Szaporodnak a virtuális pénzautomaták
Az amerikai kormány mintegy 30 ezer bitcoint (körülbelöl 18 millió dollár) értékesít aukció keretében június 27-én – írja a Marketwatch. A virtuális pénz a kábítószerkereskedelem miatt tavaly bezárt Silk Road kereskedelmi platformtól került az FBI-hoz. Az aukciós felhívás megjelenését követően a bitcoin árfolyama csütörtökön több mint 7 százalékot esett, amiből pénteken már közel 5 százalékot nyert vissza. Az aukció eredményét a felhívás szerint 30-án teszik közzé.
Európában két hét múlva állítják fel a kontinens huszonkettedik bitcoin automatáját (ATM). Ez Rómában a Termini pályaudvaron lesz. Az üzembe helyezésre az Olaszországban negyedszer megrendezett No Cash Day nap ad alkalmat, amivel az elektronikus, készpénzkímélő megoldásokat igyekeznek népszerűsíteni. Az új bitcoin automata használatához nem kártya szükséges (annak létrehozása még csak terv), ehelyett személyi azonosítást követően vehetők igénybe a szolgáltatásai.A bitcoinnal fizetés rövidtávon elsősorban az internetes vásárlásoknál jelenhet meg, ahol jelenleg a hagyományos fizetési megoldások közül a bankkártyás fizetés lehet a leghatékonyabb elektronikus fizetési mód – írja legfrissebb pénzforgalmi jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Össze is hasonlítják a két megoldás jellemzőit. Mint írják, visszaélés, illetve rendszerhiba esetén a tranzakcióban résztvevők veszteségét a bitcoin használatakor semmi sem korlátozza (legfeljebb a perelésben lehet valamennyire bízni). Nem így a bankkártyáknál. Amennyiben az elveszett, ellopott bankkártyát jogosulatlanul használják, a bejelentést megelőzően bekövetkezett kárt a kártyabirtokos legfeljebb 45 ezer forint erejéig viseli (feltéve, ha a kár nem a kártyabirtokos szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt következett be), az ezen felüli összeg a kibocsátó bank vesztesége.
Az MNB az előbbi összeállítása mellett ismét kitért – korábban ezzel részletesebben is foglalkoztak – a fizetésre használható virtuális eszközök szabályozatlanságából fakadó kockázatokra. Felhívják a figyelmet arra, hogy a hatósági felügyelet és felvigyázás, valamint a fogyasztókat védő felelősségi, fogyasztóvédelmi és kárviselési szabályok hiánya jelentősen növeli például a bitcoin használatával kapcsolatos veszélyeket. Esetükben nem léteznek szabályozott keretek között működő kibocsátó és közvetítő intézmények. Működésükkel, valamint a hozzáféréssel kapcsolatos problémák, illetve a tulajdonosok kárára elkövetett visszaélések esetén jelentős károk érhetik az ilyen rendszerek résztvevőit, amelyek megtérítésére vagy a károk csökkentésére így nincs a jogszabályok által biztosított lehetőség.
Szerző: LG
Címkék: bitcoin, virtuális valuta, kockázat, MNB