Számba vettük az új céges kölcsönöket

Szabályos roham indult a diákhitelért

2020. május 2. Sohasem volt példa olyan rohamra a diákhitelért, mint most – derült ki a Diákhitel Központ (DH) vezérigazgatójának nyilatkozatából. Az innovációs tárca államtitkára a Széchenyi kártya program újonnan kifejlesztett hiteltermékeit dicsérte.

Hatalmas siker a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz - közölte a DH az MTI-vel. Magyar Péternek, a központ vezérigazgatójának tájékoztatása szerint alig fél nap alatt több mint ezer felsőoktatási hallgató igényelte a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású kamatmentes kölcsönt. A Diákhitel Központ történetében ilyen számú igénylésre ilyen rövid idő alatt a 2001-es alapítás óta nem volt példa – tette hozzá.

Emellett több száz hallgató élt pár óra alatt a kormány által a diákhiteleknél bevezetett további kedvezményes lehetőségekkel (a lehetőségekről itt írtunk). A Diákhitel Plusz bevezetésével a Nyelvtanulási Diákhitel péntektől nem igényelhető, de a mostanáig felvett, 1,99 százalékos kamatozású Nyelvtanulási Diákhitelek péntektől kamatmentessé válnak.
A Széchenyi programot ajánlják a kisebb cégeknek
A kiemelt ágazatokban akár 18 havi, de minden ágazatban legalább 9 havi munkabér fedezetét biztosíthatja a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, ami mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is igényelhetnek a mikro-, kis- és közepes vállalkozások – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Új Széchenyi hiteltermékek
MegnevezésIgényelhető  max.FutamidőKamat*Mire fordítható
Munkahely- megtartó750 millió Ft2 év0,1%A cég 9 kiemelt ágazatban 18 havi bérköltségét fedezheti
Folyószámla plusz 100 millió Ft2 év0,1%Kizárólag az előbbi kölcsönnel együtt kérhető
Likviditási250 millió Ft3 év0,2%Akár hitelkiváltásra is
Beruházási plusz1 milliárd Ft6, 10 év0,5%Például üzletrész-vásárlásra
* a kamatfizetésre 2020 végéig türelmi időt biztosítanak, a tőketörlesztésre 9 hónapig, beruházásinál akár 24 hónapig van türelmi lehetőség 

Mint az MTI-nek hangsúlyozta: a vállalkozások működésének fenntartása érdekében a Széchenyi kártya program négy újonnan kifejlesztett hiteltermékkel bővül (ezek feltételeit a mellékelt táblázatban szedtük csokorba). György László kifejtette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv munkahelymegtartó és vállalkozásfinanszírozó hiteleinek fedezetét a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogram Hajrá konstrukciója biztosítja.

A hitelek a Széchenyi kártya programot bonyolító Kavosz Zrt-nél érhetőek el. Minden vállalkozás a számlavezető bankján keresztül férhet hozzá a program keretében biztosított hitelforrásokhoz. Azok a vállalkozók, akik elakadnának – tanácsolta az államtitkár –, kérdezzék Valit, a vállalkozói információs portált.

Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok