A december volt a hab a tortán a piacokon

Taroltak a kötvényalapokba fektetők

Fotó: clipart.com
2024. január 9. Világszerte jelentősen estek a kötvényhozamok 2023-ban, a december pedig csak ráerősített ezekre a folyamatokra. Jól teljesítettek a tőzsdék is. A kötvényalapokba fektetőknek pedig eljött végre a Kánaán. Két pocsék év után kiugró nyereséggel zártak itthon a rövid- és a hosszúkötvény-alapok is.

Decemberben - az őszi hozamfordulat betetőzéseként - a rövid hozamok a június végi szintjük alá estek vissza az amerikai és az európai állampapírpiacokon is, az inflációcsökkenésnek és a jegybanki üzeneteknek köszönhetően. Az amerikai inflációs adat a vártnak megfelelő 3,1 százalékra, a maginfláció 4 százalékra csökkent.

A Fed feladta a még egy további kamatemelés lehetőségét nyitva tartó szeptemberi iránymutatását, és egyértelművé tette, hogy a következő lépés kamatcsökkentés lesz. A piacok óriási hozamzuhanással reagáltak, és a frissített iránymutatásnál is még agresszívebb kamatpályát áraztak 2024 végére 4 százalék alá eső dollárkamattal. A Fed és a piac közötti rés nem csökkent, ami 2024-re kommunikációs kihívásokat vetít előre. Az amerikai hozamok jó 40 bázisponttal csökkentek minden futamidőn, és folytatódott a dollár gyengülése minden főbb devizával szemben – írja az OTP Alapkezelő decemberi portfoliójelentésében.

Az EKB a Fed ülését követő napon erősebben próbált ellentartani a piaci várakozásoknak, Lagarde szerint a kamatcsökkentés lehetősége egyelőre nem is került napirendre. Enyhe mennyiségi szigorításként a korábban 2024 végéig jelzett újrabefektetéseket csak 2024 júniusáig folytatják, ezt követően havi 7,5 milliárd euróval csökkentik a november végén 1670 milliárdos állományt, majd 2024 végén beszüntetik az újrabefektetéseket. Az európai hozamok az amerikaiakhoz hasonlóan jó 40 bázisponttal csökkentek.  (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)



Mi történt itthon az állampapírpiacon?

A december erős rallyval nyitott itthon. A kedvező nemzetközi hangulathoz helyi hatásként a 10 milliárd eurós uniós forrás felszabadítása is hozzáadódott, az állampapírhozamok új mélypontokra, 6 százalék alá estek. A hírek ugyanakkor a forintra mérsékelt hatással voltak, az EUR/HUF árfolyam 380 körül ingadozott – írja elemzésében az OTP Alapkezelő.

Az infláció 7,9 százalék lett novemberre, a maginfláció 9,1%-ot mutatott. Az MNB a vártnak megfelelő 75 bázisponttal 10,75 százalékra vágta az alapkamatot, de a háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy a 100 bázispontos vágás lehetőségét is tárgyalta a Monetáris Tanács. Ez is hozzájárult a 2024-es kamatcsökkentési várakozások erősödéséhez és a további hozameséshez.

Az ÁKK 2024-re publikált finanszírozási tervében a devizafinanszírozás felé mozdul el, bruttó 6,7 milliárd, nettó 4,6 milliárd eurós kibocsátással. Emellett a nettó forintkibocsátásnál nagyobb összeget tervez bevonni a lakossági piacról, így a nettó intézményi kibocsátás minden instrumentumban (forintos kötvény, DKJ) negatívnak tervezett, kínálati oldalról támogatva az alacsonyabb hozamszinteket.

Az év utolsó hetén a hozamok enyhén emelkedve korrigáltak, de december egészében így is jelentős hozamesést láttunk. A MAX index 4,54 százalékos havi visszatekintő hozamával járult hozzá az index történetének valaha mért legjobb 26,82 százalékos visszatekintő hozamú évéhez; az RMAX index 1,54 százalékot hozott decemberben.

Szárnyaltak a részvénypiacok

Decemberben folytatódott az emelkedés a fejlett piacokon, amit a vártnál kedvezőbb inflációs adatok és a Fed elnök galamb hangvételű üzenete is támogatott. Jelentős hozamcsökkenés és a dollár gyengülése következett be, ami támogatta a ciklikus és kamatérzékeny eszközök emelkedését. A legnagyobb növekedést az ingatlanszektor, a kis kapitalizációjú cégek és a növekedési vállalatok részvényei hozták. A piaci emelkedés széleskörű volt, egyedül az energiaszektor értéke csökkent az időszak folyamán, az olajárak esésének köszönhetően. Emelkedéssel zárták az év utolsó hónapját a fejlődő piaci részvények is.

A hazai és közép-kelet-európai részvénypiac is szárnyalt decemberben. Az inflációcsökkenés és a jegybanki üzenet is támogatta a hozamok csökkenését. A régió a kedvező nemzetközi hangulat mellett a Lengyelországba érkező külföldi tőkebeáramlásból is profitált.

Jó év volt a kötvényalapokba fektetőknek

A hozamcsökkenésnek köszönhetően 2023 végre jelentős nyereséget adott a forint kötvényalapokba fektetőknek, így két év veszteségei után végre fellélegezhettek. Ugyanis a 2021-ben megindult infláció és az ezzel párhuzamos hozamemelkedés egyre nagyobb veszteségekbe taszította a hosszúkötvény-alapokat. Így már a 2021-es évet is veszteséggel zárták. 2022 nyarán pedig már 20-25 százalékos veszteségeket mutattak ezek az alapok 12 hónapos időtávon. 2022 végén pedig a hosszúkötvény-alapok 12 havi hozama mínusz 12-15 százalékot mutatott.  (A kötvényalapok 2022-es részletes hozamát itt találja.)  

De 2023 végre elhozta a Kánaánt. December végére a hosszú kötvényekbe fektető alapok átlagosan 25 százalék feletti hozamot értek el, ami 22-29 százalék között szóródott. (A 2023. év végi hozamokat itt szedtük táblázatba.)

De jó év volt a 2023-as a rövidkötvény-alapok számára is. Míg ezek az alapok 2021-ben mínusz nulla százalék körüli éves hozamokat értek el, 2022 végén pedig 3-7 százalékot, addig a 2023-as évet 16 százalék feletti átlagos hozammal zárták.

Már 2022 második felében százmilliárdok áramlottak a rövidkötvény-alapokba, és 2023-ban is ez volt a sláger befektetés. A 2022. év végi 1500 milliárd forintról számításaink szerint 3 ezer milliárd forint fölé nőtt a hazai rövid-kötvényalapok vagyona 2023 végére.


A kötvényalapok 2023. december 29-i részletes hozamát itt találja.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Lovas Judit
Címkék:  , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok