Százmilliós bírságot szabtak ki fiktív leárazás miatt
2021. január 14. Fiktív leárazással és valótlan, vásárlásra sürgető üzenetekkel hirdetett honlapján étrend-kiegészítőket és ruhákat egy angliai bejegyzésű cég. A magyar versenyhatóság (GVH) 100 millió forintos bírságot szabott ki.A Nagy-Britanniában bejegyzett The Hut.com Limited – állapította meg a GVH – tisztességtelen módon, a fogyasztókat megtévesztve forgalmazta „MyProtein” márkájú étrend-kiegészítőit (elsősorban fehérjéket) és ruházati termékeit. A cég ugyanis az eljárás során nem tudta igazolni, hogy korábban valaha is alkalmazta az e-DM leveleiben és a magyar honlapján akciósként feltüntetett termékek eredeti, azaz magasabb összegű árait.
A magyar hatóság jogsértőnek találta azokat a vásárlásra sürgető üzeneteket is (például „Kiárusítás”; „Utolsó lehetőség”; „Gyorsan fogynak a készletek”), amelyek azt a látszatot keltették a fogyasztókban, hogy a „kedvezményes” árak csak korlátozott ideig érvényesek.
A versenyhatóság 100 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra, és eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, valamint az eltiltás betartásának igazolására kötelezte a céget.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: vásárlás, leárazás, fiktív, GVH, vizsgálat, bírság
Kapcsolódó anyagok
- 2021.06.15 - 50 millióra büntette az MNB az Union Biztosítót
- 2021.05.12 - Milliárdos összeget ad vissza vevőinek az eMAG
- 2021.03.02 - Az ÁSZ átláthatatlannak találta a versenyhatóság vagyongazdálkodását
- 2021.02.13 - Megtévesztő volt a fogászati szolgáltató reklámja?
- 2021.02.07 - Téli vásár helyett lehúzott redőnyök
- 2021.02.05 - Erre kevesen számítottak, a járvány lenyomta a karácsonyt!
- 2021.02.02 - Megtiltotta a GVH a BrightWhite fogfehérítő reklámozását
- 2021.01.12 - Hiányosan vagy sehogy sem tájékoztatott a Groupama
- 2021.01.12 - A Spar hiába állapodott meg a GVH-val, a Nébih bírságolt
- 2020.11.13 - A Kúria is bűnösnek találta az Auchant
További kapcsolódó anyagok