SZÉP-kártya: már a pénz harmada megy élelmiszerre

Fotó: K&H
2022. május 9. Úgy tűnik, a vártnál is népszerűbbé vált a SZÉP-kártyák bolti felhasználása. Mint az egyik kártyakibocsátó tudatta: áprilisban a költések közel harmada ment élelmiszerre. Egyre több üzletben használható így a plasztik.

A SZÉP-kártya vendéglátás zsebét a kormány a választások előtt használhatóvá tette élelmiszer vásárlására is. Várható volt, hogy a bolti költéseket lehetővé tevő könnyítés alaposan megkavarja az egész béren kívüli juttatási rendszert. Azóta nagyjából ki is derült, hogy ez valóban így lett. Most pedig az árstop mellett július 1-jéig a pihenőplasztik új felhasználási lehetőségét is meghosszabbították. Aligha véletlenül, kiderült ugyanis, hogy igen népszerű ez az intézkedés. 

A K&H arról számolt be, hogy áprilisban 63 százalékkal, a teljes február-március-áprilisi időszakban pedig 77 százalékkal költöttek többet ügyfelei SZÉP-kártyájukról, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül pedig hangsúlyozta a bank – hónapról hónapra egyre nagyobb volt az élelmiszerre fordított költések aránya. Áprilisban a plasztikkal rendelkezők már közel minden harmadik forintot boltban adtak ki. Februárban 24, márciusban 28, áprilisban pedig 29 százalék volt az arány, ami a bank szerint tovább nőhet.

Az intenzív kártyahasználatot a hitelintézet szerint az is segíti, hogy egyre több kereskedő csatlakozik a programhoz. Csak az idei évben már közel ötezerrel bővült a K&H SZÉP-kártya elfogadóhelyeinek száma, ami mostanra így több mint 39 ezer. A bank úgy látja, hogy a gyengülő forint és az emelkedő árak újabb löketet adhatnak a pihenőplasztiknak. Például azért, mert látványosan megugorhat a külföldi nyaralás költsége.

Arról, hogy szálláspénzből is vehető az élelmiszer, itt írtunk

A cafeteria szabályait, adókulcsait itt nézheti meg

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok