztak, mindhiába – idézte fel az elnök. Szerencsére a nagyobb cégeknél, és ahol jellemzően vannak szakszervezetek, munkavédelmi képviselők, a vizsgálatok változatlanul fennmaradtak. De a kisebb cégek és az állami szféra területeinél várhatóan nem ez lesz a jellemző jó gyakorlat. Idén január 1-jétől a munkahelyi kockázatértékelést az eddigi 3 helyett elég 5 évente elvégezni. Ez a döntés sem szolgálja a jobb munkavédelmet. A felsorolt lazítások akár néhány ember egészségébe, életébe is kerülhet – szögezte le Zlati Róbert.
Az elnök kedvező változásnak tartja viszont, hogy a 2024–2027-es munkavédelmi politika részeként nőtt a kiszabható bírságok összege, és szigorodtak a hatósági ellenőrzések, ám egyértelműen még több és még hatékonyabb megelőző intézkedésre, hatósági ellenőrzésre, anyagilag is megbecsült, elismert szakemberekre lenne szükség.
Milyen a munkavédelmi helyzet?
Elemző szemmel nézve a jelen magyar munkavédelmi helyzetet, vegyes képet kapunk – véli az elnök. Vannak pozitív törekvések, mint például a munkavédelmi hatóságok szigorúbb ellenőrzései vagy az egyes iparágakban megvalósuló biztonságtudatos képzések. Ugyanakkor a rendszer még mindig súlyos hiányosságokkal küzd:- A prevenció gyakran alárendelt szempont. A munkáltatók egy része csupán papíron tesz eleget a kötelezettségeinek.
- A munkavédelmi kultúra gyenge. Sok helyen hiányzik a valódi biztonságtudatosság, különösen a kis- és középvállalkozások körében.
- A hatósági kapacitások korlátozottak. Bár a munkavédelmi felügyelők elkötelezettek, a létszámuk nem elég a széleskörű, rendszeres ellenőrzésekhez.
- A dolgozók képzése és tájékoztatása nem elégséges. Sok munkavállaló nincs tisztában az őt megillető jogokkal és a veszélyekkel.
A hivatalos, 2024. évi NGM munkabaleseti jelentésből a következők szűrhetők le:
- az ismertté vált munkabalesetek száma - 20 400 - enyhe csökkenést, de inkább stagnálást mutat.- a halálos munkabalesetek száma viszont 20 százalékkal emelkedett, 75 ember vesztette életét a tavalyi évben, szemben a 2023-as 62-vel.
- A legveszélyesebb ágazatok továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság. Ezeken a területeken további, az eddigieknél hatékonyabb, kiemelt ellenőrzések szükségesek.
- Tendencia továbbra is és sokat mondó összefüggés, hogy minél kisebb a cégméret, annál több halálos munkabaleset történik.
- A 45-64 év közöttiek körében van a legtöbb haláleset, az összes esetszám 62 százaléka. Azt mutatja, hogy fontos a már régebb óta ott dolgozók folyamatos utánképzése, a munkahelyet és szakmát váltók rendszeres munkavédelmi oktatása, a tudásuk ellenőrzése, gyakoroltatása.
Szerző: L.J.
Címkék: munkavédelem, munkahelyi baleset, munkabaleset, Magyar Szakszervezeti Szövetség, MASZSZ, üzemorvos, alkalmassági, foglalkoztatás