Személyzet nélküli boltot nyit az Auchan

2025. január 22. Várhatóan február végén nyitja meg az Auchan Újbudán az első, teljesen személyzet nélkül működő kisboltját. Az üzlet mindössze 18 négyzetméteres lesz, a választéka pedig ennek megfelelően meglehetősen korlátos. Belépni és vásárolni mobilapplikációval lehet majd.

Hamarosan új, innovatív kereskedelmi egységgel áll elő az Auchan Magyarország – jelentette be az áruházlánc. Az okos értékesítési pont lényege, hogy a vásárló az OkAuchan applikáció segítségével bármikor, tehát a nap 24 órájában, be tud menni az üzletbe, vásárolhat, fizethet és távozhat. A személyzet nélküli bolt egy AI alapú kamerarendszerrel és súlyérzékelő polcrendszerrel működik majd. A fizikális blokkot is mellőzik.

Az első ilyen üzlet a XI. kerületi Bártfai utca és Vahot utca sarkán fog állni Újbudán, a nyitán várhatóan február végén lesz. A tereprendezés már elkezdődött, és a vállalat a bolt felállításán kívül a közvetlen környezetébe fákat és cserjéket is ültet, továbbá felújítja a járdaburkolatot. A kocsikat szikladarabok kihelyezésével igyekeznek távoltartani a természetes környezettől, amibe egyébként a bolt is beleillik fahatású borításával, amit növényekkel futtatnak be. A zöldítést márciusban fogják elvégezni, amikor már engedi az időjárás.
Ezzel a megoldással – hangsúlyozták a közleményben – az Auchan lesz Magyarországon az egyedüli kereskedelmi lánc, aminek egyszerre lesz a legkisebb (18 nm) és legnagyobb (Dunakeszi Auchan 15000 nm) értékesítési pontja az országban.
A hazánkban újdonságnak számító bolti modell három fő célcsoportra koncentrál, és nekik, illetve a jogszabályi elvárásoknak megfelelően alakítja ki a kínálatot. A parkot és a játszóteret használó családosoknak elsősorban gyerekeknek szánt harapnivalót, kekszeket és frissítőket kínálnak, a sportolóknak izotóniás italokat és energiaszeleteket, a közelben lakóknak pedig alapvető élelmiszereket. Természetesen az ételintoleranciával küzdőknek is találnak termékeket a választékban.  Alkoholt és korhatárhoz kötött árucikkeket viszont nem árulnak majd, de a kedvelt sajátmárkás termékek itt is megjelennek.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok