42 amerikai állammal egyezett meg a Johnson & Johnson

Százmilliókat fizet dollárban az óriás cég

Fotó: Johnson & Johnson
2024. június 25. Évek óta perlik a Johnson and Johnson óriáscéget, mert feltételezések szerint a cég világhírű hintőpora rákot okozhatott. Az óriáscég most kiegyezett 42 amerikai állammal, és újabb ajánlatot tett a több tízezer felperesnek.

A világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, a Johnson & Johnson, több éve már, hogy jogi harcokra kényszerül. A ludas a cég leghíresebb és már-már ikonikusnak tekinthető terméke, a babahintőpor, amelyről az előző évtized végén derült ki, hogy esetlegesen rákot okozhat. A termék talkumot, azaz zsírkövet tartalmazott, erről gyanítják, hogy nőknél okozhatott daganatos megbetegedéseket. A J&J-ként is ismert mamutcég a mai napig tagadja, hogy a terméke rákot okozna, ezért az elmúlt években kénytelen volt egy egyre növekvő mértékű jogi harcot folytatni a bíróságokon. A vállalat helyzetét ugyanakkor jól jelzi, hogy 2020. óta nem forgalmaz zsírkő alapú hintőport az USA-ban, áttértek a kukoricakeményítő alapú készítményekre.

Megállapodás az államokkal

A J&J két hete jelentette be, hogy megállapodásra jutott a céget vizsgáló 42 ügyésszel, akik mind 1-1 amerikai tagállamot képviseltek. A vizsgálat tárgya nem az volt önmagában, hogy a hintőpor rákot okoz-e, hanem hogy a vállalat kommunikációja megfelelő volt-e a termékük összetételével és veszélyességével kapcsolatban. A fogyasztók teljes körű tájékoztatását ugyanis számos rendkívül erős amerikai jogszabály írja elő, így ezen keresztül lényegesen könnyebb volt megfogni a céget, mintsem feketén fehéren bebizonyítani az ártalmas hatást.

A cég végül beleegyezett, hogy 700 millió dollárt fizet, és cserébe a 42 állam a jövőben nem vizsgálja és nem perli be a fogyasztók potenciális megtévesztése miatt. A megállapodás tipikus kölcsönösen nyertes helyzetnek tűnik: az ügyészek az óriáscég térdre kényszerítését politikai fegyverként használhatják, és jelentős győzelemként kommunikálhatják, míg a vállalat megszabadulhat egy potenciálisan nagyon veszélyes állam elleni pertől, amelynek kimenetele erősen kétséges volt számukra.

Nyitott perek

Ezzel azonban messze nem zárult le a jogi harc a cég számára. Számtalan per indult ellenük, és bár egyes megfigyelők szerint a többségüket a vállalat eddig sikerrel megnyerte, de voltak figyelmeztető jelzések is, azaz olyan esetek, amikor a bíróság jelentős mértékű kompenzációt állapított meg a felperesek számára. Június elején például Oregonban egy esküdtszék 260 millió dollár megfizetésére kötelezte a J&J-t egyetlen egy asszony számára, akit 2003-ban diagnosztizáltak rákkal. Áprilisban egy másik bíróságon 45 millió dollárt ítéltek meg egy 2020-ban elhunyt nő családja számára.

Ebből is látszik, hogy a cég elemi érdeke, hogy lezárja a peres ügyeket. Ez azért is nehéz, mert elképesztő nagyságú az őket perlő közösség, jelenleg 50 ezer igény érkezett be a cég ellen, a legtöbbet petefészekrákkal diagnosztizált nő nyújtotta be. Érthető tehát, hogy a Johnson and Johnson több körben is megállapodást ajánlott, a legutóbb 6,5 milliárd dollárt ajánlottak fel összesen az őket perlőknek. Ugyanakkor megpróbálták azt is, hogy a zsírkővel kapcsolatos eljárásokat egy külön az erre a célra létrehozott leányvállalatba szervezzék ki (a jogi technika lényege, hogy így a leányvállalat csődje elvben a jogi eljárások végét is jelentené, így maximálva lenne a kifizetések összege). Az ilyen típusú kiszervezéseket több ügyvéd is élesen ellenezte, és a bíróság sem hagyta eddig jóvá, ugyanakkor nem kizárt, hogy amikor véglegesen megállapodnak majd minden felperessel, akkor mégis ezt az eljárást fogják használni a kérdés megnyugtató lezárására.

Oldalazó árfolyam

A cég számára azért is lenne fontos a jogi kérdések végleges rendezése, mert a le nem zárt perek és a jelentős büntetésektől való félelem érezhetően visszafogta az elmúlt időszakban a befektetőket. A vállalat részvényei meghatározóak voltak a múltban, mint az egyik legnagyobb és legklasszikusabb fogyasztási cikkeket gyártó céget tartották számon. Ennek ellenére már több éve, hogy képtelen kitörni az árfolyam egy oldalazó mozgásból, 2020 eleje óta 140 és 180 dollár közt ingadozik a részvény. Elképzelhető, hogy egy mindenre kiterjedő megállapodás, esetleg egyidőben az amerikai fogyasztás újbóli erőteljes növekedésével, kilendíthetné a részvényt az elmúlt évek apátiájából.

A Johnson and Johnson részvények árfolyama az elmúlt 3 évben

Forrás: Marketwatch.com


Szerző: Szepesi László
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok