Szállodaszövetség: nem jó az árcsökkentés
2020. június 19. Megnyíltak a határok, de a szállodák még nem érzékelik, hogy a vendégek is megindulnának. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke óvja a hoteleket attól, hogy árversenybe kezdjenek.Az uniós határok csütörtöki megnyitását nem tudták kivárni, sokan bedobták a törölközőt az airbnb-zők közül – írta meg a Világgazdaság. A lapnak a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke leszögezte, hogy nem árt, ha mindenki tudatában van: a pandémia és nem az árak miatt maradtak el a külföldi turisták.
Flesch Tamás szerint a vidéki szállodai árak nem csökkentek az elmúlt hetekben, de Budapesten máris látni arra utaló jeleket, hogy a kiéhezett, már több mint négy hónapja bevétel nélkül maradó szállásadók árengedményekkel próbálnak vendéget szerezni. Szerinte pedig a kevés vendéggel, alacsony bevétellel, de a normál működéshez szükséges létszámú személyzettel újrainduló szállodák számára halálos döfés lehet az árverseny, ami a korábbi feléért, harmadáért kínált, harminceurós lakások formájában már amúgy is felbukkant a piacon. A szakember a rövid távú lakáskiadók növekvő felelősségét és az úgynevezett Airbnb-piac szigorú korlátok közé szorításának szükségességét minden korábbinál időszerűbbnek látja.
A csütörtök éjjel az európai uniós, valamint a svájci, a liechtensteini, a norvég és az izlandi állampolgárok számára engedélyezett szabad magyarországi belépés nyomán még nem tapasztaltak tömeges foglalási rohamot a szállodákban. A szállodaszövetségi elnök szerint a következő egy-két hétben derül ki a piaci szereplők számára, hogy körülbelül milyen nyárra számíthatnak.
A BDO tanácsadó cég szerint a hazai szállodákat még hosszú hónapokig sújtani fogják a koronavírus-járvány következményei. A szezonhoz képest rendkívül alacsony foglaltsági szint, a külföldi vendégkör szinte teljes hiánya mellett a járulékfizetési és bértámogatási programok kifutása a nyitás ellenére újabb komoly kihívás elé állítja szektort, amely éves szinten a foglaltság 40-45 százalékos visszaesésével számolhat.
Szerző: Az Én Pénzem/Világgazdaság
Címkék: koronavírus, járvány, turizmus, szálloda, külföldiek, Szállodaszövetség, szobaár
Kapcsolódó anyagok
- 2023.05.14 - Elcsórják a magyarok a szállodai felszereléseket
- 2022.10.10 - SZÉP-kártyás pénzünkkel mentené a kormány a turizmust
- 2022.01.11 - Hiába nőtt nagyot a turizmus novemberben, így is nagy a visszaesés
- 2021.02.12 - Itt vannak a számok: így került padlóra a turizmust
- 2021.01.15 - Novemberben gyakorlatilag megszűnt a turizmus
- 2020.08.07 - A koronavírus kivégezte a belföldi turizmust is
- 2020.07.20 - Helyenként mérgezővé is válhat a Balaton
- 2020.07.10 - Elhalasztották utazásaikat a magyarok
- 2020.06.24 - Újabb Operatív Törzs alakult
- 2020.06.22 - Balaton: nem csak a vírus lehet romboló
- 2020.06.05 - A karantén letarolta a turizmust
- 2020.06.04 - Hamarosan pénzhez jutnak a Robinson Tours utasai
- 2020.05.29 - Utazás: adhatnak utalványt az irodák, de nem kell elfogadni
- 2020.05.10 - Már van egy fizetésképtelen utazási iroda
- 2020.04.19 - Már a szezonra készülnek a Balatonnál
- 2020.04.06 - Változik a SZÉP-kártya szabályozása
További kapcsolódó anyagok