Tanuló-balesetbiztosítás: többszázezer gyerekre kötnek

Vigyázat! Félrevezetheti a szülőket a biztosító

2012. szeptember 14. A gyerekek csaknem negyedére kötnek a szülők kiegészítő tanuló-balesetbiztosítást, mivel a tanév kezdetén a „kötelezően kitöltendő” instrukcióval nyomják kezükbe a biztosítási ajánlatot. A tájékoztatásból kimarad, hogy minden 3 és 18 éve közötti gyermeknek van állami, azaz díjmentes biztosítása, és hogy a gondoskodni kívánó szülő több lehetőségből is választhatna.

Több biztosító is kínál kifejezetten a gyerekeknek szóló, tanuló-balesetbiztosítást, ugyanakkor a szülők minden évben – így többségük idén is - egy biztosító (jellemzően a Generali) ajánlatát kapják kézhez. Pedig az állam 2003 szeptembere óta minden 3 és 18 év közötti gyermekre köt balesetbiztosítást, amiről a szülők döntő többsége is nem tud. Az iskolákban, óvodákban megjelenő üzleti ajánlatokat e tájékoztatás nélkül nyújtják át, így sokszor a balesetet szenvedett gyermekek után nem is veszik igénybe az állami biztosítás szolgáltatását. Az állami biztosítást 2007 és 2009 között a Generali Biztosító nyújtotta, az akkori adatok szerint csak minden tizenkettedik balesetet szenvedett gyermek után igényelték a kifizetést.

Ebben az időszakban a Generali a biztosítási díj szinte teljes összegét ki is fizette kártérítésként – mondta el a biztosító portálunknak. Az állam 2010-től 2012 végéig az Allianz Biztosítóval szerződött. Ennek éves díja – amit az állam fizet – gyermekenként 49 forint.

Az Allianz a szerződés létrejötte óta több mint 36 ezer esetben segített a biztosítottaknak, illetve azok családjának szolgáltatásával a káresemény bekövetkeztekor. A kárelőfordulási arány a szerződés esetében megfelel a kárstatisztikai adatoknak – mondta portálunknak Kozek András, az Allianz élet- és nyugdíjbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Egyeduralom az iskolákban


Jelenleg 1,6 millió 3 év 18 év közötti gyermeknek nyújt biztosítási védelmet az Allianz az állami biztosítás keretében. Mint a Generalitól megtudtuk, hozzávetőlegesen 380 ezren rendelkeznek magánbiztosítással az államilag finanszírozott gyermekbiztosításon kívül. Ezek közül a Generali Szimbával biztosított gyermekek száma nagyjából 280 ezer, így elmondható, hogy jelenleg ez a legnépszerűbb gyermekbiztosítás a magyar piacon. (A fapados terméknek számító állami tanuló-balesetbiztosítás és az üzleti balesetbiztosítások szolgáltatásait és árait itt találja.)

Kérdésünkre a Generalinál elmondták: az oktató-nevelő intézmények többsége lehetővé teszi, hogy a biztosító tanácsadói találkozhassanak a szülőkkel, és tájékoztathassák őket a Szimba biztosítás szolgáltatásairól. A biztosító nem fizet jutalékot sem az iskolának, sem a pedagógusnak. Tanácsadóik felhívják a figyelmet arra, hogy az állami és a Szimba biztosítás együtt nyújt széleskörű védelmet és magas biztosítási összegszolgáltatást. A Szimba kalauzt a tanácsadók a szülőknek juttatják el, és a szülők döntik el, hogy megkötik-e a biztosítást vagy nem.

A szülők tapasztalata azonban - köztük gyakorló anyaként az enyém is - az, hogy a termék tájékoztatóját a szülők a pedagógusoktól kapják meg a „kötelezően kitöltendő” instrukcióval, nem találkoznak tanácsadóval, és szó sem esik az állami biztosításról sem szóban, sem az írásbeli tájékoztatóban. A Generali még az állami biztosítás nyújtójaként kerülhetett kivételezett pozícióba a tanintézményekben, a tanulóbiztosítás ebben a mennyiségben remek kopogtatótermék. A tapasztalat ugyanis az, hogy azoktól a szülőktől is visszaszedik a válaszkártyát – lehetőleg adatokkal kitöltve -, akik nem akarnak ilyen biztosítást venni. A Generali tehát nagy mennyiségben jut hozzá a szülők által „önkéntesen” kiadott személyes adatokhoz. (A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete is nehezményezte már az eljárást.) Információink szerint az oktatási intézmények számítógépeket, alapítványi befizetéseket kapnak cserébe, és különféle pályázatok megnyerésére nyílik lehetőségük.

Érdemes körülnézni az ajánlatok között


 A gyermekek részére ugyanakkor több biztosító is nyújt az államinál szélesebb szolgáltatást kínáló balesetbiztosítást. A versenyzők között van még az Allianz, valamint a Groupama és a Signal Biztosító is. A biztosítók mindegyike több, akár 7-8 csomagot is kínál. Ezeknél minél nagyobb az éves díj, annál magasabb a biztosító szolgáltatása is. Moson László, a Signal Biztosító balesetbiztosítás termékmenedzsere portálunknak elmondta: komolyabb baleset körülbelül minden tizedik gyereket ér évente. A tapasztalat szerint a csoportos tanulóbiztosítási szerződések esetén az iskolák aktívak, a szerződések több mint felére jelentenek be kárt. (Ez azt jelenti, hogy minden második szerződött iskola jelent be egy vagy több balesetet a biztosítónak.)

Az állami biztosítást kiegészítő termékekre jellemző, hogy annál szélesebb körű és magasabb összegű szolgáltatást nyújtanak. Számos olyan elemet tartalmaznak, melyeket az állami alapbiztosítás nem. Ilyen például a baleseti kórházi napidíj, baleseti műtéti térítés, baleseti költségtérítés, égési sérülés, kórházi napi térítés. A Signal Plusz Diákbiztosítást 2 és 21 év közötti gyermekekre, fiatalokra lehet megkötni. A biztosítás kiemelt gyermekbalesetek esetén is térít, de tanulási támogatást is fizet egy hosszabb kórházi tartózkodás esetén a különórák költségére.

Az Allianz Studium diákbiztosításában nincsenek előre meghatározott csomagok, a termék igénytől függően rugalmasan alakítható, szolgáltatásait tekintve többféle, szabadon választható elemből felépülő védelmet kínál. A csoportos diákbiztosítást megkötheti az általános iskola, a szakmunkásképző iskola, szakiskola, gimnázium, szakközépiskola, továbbá felsőoktatási intézmény az ott tanuló diákok számára.

A különböző tanuló-balesetbiztosítások szolgáltatásait táblázatba szedve itt találja.


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok