Százezer hitelkártya jön a Budapest Banktól

2017. március 21. Idén kétszer annyi jelzáloghitelt helyezne ki a lakosságnak a Budapest Bank, mint tavaly, és százezer új hitelkártya kibocsátását tervezik. A pénzintézet mára a negyedik legnagyobb lakossági banknak számít – derült ki az éves eredményeket bemutató sajtótájékoztatón.

A Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában álló Budapest Bank csoport 13,1 milliárd forintos adózott nyereséget ért el 2016-ban – mondta Tóth Viktor, a bank vállalati üzletágvezetője, a bank igazgatóságának tagja a pénzintézet mai sajtótájékoztatóján. A csoport mérlegfőösszege 3,5 százalékkal, 999 milliárd forintra nőtt. Az eredményre az elmúlt évben továbbra is negatívan hatott az alacsony, csökkenő kamatkörnyezet, illetve a tavaly év végén lezárult elszámolás nyomán csökkent lakossági hitelportfólió. A nyereségben döntő szerepe van a vállalati és lakossági kulcs szegmensekben az új hitelkihelyezések növekedésének, valamint a folyamatosan javuló portfólióra képzett értékvesztés-csökkenésnek. Az eredményt növelő egyszeri hatások között kiemelendő a deviza jelzálog- és autóhitel-elszámolás lezárása nyomán korábban konzervatívan képzett értékvesztés felszabadítása.
A pénzintézet ügyfelekkel szembeni nettó követelésállománya 11 százalékkal, 590 milliárd forintra nőtt, az ügyfelekkel szembeni kötelezettségállománya pedig 3 százalékkal, 684 milliárd forintra emelkedett. 
A vállalati üzletág növekedése továbbra is a bank eredményességének fontos motorja. A Budapest Bank elsősorban kis- és középvállalatokra szakosodott üzletága hitelállományát 11 százalékkal, 500 milliárd forintra növelte, miközben a portfólió minősége tovább javult. Az üzletág folyószámla és lekötött betét állománya 8 százalékkal, 358 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport vállalati lízingállománya 39 százalékkal, 77,3 milliárd forintra, az új lízingállomány pedig 49 százalékkal, 47,3 milliárd forintra nőtt – ezzel a Budapest Lízing piacvezető pozíciót ért el az új vállalati lízing kihelyezések tekintetében. A vállalati üzletág a kezdetektől aktív szerepet vállalt a Növekedési Hitelprogramban, amelynek keretében a bankcsoport 2013. október 1. és 2017. március 15. között 237 milliárd forintot helyezett ki, ezzel részesedésük a teljes programban összességében 9 százalék volt.

Egyre több hitel a lakosságnak

A Budapest Bank jelenleg a negyedik legnagyobb lakossági bank az ügyfelek számát és a fiókhálózatot tekintve – mondta Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője, a bank igazgatósági tagja. A bankcsoport lakossági bruttó hitelállománya tavaly szinten maradt, 2016 végén 320 milliárd forint volt, ezzel a portfólió csökkenése elérte a mélypontot és megállt. Az új hitelkihelyezés erőteljesen növekedett: a bank 22 százalékkal több autóhitelt, 28 százalékkal több jelzáloghitelt és 43 százalékkal több személyi kölcsönt helyezett ki tavaly 2015-höz képest. A Budapest Bank az egyik legnagyobb hazai hitelkártya-kibocsátóként tovább erősítette pozícióját partneri együttműködései révén, és év végén a betéti kártyákkal együtt már több mint félmillió aktív kártyát kezelt.

2017-re a bank ambiciózus növekedési terveket fogalmazott meg, ennek fókuszában a lakossági területen a jelzáloghitelezés és hitelkártya-kibocsátás áll. A tervek szerint százezer új hitelkártyát szeretnének kibocsátani. Ebben fontos együttműködő partnerük a Tesco és a Media Markt. Tavaly olyan hitelkártyával rukkoltak elő a Tescoban, amely 30 perc alatt az ügyfelek rendelkezésére áll – mondta Fatér Gyula. Hozzátette: idén a jelzáloghitelek területén dupláznák a hitelkihelyezést. Míg 2016-ban 17 milliárd forint új jelzáloghitelt folyósítottak, amivel 3,5 százalékos volt a részesedésük a piacon, 2017-ben ezt 34 milliárd forintra emelnék. Kiemelt figyelmet kap a digitális szolgáltatások fejlesztése is.

A sajtótájékoztatón a bank szakemberei hangsúlyozták, hogy 2017-ben is fő fókuszuk a kkv szektor, és folytatni kívánjuk az elmúlt hét év hitelezési növekedési trendjét, ugyanakkor a vállalati területen is a kontrollált, fenntartható és kiszámítható növekedést tartják szem előtt. Azaz támogatják a piaci lehetőségeket megragadni képes hazai cégeket, de az ügyfelekért folytatott fokozódó versengésben nem vállalnak túlzott kockázatot.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok