Túl is teljesülhet az idén a tranzakciós illetékekből várt bevétel

Számladíjak: itt az újabb fordulat?

Fotó: Latzer Anna
2014. szeptember 29. Októbertől több bank ismét díjmentesen teszi lehetővé a kártyás vásárlást. A CIB szerdától emellett általános díjcsökkentést hajt végre. Amikor legutóbb megállt a számladrágulás, sőt még kedvezőbbé is váltak a díjak, akkor megemelték a tranzakciós illetéket. Most azonban ezt nem igazán indokolja semmi, hiszen a számok azt mutatják: a 2014. egészére várt 269,4 milliárd forintból júliusra 161,4 milliárd már befolyt. A bankszámlával rendelkezők szorgosan táplálják tehát a költségvetést.

Érzékelhetően megnyugodott a lakossági számlapiac. Emelések inkább csak elvétve és általában igen csekély mértékben következnek be. Sőt, októbertől már díjcsökkentés is akad. Amikor legutóbb hasonló jelenséggel találkoztunk, akkor a kormányzat gyorsan megemelte a tranzakciós illetéket, így ismét alapjaiban sikerült felborítaniuk a piacot. Most azonban a jelenlegi adatok alapján erre nem lehet számítani. Legalábbis a bevételek elmaradásának indokával nem. A központi költségvetés bevételeit részletező adatokból ugyanis úgy tűnik, hogy az idén még túl is teljesülhet a tranzakciós illetékből előirányzott (az előző évihez képest egyébként csökkentett) bevétel. Az első hét hónap alatt a 2014. egészére várt 269,4 milliárd forintból már annak 52,5 százaléka, összesen 161,4 milliárd befolyt. (A második félév pedig mindig élénkülést hoz a számlaforgalomban.)

A kártyás vásárlást (még?) sarcoló többi bank nem jelentett be kedvező irányú módosítást. Kitart tehát például a Budapest Bank, a Raiffeisen, a Citibank is amellett, hogy bizonyos csomagoknál alkalmazzon ilyen díjat (az AXA ezt nem is olyan régen vezette be). A sorba beletartozik az MKB is, amiről nem túlzás azt állítani, hogy kiárazta magát a piacról. Vagyis: számlakínálatának átalakítása során díjait olyan mértékben emelte meg, hogy már elképesztően drágának számít. Valószínűnek tartjuk, hogy amint az állam átveszi a banknál az irányítást – ami információink szerint már októberben bekövetkezik – a díjstruktúra is változik majd (az ügyfelek számára kedvező módosítás bármikor hatályba léptethető). Ez mindenestre jó jelzés lehet arra, mit is akar kezdeni a kormányzat a bankokkal, mire gondolnak, amikor „fair” hitelintézetekről beszélnek. A minta egyébként alkalmazható lehet az MKB biztosítóira, lízingcégeire is, hiszen ezek közel száz százalékát is megszerezte az állam.
Kicsit azon aggódhatunk, hogy a kormányzat vérszemet kaphat, hiszen látja, mennyire szorgosan hajlandók táplálni a költségvetést a bankszámlával rendelkezők. Azzal együtt is szép eredményeket mutatnak a számok, hogy közben újabb és újabb rekordokra ugrik a készpénzállomány, ami nem éppen a bank szolgáltatások terjedésére, mélyülésére utal. Utóbbi okozhatja viszont, hogy a hitelintézetek már csak nagyon óvatosan drágítanak. Sőt, az ügyfelek közérzetét javító intézkedések is akadnak.

Két banknál ismét nulla a kártyás vásárlás jutaléka


Kijelenthetjük, hogy a CIB korábbi csomagjainak díjait október elsejétől általánosan csökkenti. Ennek keretében a Classic és a Nyugdíjas plusz folyószámla (utóbbit újonnan már nem lehet nyitni) havonta a korábbi 549 forint helyett 499 forintba, az Online csomag 398 helyett 348 forintba kerül. A devizaszámla is 50 forinttal olcsóbb lesz. A már nem értékesített Prémium költsége viszont változatlanul 3199 forintot tesz majd ki. Az általános díjcsökkentés egyébként érinti a tranzakciós költségeket is. Az Online számlát használók ismét díjmentesen utalhatnak a neten, sőt az állandó átutalás esetében sem számít fel semmit a bank. A többi számlatípusnál azonban megmarad a 200 forintos jutalék. Érdemes még kiemelni, hogy a hitelkártyák csoportos beszedési díját teljesen elengedik (ez a tétel 19 forintról nullára változik).

A bank ügyfeleinek az idegen bankjegykiadó (ATM) használata is kevesebbe kerül majd, de a CIB a kártyák éves díját is lejjebb viszi. A Visa Inspire esetében a csökkentés 400 forintra rúg. Az internetkártya (ez kizárólag az Online csomaghoz vehető igénybe éves díj nélkül) a majdnem 1,6 ezer forint helyett 1,2 ezer forintba kerül majd évente. Jelentős – akár lélektaninak is nevezhető – változtatás, hogy a CIB visszavonta a kártyás vásárlás díját. Ez egyébként is meglehetősen csekély (10 forintos) tétel volt, amit ráadásul kizárólag az elektronikus plasztikokra alkalmaztak. Jobban hangzik viszont, hogy a bank a kártyás vásárlás után már minden plasztik esetében nulla forintos díjat alkalmaz.

A kártyás vásárlás sarcolását folyószámlás ügyfeleinél megszünteti az FHB Bank is. Az Alap számlával rendelkezőknek október 20-ától nem kell megfizetni még a tranzakciós illetéket sem (addig ezt számítják fel). Az FHB azonban nem annyira nagyvonalú, mint a CIB. Cserében ugyanis a régebbi ügyfelek számlavezetési díját 47 forinttal, egyed egyéb díjtételek nagyságát pedig 44 forinttal megemeli. Egyúttal az éves kártyadíj is 150 forinttal nő. A Gránit Bank október 6-ától a kártyaletiltás nem kerül pénzbe. Korábban ezért kettő, illetve tízezer forintot számítottak fel.

A számladíjakat (amelyek persze még nem tükrözik az októberi változásokat) itt kalkulálhatja

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok