Nehéz napok várhatnak az Erste régi és új ügyfeleire
2017. január 30.
Ennek a hétnek a végén fordul igazán élesbe a Citibank ügyfeleinek átvétele. Nemcsak nekik, hanem az Erste összes ügyfelének nehézséget okozhat, hogy a bank az átvétel miatt a hétvégén leáll, hétfőn pedig szünnapot tart. Bár többen várják, a volt Citisek nem kapnak új bankszámlaszerződést az Erstétől.
Több Citibankos olvasónk is kérdezte, hogy mikor kapják kézhez új számlaszerződésüket a Citi lakossági üzletágát megvásárló Erstétől. Volt, akinek a munkahelye kért valamilyen megállapodást, aminek alapján átírhatja a munkabér-átutalást, más pedig attól tart, hogy ilyen híján bármikor megváltoztathatják a folyószámlás feltételeit. Az egyik levélben felidézték azt az időszakot, amikor az „Ödönös-kampány” idején az Erste fantasztikusan jó feltételekkel csábított magához sokakat (köztük olvasónkat), majd egyetlen mozdulattal annyira megemelte a díjait, hogy piacon a legdrágább lett az ottani bankszámla.
A Citibank már tavaly novemberben közzétette, hogy lakossági ügyfelei a 2017. február 4-ével kezdődő hétvégén kerülnek át az Erste Bankhoz. Korábbi cikkünkben már figyelmeztettünk arra, hogy aki nem csinál semmit, az átkerül az Erstéhez, ha pedig ajánlottak neki például hitelkártya „csereterméket” – ezt nem mindenkinél tette meg a bank –, akkor a tétlenséggel azt is elfogadja.
Igazán élessé a helyzet azonban a mostani hétvégén válik. Minden átkerülő ügyfél számlaszáma megváltozik, az új számlaszám február 4-étől él. Az időpont miatt (bár a legtöbb cég, sőt már az állam is átállt a későbbi fizetésre) célszerű odafigyelni az automatikus bérátutalásra, de a rezsifizetésre is. Utóbbiakra különösen azért, mert az Erste csak a Magyar Államkincstár és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére vállalja a számlaváltozás bejelentését. A többieket (például munkáltatót, közüzemi szolgáltatókat) az ügyfélnek kell értesítenie. Az Erste is figyelmeztet arra, hogy a csoportos beszedések (csob) módosítása szolgáltatóként eltérő időt vesz igénybe. Tehát hiába szerepelnek azok változatlan tartalommal az erstés számlán, a megbízások teljesülésére külön oda kell figyelni.
Érdeklődésünkre az Ersténél elmondták, hogy a portfolióátvétel folyamata a terveknek megfelelően halad, és felkészülten várják az új ügyfeleket. Hangsúlyozták, hogy a Citibank lakossági portfoliójának átvétele során már eddig is több fontos és látható esemény történt: az ügyfelek megkapták már tavaly novemberben a tájékoztatókat és a részletes Erste ajánlatot, speciális weboldal segíti tájékozódásukat, a mikrovállalkozó ügyfelek átszerződése már le is zárult, idén pedig már az erstés bankkártyák kiküldése is megtörtént, melyeket már 6-án, hétfőn használhatnak is az ügyfelek.
Arra azonban nem csak a Cititől érkező új, hanem a régebbi erstés ügyfeleknek sem árt ügyelniük, hogy az átvétel zavartalan lebonyolítása érdekében – illetve az ehhez kapcsolódó rendszerfejlesztések miatt is – az Erste bizonyos szolgáltatásai a február 4-i hétvégén nem lesznek elérhetőek, illetve február 6-án, hétfőn bankszünnapot tart. Ekkor az Erste valamennyi fiókja és megyei vállalati irodája zárva lesz.
Az Erste szolgáltatásai tehát hétfőn, illetve a bankszünnapot megelőző hétvégén, 2017. február 4-én és 5–én, szombaton és vasárnap nem lesznek elérhetőek sem személyes, sem elektronikus csatornákon. Pénzügyi megbízások legkésőbb 2017. február 3-án este nyolcig, ezt követően újra 2017. február 7-én reggel nyolctól adhatók. A bankkártya-használatot és telefonos letiltást mindez nem érinti.
Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Citibank, Erste Bank, bankváltás, bankszámla, bankszünnap
Számlaszerződés? Hiába várja!
Hétfőn zárva lesz
Fotó: Latzer Anna
Fotó: Latzer Anna
Több Citibankos olvasónk is kérdezte, hogy mikor kapják kézhez új számlaszerződésüket a Citi lakossági üzletágát megvásárló Erstétől. Volt, akinek a munkahelye kért valamilyen megállapodást, aminek alapján átírhatja a munkabér-átutalást, más pedig attól tart, hogy ilyen híján bármikor megváltoztathatják a folyószámlás feltételeit. Az egyik levélben felidézték azt az időszakot, amikor az „Ödönös-kampány” idején az Erste fantasztikusan jó feltételekkel csábított magához sokakat (köztük olvasónkat), majd egyetlen mozdulattal annyira megemelte a díjait, hogy piacon a legdrágább lett az ottani bankszámla.
Korábban részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a közzétett tájékoztatások alapján mire lehet következtetni a jövőre. Vagyis: vajon az Erste mennyi ideig biztosítja majd a Citinél megszokott feltételeket.
Már többeknek jeleztük, hogy az ügyfélátruházási megállapodások esetén nem kell újonnan szerződniük a bankoknak a maradókkal. A biztonság kedvéért rákérdeztünk az Ersténél is. A bank tudatta, hogy „a citis ügyfelek nem kapnak külön bankszámlaszerződést az Erstétől, mivel a szerződés tekintetében jogutódlás történt”. Új szerződésre tehát senki sem számíthat. Abban az esetben viszont, ha már az átvételt követően egy éven belül váltani akar, ezt 5000-8000 forintja bánhatja.Probléma lehet a közüzemi díjak fizetésében
A Citibank már tavaly novemberben közzétette, hogy lakossági ügyfelei a 2017. február 4-ével kezdődő hétvégén kerülnek át az Erste Bankhoz. Korábbi cikkünkben már figyelmeztettünk arra, hogy aki nem csinál semmit, az átkerül az Erstéhez, ha pedig ajánlottak neki például hitelkártya „csereterméket” – ezt nem mindenkinél tette meg a bank –, akkor a tétlenséggel azt is elfogadja.
Igazán élessé a helyzet azonban a mostani hétvégén válik. Minden átkerülő ügyfél számlaszáma megváltozik, az új számlaszám február 4-étől él. Az időpont miatt (bár a legtöbb cég, sőt már az állam is átállt a későbbi fizetésre) célszerű odafigyelni az automatikus bérátutalásra, de a rezsifizetésre is. Utóbbiakra különösen azért, mert az Erste csak a Magyar Államkincstár és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére vállalja a számlaváltozás bejelentését. A többieket (például munkáltatót, közüzemi szolgáltatókat) az ügyfélnek kell értesítenie. Az Erste is figyelmeztet arra, hogy a csoportos beszedések (csob) módosítása szolgáltatóként eltérő időt vesz igénybe. Tehát hiába szerepelnek azok változatlan tartalommal az erstés számlán, a megbízások teljesülésére külön oda kell figyelni.
A bank szerint minden a legjobb úton halad
Érdeklődésünkre az Ersténél elmondták, hogy a portfolióátvétel folyamata a terveknek megfelelően halad, és felkészülten várják az új ügyfeleket. Hangsúlyozták, hogy a Citibank lakossági portfoliójának átvétele során már eddig is több fontos és látható esemény történt: az ügyfelek megkapták már tavaly novemberben a tájékoztatókat és a részletes Erste ajánlatot, speciális weboldal segíti tájékozódásukat, a mikrovállalkozó ügyfelek átszerződése már le is zárult, idén pedig már az erstés bankkártyák kiküldése is megtörtént, melyeket már 6-án, hétfőn használhatnak is az ügyfelek.
Arra azonban nem csak a Cititől érkező új, hanem a régebbi erstés ügyfeleknek sem árt ügyelniük, hogy az átvétel zavartalan lebonyolítása érdekében – illetve az ehhez kapcsolódó rendszerfejlesztések miatt is – az Erste bizonyos szolgáltatásai a február 4-i hétvégén nem lesznek elérhetőek, illetve február 6-án, hétfőn bankszünnapot tart. Ekkor az Erste valamennyi fiókja és megyei vállalati irodája zárva lesz.
Az Erste szolgáltatásai tehát hétfőn, illetve a bankszünnapot megelőző hétvégén, 2017. február 4-én és 5–én, szombaton és vasárnap nem lesznek elérhetőek sem személyes, sem elektronikus csatornákon. Pénzügyi megbízások legkésőbb 2017. február 3-án este nyolcig, ezt követően újra 2017. február 7-én reggel nyolctól adhatók. A bankkártya-használatot és telefonos letiltást mindez nem érinti.
Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat! Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: Citibank, Erste Bank, bankváltás, bankszámla, bankszünnap
Kapcsolódó anyagok
- 2017.02.21 - Röghöz kötnek a pénzintézetek
- 2017.02.14 - Megtudtuk, ennyi citis nem kért az Erstéből
- 2017.02.07 - Döcögve indult újra az Erste
- 2016.11.22 - Citisek, figyelem! Erre számíthattok
- 2016.11.21 - Megvan az időpont, mikor kerülnek a Citisek az Erstéhez
- 2016.02.03 - Az enyészeté lesz a magyar AXA Bank
- 2016.02.01 - Citi hitelkártya? Már az Erste az úr!
- 2015.12.18 - Zöld utat kapott az Erste a Citi felvásárlásához
- 2015.09.02 - Aláírták, az Erste kapja a Citi magánügyfeleit
További kapcsolódó anyagok