Tárgyalást ígértek a bankkal, letiltotta őket az MNB

2020. november 24. Több mint 130 magánszemély bízta meg a korábban „Kopaszdmegabankod” néven ismertté vált vállalkozást, hogy tárgyalásokat folytassanak bankjukkal hitelszerződésük kedvező módosítása érdekében. A jegybank most azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a cég ilyen tevékenységet folytasson.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint hivatalból – előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést is magába foglaló – piacfelügyeleti eljárást folytat a budapesti székhelyű, korábban a www.kopaszdmegabankod.hu címen elérhető honlapot is működtető HBA Faktoring Kft., illetve az azzal együttműködő magánszemély tevékenységének áttekintésére. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a társaság és a magánszemély végzett-e üzletszerűen – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerint az MNB engedélyéhez kötött – pénzügyi közvetítői, különösen alkuszi, illetve követelésvásárlási tevékenységet.

 A jegybank eddigi adatai szerint a HBA Faktoring Kft., illetve a magánszemély ügyfél együttesen több mint 130 hazai magánszeméllyel léptek üzleti kapcsolatba. Ez alapján – meghatározott megbízási és sikerdíj fejében – az adósok megbízásából és nevében eljárva tárgyalásokat folytattak különböző pénzügyi intézményekkel azért, hogy azok módosítsák az adott ügyfelekkel korábban megkötött hitelszerződéseket. A társaság, illetve a magánszemély azonban nem rendelkezik az MNB engedélyével pénzügyi közvetítői, alkuszi, illetve követelésvásárlási tevékenység végzésére Magyarországon. 

A jegybank ezért ma közzétett végzésében piacfelügyeleti vizsgálatának lezárultáig, mint írták, ügyfélvédelmi okokból azonnali hatállyal megtiltotta a HBA Faktoring Kft.-nek, illetve a magánszemély ügyfélnek, hogy bármely, a jegybank engedélyéhez vagy regisztrációjához kötött tevékenységet végezzenek. Az MNB a társaságra vonatkozóan figyelmeztetést is közzétett honlapja Figyelmeztetések menüpontjában.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok