Százmilliós bírság az állateledel boltra

2016. március 31. Jogsértő volt a Fressnapf – Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy- és Kiskereskedelmi Kft. (Fressnapf) tavalyi promóciója, mivel a rossz tervezés miatt kampány közben a fogyasztók számára hátrányosan változtatott a cég a feltételeken – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Ezért százmillió forintos bírságot szabott ki, és több, a fogyasztókat érintő kompenzáció teljesítésére kötelezte a vállalkozást.

A Fressnapf – Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy- és Kiskereskedelmi Kft. (Fressnapf) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a „25 év szeretete egy helyen” promóciójában – állapította meg vizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Fressnapf 2015. január 15-én megkezdett kampányában eredetileg minden ötezer forintos vásárlás után pecsétet kapott a vásárló, 25 pecsétért pedig egy 25 ezer forintos árkedvezményre jogosító utalvány járt.

Csakhogy a cég az előkészítéskor figyelmen kívül hagyott számos olyan körülményt, amelyek a pecsétgyűjtők gyors elfogyásához, a vártnál magasabb beváltási gyakoriságukhoz, és a nagyobb összegű költések elaprózásához vezettek. Nem vette például figyelembe, hogy a vásárlók korábbi vásárlási szokásaikat a kampány feltételei szerint módosíthatják, azaz az ötezer forintos pecsétgyűjtő maximumhoz igazíthatják egyszeri vásárlásaik összegét, így felaprózzák vásárlásaikat. Nem számolt azzal sem, hogy a nagyobb összegű egyszeri vásárlást lebonyolító vevők között jelentős számban találhatók ÁFÁ-s számlára vásárló vállalkozások, alapítványok, menhelyek.

A gondatlan előkészítés eredményeképpen 2015 májusára a Fressmapfnak költséget jelentő kedvezmények várható nagysága lényegesen nagyobb lett a tervezettnél. Ezért 2015. július 1-jétől megváltoztatta a beváltási feltételeket, ami lényeges mértékben megnehezítette a fogyasztók számára a kedvezmények érvényesítését. (Egyszerre csak egy utalványt lehetett beváltani, további költési kötelezettség mellett). Az elérhető maximális kedvezmény mértéke 20 százalékról 6 százalékra csökkent, azaz a 25 ezer forintos kedvezmény eléréséhez a korábbi 125 ezer forintos költéshez képest 450 ezer forintért kellett vásárolni. Ennek következtében azoknál a fogyasztóknál, akik a pecsétgyűjtést nem tudták befejezni, a meghirdetett feltételek valótlanná váltak. A GVH szerint a Fressnapfnak lett volna más, ésszerű lehetősége a fenti módosításokra, a fogyasztóknak történő károkozás nélkül korrigálva a rosszul előkészített kampány feltételeit, és csökkentve a kampány váratlan többletköltségeit.

Mindezek figyelembevételével a GVH megállapította, hogy a vállalkozás a promóció induló feltételeinek tervezésekor, majd azok módosításakor megsértette a szakmai gondosság követelményét, a promócióban való részvétel feltételeinek módosításával pedig megtévesztette a fogyasztókat, indokolatlanul hátrányt okozva számukra.

E hátrányok csökkentését célozták azok a kötelezések, amelyek teljesítését a GVH – a bírság kiszabása mellett – kötelezően írta elő a Fressnapf számára. Ezek azokra a fogyasztókra vonatkoznak, akik be nem telt vagy be nem váltott pecsétgyűjtő füzettel vagy fel nem használt utalványokkal rendelkeznek. A GVH kötelezte a vállalkozást, hogy a határozat kézhezvételét követő öt napon belül weblapjának címoldalán, valamint két héten belül valamennyi áruházában jól látható helyen tájékoztassa fogyasztóit a GVH döntéséről. A kötelezések keretében a GVH előírta a Fressnapf-nak, hogy e kötelezések végrehajtását a határozat kézhezvétele után három hónapon belül kezdje meg, és folytassa legalább két hónapig.

A GVH enyhítő körülményként értékelte többek között azt, hogy a vállalkozás korábban csak rövidebb ideig tartó akciókat szervezett, így nem rendelkezett kellő tapasztalattal egy éves promóció lefolytatásában. Valamint figyelembe vette azt is, hogy a cég saját hatáskörben megkezdte az érintett fogyasztók hátrányainak csökkentését. A GVH figyelembe vette azt is, hogy a vállalkozásnak a bírságon túlmenően anyagi hátrányt fog okozni a Versenytanács által meghatározott kötelezések teljesítése is, mivel a GVH kötelezéseinek célja, hogy az érintett vállalkozás csökkentse a fogyasztói károkat.

A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy egy szakmailag gondatlanul előkészített, hosszabb ideig tartó, pecsétgyűjtésen alapuló kedvezményes kampány feltételeit nem tisztességes „menetközben” megváltoztatni, még akkor sem, ha azok a vállalkozásra váratlan költségeket rónak, ha ezáltal a kampányban már résztvevő fogyasztók indokolatlanul hátrányt szenvednek.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok