Támogatott tartalom
2025. november 4.
Töredékére csökkenthetik a bankköltségeiket azok a vállalkozások, amelyek a BinX és a Számlázz.hu új, közös számlacsomagjára váltanak. A neobank ugyanis nem hárítja át a tranzakciós illetéket az ügyfeleire, így az árbevételtől és a bankolási szokásoktól függően tízezreket, akár százezreket is spórolhatnak a cégek a BinX-szel.
A tranzakciós illeték 2013–as bevezetése jelentősen megdrágította a cégek bankolását, hiszen a pénzintézetek ezt jellemzően áthárítják az ügyfeleikre. A bankköltségek tavaly tovább emelkedtek, amikor az állam 0,45 százalékra (utalásonként legfeljebb 20 ezer forintra) emelte az átutalások utáni tranzakciós illetéket.
Így a banki díjakon felül egy 400.000 forintos utalás után 1800 forint, egy egymillió forintos utalás után 4.500 forint, míg egy 4.444.444 forintos utalás esetén 20.000 forint (ez a maximum) tranzakciós illetéket is ki kell fizetniük a cégeknek. Emiatt nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően drága a bankolás Magyarországon.
A 2024-ben elindult első magyar neobank, a BinX azonban egészen más árazást kínál: nem hárítja át a tranzakciós illetéket, így jelentős összeget lehet spórolni. A hagyományos bankokkal szemben a neobank nem egyszeri számlanyitási bónuszt kínál, hanem tartósan alacsony díjakat, amivel minden utaláskor nyer az ügyfél.
A BinX-en belüli utalás díja 0 forint, a BinX-en kívüli belföldi utalás pedig a választott számlacsomagtól függő, fix alacsony díjazású. A BinX és a Számlázz.hu októberben rukkolt elő egy új, közös számlacsomaggal: a BinX Pro esetében a belföldi utalás mindössze 199 forintba kerül.
Egy közepes, 15 és 200 millió forint közötti éves árbevételű cég átlagosan havi 37.135 forint körüli összeget fizet ki a bankjának (17 átutalással kalkulálva), míg a BinX Pro havi költsége mindössze 3.383 forint. Ezeknél a cégeknél az átlagos megtakarítás így 33.752 forint havonta.
A nagyobb, évi bruttó 200 millió forintot meghaladó árbevételű társaságok havi bankköltsége (havi 49 utalással számolva) átlagosan 317.120 forint, míg a BinX Pro-val mindössze 9.751 forintba kerül a bankolás. Az átlagos megtakarítás ebben az esetben 307.369 forint egy hónap alatt.
A legkisebb cégek így évente tízezreket, a közepesek százezreket, míg a nagyobbak milliókat is megspórolhatnak a neobankkal.
Ma már több mint 6 ezer vállalkozás használja a BinX neobankot, az ügyfelek 2024 júniusa óta összesen több mint 1,77 milliárd forintnyi banki költséget takarítottak meg az 1,38 millió darab utalás során. Az utalások összértéke meghaladta az 1.033 milliárd forintot.
A cikk megjelenését a BinX támogatta
*A költségek megtakarításának mértékére vonatkozó információ a 2025.08.27-én elérhető érvényes kondíciós listák adatain alapszik, a feltételek és a kondíciós listák változása esetén ennek mértéke módosulhat.
A kalkuláció során a következő utalási darabszámokat vettük figyelembe: 0-15 millió Ft árbevételű cégek 3 utalás/hó, 15-200 millió Ft árbevételű cégek 17 utalás/hó, 200+ millió Ft árbevételű cégek 49 utalás/hó. A kalkuláció során 5.000.000 Ft-nál kisebb értékű utalásokkal számoltunk valamint, a BinX Pro csomag kedvezmény feltételeivel.
Szerző: Azénpénzem/BinX
Címkék: BinX, Számlázz.hu, számlacsomag, neobank, számlázó program, vállalkozás, vállalat, kkv, bank, költség, tranzakciós illeték, BinX Pro
Százezreket is spórolhatnak a cégek a bankoláson
Fotó: BinX
A tranzakciós illeték 2013–as bevezetése jelentősen megdrágította a cégek bankolását, hiszen a pénzintézetek ezt jellemzően áthárítják az ügyfeleikre. A bankköltségek tavaly tovább emelkedtek, amikor az állam 0,45 százalékra (utalásonként legfeljebb 20 ezer forintra) emelte az átutalások utáni tranzakciós illetéket.
Így a banki díjakon felül egy 400.000 forintos utalás után 1800 forint, egy egymillió forintos utalás után 4.500 forint, míg egy 4.444.444 forintos utalás esetén 20.000 forint (ez a maximum) tranzakciós illetéket is ki kell fizetniük a cégeknek. Emiatt nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően drága a bankolás Magyarországon.
A 2024-ben elindult első magyar neobank, a BinX azonban egészen más árazást kínál: nem hárítja át a tranzakciós illetéket, így jelentős összeget lehet spórolni. A hagyományos bankokkal szemben a neobank nem egyszeri számlanyitási bónuszt kínál, hanem tartósan alacsony díjakat, amivel minden utaláskor nyer az ügyfél.
A BinX-en belüli utalás díja 0 forint, a BinX-en kívüli belföldi utalás pedig a választott számlacsomagtól függő, fix alacsony díjazású. A BinX és a Számlázz.hu októberben rukkolt elő egy új, közös számlacsomaggal: a BinX Pro esetében a belföldi utalás mindössze 199 forintba kerül.
Mennyit lehet megtakarítani?
A Számlázz.hu #profi csomag előfizetői számára díjmentes a számlanyitás és a számlavezetés is. A legkisebb, évi 15 millió forintnál kisebb bruttó árbevételű vállalkozások esetében havi 3 átutalással számolva mindössze 597 forint a BinX Pro havi költsége, míg az átlagos havi bankköltség 3.376 forintot tesz ki. Az átlagos megtakarítás így itt 2.779 forint havonta.Egy közepes, 15 és 200 millió forint közötti éves árbevételű cég átlagosan havi 37.135 forint körüli összeget fizet ki a bankjának (17 átutalással kalkulálva), míg a BinX Pro havi költsége mindössze 3.383 forint. Ezeknél a cégeknél az átlagos megtakarítás így 33.752 forint havonta.
A nagyobb, évi bruttó 200 millió forintot meghaladó árbevételű társaságok havi bankköltsége (havi 49 utalással számolva) átlagosan 317.120 forint, míg a BinX Pro-val mindössze 9.751 forintba kerül a bankolás. Az átlagos megtakarítás ebben az esetben 307.369 forint egy hónap alatt.
A legkisebb cégek így évente tízezreket, a közepesek százezreket, míg a nagyobbak milliókat is megspórolhatnak a neobankkal.
A BinX az első magyar alapítású és tulajdonú neobank, elektronikuspénz-kibocsátó intézményként a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiadott engedélyekkel rendelkezik és az MNB felügyelete alatt működve kínál teljes értékű pénzforgalmi számlát a kis- és közepes vállalatok számára. A BinX az ügyfelektől átvett pénzt mindenkor az MNB-nél, vagy alacsony kockázatú értékpapírban (pl. magyar állampapírban) tartja. A BinX nem hitelintézet, így az ügyfelektől átvett pénzt jogszabály alapján sajátjaként, betétként nem kezelheti, abból nem hitelezhet.
Sokan meglépték
A BinX Pro teljes havi költsége természetesen a cégek egyedi bankolási szokásaitól függ, az elérhető havi megtakarítást pedig meghatározza, hogy melyik bank, melyik vállalkozói számlacsomagját használja jelenleg a vállalkozás. A számításhoz elég elővenni egy bankkivonatot, és összehasonlítani a bankköltséget a BinX Pro számlacsomagéval. Csak az utalások számát kell megszorozni a 199 forinttal. (Fontos tudni, hogy az 5 millió és e feletti utalások díja 4399 forint a BinX Pro számlacsomagban.)Ma már több mint 6 ezer vállalkozás használja a BinX neobankot, az ügyfelek 2024 júniusa óta összesen több mint 1,77 milliárd forintnyi banki költséget takarítottak meg az 1,38 millió darab utalás során. Az utalások összértéke meghaladta az 1.033 milliárd forintot.
A cikk megjelenését a BinX támogatta
| BinX Pro csomagra vonatkozó megtakarítási potenciál* | |||
|---|---|---|---|
| Brutto éves árbevétel | 0-15 M Ft | 15-200 M Ft | 200+ M Ft |
| Bankok átlagos összköltésge / hó | 3 376 Ft | 37 135 Ft | 317 120 Ft |
| BinX összköltsége / hó | 597 Ft | 3 383 Ft | 9 751 Ft |
| Átlagos havi megtakarítási potenciál | 82% | 91% | 97% |