Érdemes fokozattan figyelni!

Sorra halnak infarktusban a nők

2019. március 10. Meglepő módon nálunk a szívinfarktus következtében elhalálozott nők aránya magasabb, mint a férfiaké. Mint az erről tartott minisztériumi tájékoztatón kiderült, a nők általában elsősorban a családra, a gyerekekre gondolnak, és panaszaikat csak későn észlelik.

Magyarországon a szívinfarktus következtében elhalálozott nők aránya magasabb, mint a férfiaké, ezért is fontos a tünetek korai felismerése és a gyors segítségkérés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára az MTI tudósítása szerint. Horváth Ildikó a nőnaphoz kapcsolódó sajtótájékoztatón a magasabb halálozási arány okaként említette, hogy a nők általában elsősorban a családra, a gyerekekre gondolnak, és panaszaikat csak későn észlelik, későn kerülnek be az ellátórendszerbe.

Az államtitkár hangsúlyozta: az is problémát jelent, hogy az infarktus jeleit nem mindig ismerik fel a nők, ezért fontos, hogy a tünetek – a mellkasi fájdalom, gyomorfájás, a légszomj, a verejtékezés, fáradtságérzés – közismertek legyenek. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára viszont arról beszélt, hogy a nőknél (akár a fiataloknál is) előfordulhatnak kevésbé egyértelmű jelzések, mint az émelygés, hányinger, rossz közérzet. Ezek is utalhatnak szívproblémára.
Az Emmi államtitkára ismertette, hogy a család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve a fenntartó önkormányzatok február végéig 5,8 milliárd forintra pályázhattak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra. A felhívásra csaknem 200 pályázat érkezett, április 7-én hirdetik ki az eredményt. A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére is fókuszáló program a tervek szerint 1,2 millió embert ér majd el országszerte.
Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet megbízott főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hormonális védettség, amelyet az ösztrogén nyújt az infarktus ellen, a változás korával megszűnik. Megjegyezte, hogy ez a védettség is csak addig van jelen a hormonálisan aktív időszak során, amíg nem dohányozik valaki. Hormonálisan inaktív időszakban viszont a nők megbetegedései ugyanúgy jelentkeznek, mint a férfiak esetében, az infarktus következtében a halálozás azonban magasabb.

Ennek egyik oka a főigazgató szerint, hogy a férfiakhoz képest a nők átlagosan körülbelül 8 évvel később kapnak infarktust A tünetek jelentkezésekor tehát idősebbek, betegebbek. Jellemzően nagyobb arányban jelentkezik náluk a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a zsír-anyagcserezavar. A másik ok a főigazgató szerint, hogy a nők kicsit „másként élik meg" az infarktus tüneteit napi teendőjük mellett. Az az idő, amely a mellkasi fájdalom kezdetétől a mentő hívásáig eltelik, hosszabb, mint a férfiaknál. Ennek következtében később kerül az ellátórendszerbe a beteg, és ez rontja az életkilátásokat. Hangsúlyozta: aki észleli a tüneteket, ne a háziorvost, az ügyeletet keresse fel panaszaival, hanem azonnal hívjon mentőt, hogy egyenesen az egyik infarktusos eseteket ellátó központba kerüljön.

Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok