Több bank is kedvező irányban lépett

Számladíjak: más ez az augusztus

Fotó: Latzer Anna
2014. augusztus 5. Augusztusban a korábbinál több bank is díjmentes külföldi készpénzfelvételt kínál ügyfeleinek, de a nyár egyébként is hozott néhány kedvező változást. Persze kellemetlen fejlemények is akadnak, ilyen például, hogy az AXA „átcsomagolt” kínálatában már teljesen kifutottak az átállási akciók. Más hitelintézetnél sem árt résen lenni.

A külföldre utazók ebben a hónapban féltucat bank kártyájával vehetnek fel bankjegykiadókból (ATM) kedvezményesen, sőt akár díjmentesen is készpénzt (a kinti kártyadíjakat itt nézheti meg). Augusztusban a Sberbank is csatlakozott a külföldi kártyahasználat ösztönzését célzó (tulajdonképpen a MasterCard által szorgalmazott) akcióhoz. Ügyfelei ennek keretében az ebben a hónapban végrehajtott kinti készpénzfelvételek díját visszakapják. Hasonló, eredetileg júliusra meghirdetett akcióját a Raiffeisen meghosszabbította augusztus végéig. Még inkább igaz tehát az a korábbi megállapításunk, hogy az utazók kegyeiért rég volt ekkora a verseny (2013-ban nagyítóval sem nagyon lehetett találni ilyen akciókat).

A deviza folyószámlákra a MagNet egészen mostanáig adott némi látra szóló kamatot (ez euró esetében 0,12 százalék volt). Augusztus elsejétől viszont a devizaszámlák látra szóló kamata már nulla. Jobb hír is akad: a bank július közepétől vonta vissza az MNB által jogszerűtlennek ítélt korábbi módosításokat. Ekkortól vált tehát újra díjmentessé például a netes eseti utalás.
Kifejezetten kedvező változás, hogy a K&H, miután júliusban csökkentette díjait („kiárazódott” a pótilleték hatása), augusztusban is kedveskedett valamivel ügyfeleinek. Ismét igényelhető utasbiztosítás a bankkártyákhoz évi hatezer forintért. A védelem a saját kivételével a világ összes többi országára érvényes, legfeljebb 60 napos időtartamra. A biztosítási fedezet a bankkártya-aktiválás napját követő napon kezdődik. Változás még, hogy a letiltást követően az elveszett, ellopott kártyák pótlásáról és továbbításáról ebben a hónapban a bank már automatikusan gondoskodik (ez nem vonatkozik az ATM által elnyelt, valamint a postán elveszett plasztikokra).

Tart, illetve hat még az „átcsomagolás”


A Budapest Bank (BB) augusztusban két új számlacsomagot vezetett be. Ezek az öt főnél többet foglalkoztató munkáltatókkal kötött együttműködési megállapodás alapján vehetők igénybe. Gyanítható, hogy ezek a korábbi csomagok majdani leváltását szolgálhatják. Az új konstrukciók igénybe vevőinek ugyanis a számlavezetési díj csak az első évben és csak akciósan annyi, mint amit a bank a korábbiaknál kért el. Ezt követően mintegy száz forinttal (tehát azért nem sokkal) többet kell fizetni. A teljes költség azonban ennél jóval nagyobb mértékben nőhet, mivel a BB a tranzakciós díjakat is feljebb srófolta. Az eseti utalásokra 350, illetve 590 forintos minimumdíjat vezettek be.

A BB számláival kapcsolatban nem árt folyamatosan hangsúlyozni, hogy rájuk vonatkozó kondíciók három évre szólnak. Ez az idő nagyon gyorsan elrepülhet, így aki figyelmetlen, könnyen az értesítőből szembesülhet azzal, mekkorát emelkedtek bankköltségei. Például az az ügyfél, akinek a számlájára havi 150 ezer forint érkezik, és számláját nagyon aktívan használja, készpénzt pedig díjmentesen vesz fel (megtette az ehhez szükséges nyilatkozatot) a jelenlegi feltételek szerinti 1,3 ezer forint helyett egy csapásra majdnem 3,2 ezret kénytelen fizetni. (A Zérót automatikusan váltja a Bázis.)

Az augusztusi számlakivonat meglepetést hozhat azoknak az ügyfeleknek is, akik nem reagáltak az AXA „átcsomagolt” kínálatára. Azt ugyanis, aki nem választott magának az új kínálatból, az OKÉ1 elnevezésű csomagba sorolták be. Ez még júliusban sem jelentett túl nagy változást, de mostanra már teljesen kifutottak a tulajdonképpen átállásinak nevezhető akciók. Az OKÉ1-hez kapcsolódó bankkártyával már csak plusz díjért lehet vásárolni, a havi számlavezetési díj pedig a nulla helyett akár 450 forint is lehet.

A mostani számladíjakat itt kalkulálhatja, és itt megnézheti azt is, mely kártyákkal kerül pénzbe a vásárlás.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok