Már kifutóban a vasárnapi zárvatartás hatása

Száguld a netes vásárlás

2015. szeptember 1. Az idei év első felében tovább bővült az online kiskereskedelem piaca. A webáruházak közötti verseny sokkal kiélezettebb, mint a hagyományos kiskereskedelemben működőké, állapítja meg a GKI Digital és az Árukereső közös felmérése.

2015 első félévében 16 százalékkal bővült az online kiskereskedelmi piac – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei harmadik felméréséből. A hagyományosan gyengébb első negyedév után a második negyedévben közel harmadával nagyobb forgalmat értek el a kereskedők. Az online kereskedelem szereplői 2015 második negyedévét a korábbinál jobbnak értékelték. A növekedés részben a gyengébb első negyedév utáni jelentős forgalombővülésnek, de a hagyományos boltok kötelező vasárnapi zárva tartásának hatásának is tulajdonítható.

A harmadik negyedévre az egy évvel korábbival csaknem megegyező optimizmussal tekintenek a boltok. Az erős harmadik negyedévvel kapcsolatos várakozások immár általánosnak mondhatóak, hiszen a nyár vége és az ősz eleje több szektor számára is az egyik fő szezont jelenti a karácsony mellett. Az, hogy a várakozások megfelelnek az egy évvel ezelőttivel, azt mutatja, hogy már nem számítanak a vasárnapi boltzár további forgalomnövelő hatására. Bár a magyar gazdaság állapotáról kismértékben javult a boltok véleménye, a következő időszakban továbbra is stagnálást várnak.

Élesebb a verseny, mint a hagyományos kereskedelemben


A webáruházak számára a vásárlókért folytatott verseny sokkal kiélezettebb, mint a hagyományos kiskereskedelemben – állítja a felmérés. A webáruházak számára az egyik legfontosabb marketingeszközt még mindig az árösszehasonlító oldalak jelentik, hiszen a legtöbb online vásárló felkeresi ezeket az oldalakat. Emellett a legelterjedtebb eszköz a keresőoptimalizálás, de népszerűek a hírlevelek, a fizetett online hirdetések, valamint a közösségi profilok is. Ezeken a felületeken futtatott fizetett hirdetések alkalmazása is elterjedt, de ennek súlya már kevésbé meghatározó.

Az online boltok alkalomadtán az olyan hagyományos marketingeszközöket is használják, mint az utcai plakát, akciós újság vagy a szórólap, azonban ezek alkalmazás jóval költségesebb és kevésbé mérhető, így jellemzően csak a legnagyobb kereskedők élnek vele. A hírlevelek ma már inkább tájékoztató, mintsem ténylegesen vásárlásra ösztönző eszközök. A közösségi oldalak üzemeltetése pedig az ügyfélszolgálati célok mellett, elsősorban a vásárlómegtartás legfőbb eszköze.
 
Tíz online bolt közül hat tart fenn olyan közösségi profilt, melyet aktívan használ is. A legnépszerűbb oldal a Facebook, a második a Google+, amit a Twitter és Youtube követ.  A Facebook profillal rendelkező webáruházak aktív felhasználói az oldalnak. Átlagosan naponta kétszer tesznek közzé az oldalon különféle tartalmakat. Ezek a postok jellemzően tájékoztatnak az aktuális kedvezményekről, termékekről, valamint új kínálatról szóló információkat is tartalmaznak.

Szerző: LG
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok