A vétó miatt kérdéses a kötvényalapok teljesítménye is
2020. december 4.
A koronavírus-járvány első hulláma nemcsak a részvénybefektetéseknek, de a kötvényalapoknak is veszteséget okozott. Ugyanakkor az elmúlt időszakban a többség az állampapír-piaci hozamcsökkenésnek köszönhetően már szépen teljesített. A november így nyereséget hozott.
Akárcsak októberben, novemberben is csökkentek a hozamok a hazai állampapírpiacon. Az amerikai elnökválasztást követően pozitív hangulat jellemezte a piacokat, a befektetők kockázatvállalási kedve erősödött. A befektetők keresték a forint állampapírokat is. A csökkenő infláció (3 százalék volt októberben) felerősítette azokat a várakozásokat, hogy az MNB a közeljövőben csökkentheti az egyhetes betéti kamatot. Ez egyelőre nem valósult meg, a jegybank továbbra is óvatos, de a várakozás 15-20 bázisponttal lejjebb hajtotta az éven belüli hozamokat. Ezek pedig 20-30 bázisponttal húzták lejjebb a hozamgörbe közepén is a hozamokat, míg a hosszú lejáratok esetében a hozamok csak kisebb mértékben, 5-10 bázisponttal csökkentek – áll az OTP Alapkezelő novemberi portfoliójelentésében. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
A forint árfolyama az euróval szemben november közepére a hónap eleji 369-ről 354-ig erősödött, majd november végére 360 fölé gyengült, többek között a magyarok és lengyelek által belengetett, az EU-büdzsével kapcsolatos vétó miatt. A vétófenyegetés előtt mindenesetre az ÁKK még 2,5 milliárd euró értékű devizakötvényt bocsátott ki, ezzel biztosítva a megfelelő tartalékokat, és előfinanszírozva a jövő évi lejáratokat.
A hosszú lejáratúakba fektető kötvényalapok jegyeinek árfolyamai is jellemzően emelkedtek. Ennek köszönhetően, míg októberben az éves hozamok többsége mínuszos volt, most már egyre több alap hozama fordult pozitívba. Vagyis egyre inkább sikerül ledolgozni a koronavírus-járvány első hullámában elszenvedett veszteséget.
A kötvényalapok 2020. november 30-i részletes hozamát itt találja.
A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, koronavírus, járvány, BAMOSZ
Szépen ledolgozták a tavaszi koronavírus-bukást
Akárcsak októberben, novemberben is csökkentek a hozamok a hazai állampapírpiacon. Az amerikai elnökválasztást követően pozitív hangulat jellemezte a piacokat, a befektetők kockázatvállalási kedve erősödött. A befektetők keresték a forint állampapírokat is. A csökkenő infláció (3 százalék volt októberben) felerősítette azokat a várakozásokat, hogy az MNB a közeljövőben csökkentheti az egyhetes betéti kamatot. Ez egyelőre nem valósult meg, a jegybank továbbra is óvatos, de a várakozás 15-20 bázisponttal lejjebb hajtotta az éven belüli hozamokat. Ezek pedig 20-30 bázisponttal húzták lejjebb a hozamgörbe közepén is a hozamokat, míg a hosszú lejáratok esetében a hozamok csak kisebb mértékben, 5-10 bázisponttal csökkentek – áll az OTP Alapkezelő novemberi portfoliójelentésében. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
A forint árfolyama az euróval szemben november közepére a hónap eleji 369-ről 354-ig erősödött, majd november végére 360 fölé gyengült, többek között a magyarok és lengyelek által belengetett, az EU-büdzsével kapcsolatos vétó miatt. A vétófenyegetés előtt mindenesetre az ÁKK még 2,5 milliárd euró értékű devizakötvényt bocsátott ki, ezzel biztosítva a megfelelő tartalékokat, és előfinanszírozva a jövő évi lejáratokat.
Hogy teljesítettek a kötvényalapok?
A rövid lejáratú kötvényekbe fektető alapok jegyeinek árfolyama novemberben is emelkedett. Mind az éven belüli, mind az éves hozamok nőttek. Mostanra egy-két kivételtől eltekintve az éves hozamok pozitívak lettek, átlagosan már 0,5-0,6 százalék körül alakultak.A hosszú lejáratúakba fektető kötvényalapok jegyeinek árfolyamai is jellemzően emelkedtek. Ennek köszönhetően, míg októberben az éves hozamok többsége mínuszos volt, most már egyre több alap hozama fordult pozitívba. Vagyis egyre inkább sikerül ledolgozni a koronavírus-járvány első hullámában elszenvedett veszteséget.
Mit hoz a jövő?
A folytatásban sok múlik már a politikán. A belengetett vétó nem tesz jót a forint árfolyamának sem és a hozamoknak sem. December első napjaiban az éven túli hozamok kisebb emelkedésnek indultak; az 5 éves és annál hosszabb állampapír-piaci referenciahozamok 4-6 bázispontot emelkedtek. Ha ez folytatódik, akkor a nehezen ledolgozott veszteség elillan, és ismét negatívba fordulnak a kötvényalapok hozamai. Mindenesetre a rövid (3, 6, 12 hónapos) referenciahozamokban az elmúlt napokban nem történt változás.A kötvényalapok 2020. november 30-i részletes hozamát itt találja.
A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, koronavírus, járvány, BAMOSZ
Kapcsolódó anyagok
- 2021.09.10 - Egyszer csak megjelent a kamatemelések hatása
- 2021.06.11 - Az MNB kifektette a kötvényalapokat
- 2021.05.19 - A pénzbeáramlás tartotta fenn a vagyonnövekedést
- 2021.05.17 - Az április így segítette a befektetéseket
- 2021.05.17 - Kötvényalapok hozama 2021. április végén
- 2021.04.16 - Szeretik a megtakarítók ide tenni a pénzüket
- 2021.04.16 - Kötvényalapok hozama 2021. március végén
- 2021.03.18 - Vegyes a kép ezeknél a befektetéseknél
- 2021.03.16 - Árfolyamcsökkenést hozott a február a befektetőknek
- 2021.03.16 - Kötvényalapok hozama 2021. február végén
- 2021.02.16 - Ezek voltak januárban a legnépszerűbb befektetések
- 2021.02.15 - Kötvényalapok hozama 2021. január végén
- 2021.02.15 - Nem tett jót a január ezeknek a befektetéseknek
- 2021.01.21 - Ennyit hozott a befektetés 2020-ban
- 2021.01.21 - Kötvényalapok hozama 2020. december 31-én
- 2020.12.30 - Így viccelte meg 2020 a befektetőket
- 2020.12.15 - Csúcsra jártak a befektetések
- 2020.12.04 - Kötvényalapok hozama 2020. november 30-án
- 2020.11.16 - A vírus előtti szintre állt vissza a vagyon
- 2020.11.13 - Nyereséget hozott az október
- 2020.11.13 - Kötvényalapok hozama 2020. október 30-án
- 2020.10.16 - Így támadtak fel a korábban népszerű befektetések
- 2020.09.11 - Mit hozott az augusztus? Inkább mit vitt!
- 2020.08.07 - A jegybank alakította a hozamokat
- 2020.08.07 - Kötvényalapok hozama 2020. július 31-én
- 2020.07.17 - Pénzt hozott a június
- 2020.06.08 - Kötvényalapok hozama 2020. május végén
- 2020.06.08 - Az optimista május itt nem hozott nyereséget
- 2020.04.09 - Kötvényalapok hozama 2020. március 31-én
- 2020.04.09 - Ezek a befektetések egész jól megúszták
- 2020.03.06 - A kötvényalapok is megsínylik a koronavírust
- 2020.03.06 - Kötvényalapok hozama 2020. március 5-én
- 2020.02.07 - Az ingatlanalapokat gyilkolta a szuperállampapír
- 2020.02.07 - Kötvényalapok hozama 2020. február 6-án
- 2020.01.17 - Kötvényalapok hozama 2019. december 31-én
- 2020.01.17 - Ez is jó befektetés volt 2019-ben
- 2019.12.13 - Van, ami az infláció többszörösét hozta
További kapcsolódó anyagok