Elfogyott a lendület
2026. július 6.
A lakáspiaci kereslet megtorpant, folyamatosan nő az eladó ingatlanok száma – állapította meg az egyik elemzés. Más szerint azonban az első nyári hónap érdemi lendületet hozott a hazai ingatlanpiacon. Igaz, ez csak a nagyobb májusi visszaesés szépítése volt, éves alapon ők is csökkenést mértek.
A májusi adatok alapján egyértelműen az látszott, hogy komoly fordulat következett be a hazai ingatlanpiacon. Áprilisról májusra az ország legtöbb térségében mérséklődtek az átlagos hirdetési négyzetméterárak. A visszaesés 18 megyét és Budapestet is érintette. A fővárosban az összetételhatással szűrt adatok 1,8 százalékos visszaesést mutattak, míg anélkül, a tényleges kínálatot nézve 3,1 százalékkal estek vissza az árak.
Úgy tűnik, jelentősebb szépítés az első nyári hónapban sem következett be. Júniusban mérséklődött a lakáspiaci kereslet az előző hónaphoz képest, miközben az eladó lakások és házak kínálata tovább bővült az ingatlan.com legfrissebb összesítése szerint. Országosan több mint 215 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, ami májushoz viszonyítva 8 százalékos visszaesést jelent. Éves összevetésben ugyanakkor 1,4 százalékos növekedés látható.
Az Otthon tart rovat támogatója:
Mint a hirdetési portál megállapította, az éves összevetésben látható enyhe keresletnövekedés nem jelent általános fordulatot, inkább részben a tavalyi alacsonyabb bázissal magyarázható, ugyanis tavaly júniusra már kifulladt a 2025 év eleji keresleti lendület. A szerény élénkülésben szerepet játszik az elsőlakás-vásárlóknak kedvezményes hitelt biztosító Otthon Start Program hatása is, amely tavaly júniusban még nem volt elérhető.
A Duna House (DH) optimista véleményét sem árt az előbbiek alapján megítélni. A DH ugyanis határozottan azt állította, hogy a nyár első hónapja érdemi lendületet hozott a hazai ingatlanpiacon. Ezt arra alapozták, hogy saját adataik szerint a júniusi 9 862 tranzakciószám 10,9 százalékkal haladta meg a májusi szintet. A képet határozottan sötétebbre festi azonban, hogy 2025-ös azonos időszaki adatokhoz képest nem hogy növekmény nincs, 0,5 százalékos elmaradás látszik.
Júniusban – állapította meg meglehetősen kedvetlenül a DH – nőtt az áron csökkentett hirdetések aránya, egyes panelpiacokon pedig havi árcsökkenés is látszik. Gyorsan hozzátették azonban, hogy ez egyelőre inkább „pontszerű kiigazodás”, mint általános trend, hiszen a piac átlagában idén továbbra is enyhe drágulás jellemző. Közben az ingatlan.com arról értekezett, hogy az eladók egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy figyelembe vegyék a piaci változásokat és a vevők növekvő alkupozícióit.
Az OTP hirdetési cége, a zenga.hu negyedéves összevetésben vizsgálta meg a lakáspiaci áralakulást. Azt tapasztalták, hogy míg az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben elfogyott a lendület. Elemzésük szerint országos szinten ugyan egyelőre nem lehet árcsökkenésről beszélni, de a második negyedév egyértelműen azt mutatja, hogy a korábbi időszak rendkívül gyors drágulása megtorpant. A következő negyedévekben várhatóan egyre inkább a helyi piaci sajátosságok döntik majd el, hogy hol folytatódik még az áremelkedés, és hol kezdődhet hosszabb távú stagnálás.

Mint a mostani helyzetről megállapítottak, miközben a piac országosan lassul, néhány térség továbbra is kiemelkedően teljesít. Kiugró árnövekedést mutat például Szolnok és Miskolc, ahol az új és újszerű lakások aránya a tavalyi nagyon alacsony bázisról növekedni tudott. Mivel az új lakások ára – különösen az olcsóbb térségeinkben – sokkal magasabb, mint a használtaké, így, ha több ilyen kerül a piacra, az felfelé húzza az átlagot. Hasonló okok állnak a megyei rangsor élén álló Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye kiugró drágulása mögött is, de ezekben a térségekben a tavalyi árrobbanás is később indult el, mint Budapesten vagy a legkeresettebb régiókban, ezért a felzárkózás most is tart.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: lakás, ingatlan, lakásár, kereslet, Duna House, DH, ingatlan.com, zenga.hu, elemzés
Tartós ütést kaphatott a magyar lakáspiac
Beborult
Fotó: Latzer Anna

Most van fordulat, vagy még sincs?
Mint a hirdetési portál megállapította, az éves összevetésben látható enyhe keresletnövekedés nem jelent általános fordulatot, inkább részben a tavalyi alacsonyabb bázissal magyarázható, ugyanis tavaly júniusra már kifulladt a 2025 év eleji keresleti lendület. A szerény élénkülésben szerepet játszik az elsőlakás-vásárlóknak kedvezményes hitelt biztosító Otthon Start Program hatása is, amely tavaly júniusban még nem volt elérhető.
A Duna House (DH) optimista véleményét sem árt az előbbiek alapján megítélni. A DH ugyanis határozottan azt állította, hogy a nyár első hónapja érdemi lendületet hozott a hazai ingatlanpiacon. Ezt arra alapozták, hogy saját adataik szerint a júniusi 9 862 tranzakciószám 10,9 százalékkal haladta meg a májusi szintet. A képet határozottan sötétebbre festi azonban, hogy 2025-ös azonos időszaki adatokhoz képest nem hogy növekmény nincs, 0,5 százalékos elmaradás látszik.
A helyi sajátosságok kerülhetnek előtérbe
Júniusban – állapította meg meglehetősen kedvetlenül a DH – nőtt az áron csökkentett hirdetések aránya, egyes panelpiacokon pedig havi árcsökkenés is látszik. Gyorsan hozzátették azonban, hogy ez egyelőre inkább „pontszerű kiigazodás”, mint általános trend, hiszen a piac átlagában idén továbbra is enyhe drágulás jellemző. Közben az ingatlan.com arról értekezett, hogy az eladók egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy figyelembe vegyék a piaci változásokat és a vevők növekvő alkupozícióit.
Az OTP hirdetési cége, a zenga.hu negyedéves összevetésben vizsgálta meg a lakáspiaci áralakulást. Azt tapasztalták, hogy míg az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben elfogyott a lendület. Elemzésük szerint országos szinten ugyan egyelőre nem lehet árcsökkenésről beszélni, de a második negyedév egyértelműen azt mutatja, hogy a korábbi időszak rendkívül gyors drágulása megtorpant. A következő negyedévekben várhatóan egyre inkább a helyi piaci sajátosságok döntik majd el, hogy hol folytatódik még az áremelkedés, és hol kezdődhet hosszabb távú stagnálás.
Mint a mostani helyzetről megállapítottak, miközben a piac országosan lassul, néhány térség továbbra is kiemelkedően teljesít. Kiugró árnövekedést mutat például Szolnok és Miskolc, ahol az új és újszerű lakások aránya a tavalyi nagyon alacsony bázisról növekedni tudott. Mivel az új lakások ára – különösen az olcsóbb térségeinkben – sokkal magasabb, mint a használtaké, így, ha több ilyen kerül a piacra, az felfelé húzza az átlagot. Hasonló okok állnak a megyei rangsor élén álló Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye kiugró drágulása mögött is, de ezekben a térségekben a tavalyi árrobbanás is később indult el, mint Budapesten vagy a legkeresettebb régiókban, ezért a felzárkózás most is tart.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: lakás, ingatlan, lakásár, kereslet, Duna House, DH, ingatlan.com, zenga.hu, elemzés
Kapcsolódó anyagok
- 2026.07.16 - Ütemesebbre válthat az árcsökkenés a lakáspiacon
- 2026.07.14 - Átmeneti lett az emelkedés, bezuhant az építőipar
- 2026.07.03 - Elfogták a tulajdoni lapokat hamisító ügyintézőt
- 2026.07.03 - Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz
- 2026.06.18 - Megjött az áresés a lakáspiacon
- 2026.06.04 - Konkrét számok arról, mennyire a tehetőseket segíti az Otthon Start
- 2026.06.02 - Több HÉV-vonal is teljesen megújul, érkeznek a bérlakásépítő programok
- 2026.06.01 - Kiderült, nyugdíjpénzből tényleg a vártnál jóval kevesebb ment lakásra
- 2026.05.29 - Befagytak a lakásárak Budapesten
- 2026.05.24 - Kipukkadt a panellufi
További kapcsolódó anyagok