Jól jártak, akiknek nem mentette meg az állam a nyugdíját
2016. január 14.
Elégedettek lehetnek azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik nem engedték, hogy az állam „megmentse” a nyugdíjukat. Míg a kitartó mintegy hatvanezer ember egyéni számláját 2015-ben is látványos hozamok hizlalták, addig a tb-rendszerbe visszaküldött közel hárommillió tavaly azzal szembesülhetett, hogy soha nem is lesz egyéni nyugdíjszámla. Az Azénpénzem.hu számításai szerint a magánnyugdíjpénztárakban a többségnek 5-8 százalékkal nőtt a vagyona.
Nem lehet okuk panaszra azoknak a tagoknak, akik kitartottak a magánnyugdíjpénztár mellett, és nem léptek vissza a tb-rendszerbe. A vagyonuk ugyanis 2015-ben is szépen hízott, és a hivatalosan nem is létező infláció mellett még a legalacsonyabb hozamot elérő portfólióban is reálértéken növekedett a nyugdíjpénzük.
Tavaly nem lehetett már megismételni a 2014-es bombázó hozamokat (akkor 10 százalék körül fialt a többség pénze), hiszen jóval alacsonyabb hozamkörnyezetben működtek a pénztárak. A legtöbb portfólió azonban így is kiemelkedően teljesített, átlagosan 5-8 százalékkal hizlalva a vagyont. A legnagyobb hozamot, 8,94 százalékot a Budapest Magánnyugdíjpénztár érte el a Növekedési portfólióban, míg a legkevesebbet a Szövetség, 1,54 százalékot a Klasszikus portfólióban.
Számításaink szerint - a pénztárak adatai alapján - 2014. év végén 3.394.000 forint volt egy tag átlagos vagyona, így a pénztári hozamokkal számolva az átlagtagnak 303.424 forinttal lett több pénz a számláján a legnagyobb, és 52.267 forinttal legkisebb hozam esetében.
A tb-rendszerbe visszaterelt mintegy hárommillió tag háromezermilliárdos vagyona gyakorlatilag elpárolgott a volt tagok számára (ment adósságcsökkentésre, IMF-hitel törlesztésére, de részvényvásárlásra is futotta belőle). Ráadásul idén végre a kormány azt is világossá tette, hogy ne is számítsanak egyéni számlás rendszerre az emberek, mert szerintük ma is részben ez működik (hiszen az Ügyfélkapun át mindenki megnézheti, mennyi tb-t fizettek utána). Közben a magánnyugdíjpénztári rendszer mellett kitartóknak töretlenül hízik a pénze. (A korábbi hozamokat itt találja.)
A kormány tavaly azzal is megpróbálta ellehetetleníti a pénztárakat, hogy 70 százalékos tagdíjfizetési arányt írt elő. Egy 2014-es törvénymódosítás miatt ugyanis be kell zárni azt a kasszát, amelyiknél a tagdíjfizetési arány nem éri el a hetven százalékot. A jogszabály szerint ugyanis „a pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken.” Az első vizsgált időszak 2015 áprilisától szeptember végéig tartott. A pénztárak alacsony tagdíjakat írtak elő, és tavaly áprilistól decemberig mindegyik meg is ugrotta a szintet.
A kitartó tagok nemcsak a tagdíjakkal, de működési támogatással (ez nem kerül az egyéni számlára) is életben tartják a magánnyugdíjpénztárakat, azonban a nyugdíjba vonulókat jelenleg mégis visszakényszerítik a tb-rendszerbe. A pénzhez ugyanis egy összegben - a törvény szerint - nem juthatnak hozzá, járadékot pedig jelenleg nem tudnak a magánnyugdíjpénztárak szolgáltatni. Számukra ugyanis a manyup nem tud fizetni. A jogalkotók ugyanis mintha egyáltalán nem akarnák a járadékszolgáltatás anomáliáit (erről itt írtunk részletesebben) megoldani.
Miközben arra volt energiája a kormánynak, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében törvényben írja elő, hogy kötelező legyen nyugdíjjárulékot szolgáltatniuk. (A tag megkaphatja egy összegben, ha azt kéri.) A feltételeket pedig meglehetősen könnyen teljesíthetővé tette. (Hiszen azt szeretné, ha minél többen élnének vele.) A magánnyugdíjpénztáraknál még csak a kérdéssel sem hajlandó foglalkozni, sőt az MNB sem akar egyeztetni a pénztárakkal a jogszabályok értelmezéséről. Így lassabban és csendesebben teszik lehetetlenné a rendszert.
Olvasóink közül többen jelezték, hogy nyugdíjba vonultak, de egyelőre nélkülözni tudják a magánnyugdíjpénztárban rekedt megtakarításukat, ezért kivárnak. Van, aki nem ilyen szerencsés, ezért kénytelen volt a tb-rendszerbe visszalépni, hogy a nyugdíja részeként hozzájusson az itt összegyűlt pénzéhez.
A magánnyugdíjpénztárakról részletes adatokat (tagdíj, létszám stb) és korábbi hozamokat itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Forrás: Azénpénzem.hu számítás a pénztárak portfólió adatai alapján.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: magánnyugdíjpénztár, manyup, Szövetség, MKB, Budapest, Horizont, hozam, nyugdíj, nyugdíjpénz
Szép hozamokkal nőtt a pénz a magánnyugdíjpénztáraknál

A tagok kiálltak a pénztárakért
A kormány tavaly azzal is megpróbálta ellehetetleníti a pénztárakat, hogy 70 százalékos tagdíjfizetési arányt írt elő. Egy 2014-es törvénymódosítás miatt ugyanis be kell zárni azt a kasszát, amelyiknél a tagdíjfizetési arány nem éri el a hetven százalékot. A jogszabály szerint ugyanis „a pénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken.” Az első vizsgált időszak 2015 áprilisától szeptember végéig tartott. A pénztárak alacsony tagdíjakat írtak elő, és tavaly áprilistól decemberig mindegyik meg is ugrotta a szintet.
Máshogy is gyilkolja a kormány a rendszert
A kitartó tagok nemcsak a tagdíjakkal, de működési támogatással (ez nem kerül az egyéni számlára) is életben tartják a magánnyugdíjpénztárakat, azonban a nyugdíjba vonulókat jelenleg mégis visszakényszerítik a tb-rendszerbe. A pénzhez ugyanis egy összegben - a törvény szerint - nem juthatnak hozzá, járadékot pedig jelenleg nem tudnak a magánnyugdíjpénztárak szolgáltatni. Számukra ugyanis a manyup nem tud fizetni. A jogalkotók ugyanis mintha egyáltalán nem akarnák a járadékszolgáltatás anomáliáit (erről itt írtunk részletesebben) megoldani.
Miközben arra volt energiája a kormánynak, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében törvényben írja elő, hogy kötelező legyen nyugdíjjárulékot szolgáltatniuk. (A tag megkaphatja egy összegben, ha azt kéri.) A feltételeket pedig meglehetősen könnyen teljesíthetővé tette. (Hiszen azt szeretné, ha minél többen élnének vele.) A magánnyugdíjpénztáraknál még csak a kérdéssel sem hajlandó foglalkozni, sőt az MNB sem akar egyeztetni a pénztárakkal a jogszabályok értelmezéséről. Így lassabban és csendesebben teszik lehetetlenné a rendszert.
Olvasóink közül többen jelezték, hogy nyugdíjba vonultak, de egyelőre nélkülözni tudják a magánnyugdíjpénztárban rekedt megtakarításukat, ezért kivárnak. Van, aki nem ilyen szerencsés, ezért kénytelen volt a tb-rendszerbe visszalépni, hogy a nyugdíja részeként hozzájusson az itt összegyűlt pénzéhez.
A magánnyugdíjpénztárakról részletes adatokat (tagdíj, létszám stb) és korábbi hozamokat itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
A magánnyugdíjpénztárak 2015-ös hozama
Magánnyugdíjpénztár | Portfoliók hozama | ||
---|---|---|---|
Klasszikus | Kiegyensúlyozott | Növekedési | |
Budapest | 3,08% | 5,82% | 8,94% |
Horizont | 2,71% | 6,15% | 7,16% |
MKB | 3,33% | 5,05% | 5,61% |
Szövetség | 1,51% | 4,45% | 7,47% |
Szerző: Lovas Judit
Címkék: magánnyugdíjpénztár, manyup, Szövetség, MKB, Budapest, Horizont, hozam, nyugdíj, nyugdíjpénz
Kapcsolódó anyagok
- 2018.06.22 - Mégis megéri a magánnyugdíjpénztár
- 2018.01.12 - Magánnyugdíj: hatalmas nyereséget hoztak a tagoknak
- 2016.04.28 - Magánnyugdíj: tovább facsarnak rajta
- 2016.02.09 - Történelmi csúcson a nyugdíjbefizetések
- 2016.02.03 - Felszárnyalt a nyugdíjpénz!
- 2016.01.26 - Így vigyáznak a nyugdíjpénzre
- 2016.01.18 - Lemaradt az önkéntes nyugdíjpénz
- 2016.01.18 - Ennyi lett 2015-ben a nyugdíjhozam
- 2015.08.31 - Lassan elfogynak a magánnyugdíjra gyűjtők?
- 2015.08.31 - Újra megugrották a szintet a nyugdíjkasszák
- 2015.07.06 - Magánnyugdíj: mégis sikerül megfojtani a pénztárakat?
- 2015.05.27 - Folyik a harc a nyugdíjpénzért
- 2015.05.04 - Mind a négy magánnyugdíjpénztár megmenekült
- 2015.04.28 - Magánnyugdíj: az MKB is megugrotta a szintet!
- 2015.04.21 - Magánnyugdíj: elkezdődött a visszaszámlálás
- 2015.03.17 - Hogy nőtt a nyugdíjpénz?
- 2015.03.15 - Magánnyugdíj: még nem minden pénztár menekült meg
- 2015.02.26 - Már hivatalos: meglódult a nyugdíjpénz
- 2015.01.23 - Bombázó hozamok hizlalták a magánnyugdíjpénztári tagok vagyonát
- 2015.01.06 - Magánnyugdíj: vigyázz, mire adsz pénzt!
- 2014.11.25 - Meglepő adatok a nyugdíjpénzről
- 2014.11.22 - Már biztos: újabb nyugdíjmentő akció indult
- 2014.11.21 - Itt a végítélet a magánnyugdíjpénztáraknak
- 2014.11.03 - Nyugdíj: ismét remekeltek a pénztárak
- 2014.07.01 - Így olvadt el a nyugdíjpénz
- 2014.04.24 - Zűrzavar a nyugdíjforintok körül
- 2014.03.18 - Magánnyugdíj: a piacon marad az Axa
- 2014.01.24 - Kiszámoltuk: szépen gazdagodtak a magánnyugdíjpénztári tagok
- 2013.06.27 - Bezár az Aranykor Magánnyugdíjpénztár is
- 2013.06.20 - Itt a döntés: tényleg bezár a magánnyugdíjpénztár
- 2013.02.26 - Nyugdíj: sokan landolnak az államnál
- 2013.02.12 - OTP Magánnyugdíj: itt a végső határidő
- 2013.01.31 - Magánnyugdíjpénztárak: bukott egy panasz
- 2013.01.21 - Kiszámoltuk: robbantottak a magánnyugdíjpénztárak
További kapcsolódó anyagok