Sokkoló számok a rákos betegekről
A világszinten elérhető gyógyszeres kezelések fele nem is hozzáférhető a magyar betegek számára – hangsúlyozta a MediHelp International. A magán egészségügyi szolgáltatási piacon érdekelt társaság nemzetközi és hazai statisztikák alapján vizsgálódott. Kijelentették, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) öt éve nem emelt be új gyógyszereket és gyógymódokat a daganatok kezelését szolgáló támogatott megoldások közé. (Ezt a már korábban is tett kijelentést az OEP és a kormány több nyilatkozatban cáfolta.)
A világon a MediHelp szerint 600 féle jóváhagyott és finanszírozott kemoterápiás eljárást használnak, miközben ezek közül Magyarországon csak 300 elérhető a kórházakban. A betegutak a cég szerint hosszúak és ellentmondásosak. Mint tudatták: a rákos megbetegedések megállapítására szolgáló CT-vizsgálat átlagosan egy hónapot kell várni, ezt követően pedig a pontosabb képet mutató MRI esetében ez a szám 120 nap.
A daganatos betegségek kezelését végző szakorvosok (belgyógyászok, radiológusok, onkológusok) százezer lakosra jutó száma Magyarországon 174, míg például Csehországban 194, Ausztriában viszont megközelíti a 254-et. A radioterápiás eszközök ellátottsága terén sem állunk jól. Nálunk százezer lakosra 4,8 ilyen berendezés jut, szemben például a szlovákiai 12,2-es mutatóval. (Az adatokat többnyire az Eurostat jelentéseiből nyerték ki.)
Ami nem dicsőség: az átlag felett 77 százalékkal
Az orvosok számáról, a képalkotó diagnosztikai berendezések mennyiségéről és minőségéről, a terápiák és gyógyszerek hozzáférhetőségéről lehet vitatkozni (ezt teszi is a kormányzat), de akad olyan statisztika, ami önmagában is leleplező lehet. Egy viszonylag friss – bár szintén korábbi évre vonatkozó – európai jelentés (ezt itt nézheti meg) alapján ugyanis a rákbetegség miatt bekövetkezett halálesetek számában 100 ezer lakosra vetítve abszolút csúcstartó Magyarországon. Nálunk 361 a daganatos haláleset, míg a vizsgált 33 ország általunk számított átlagára 268 fő jön ki.
Szerintünk van még rosszabb is. Az Eurostat ugyanis számba vette, hogy a rák milyen arányban tarolt a különböző országokban a 65 évnél fiatalabbak körében. A 28 uniós ország átlaga szerint százezer, a nyugdíjas kort még nem elérő közül átlagosan majdnem 83 fő halt meg rákban, Magyarországon viszont közel 147 főről lehet így beszélni. Míg tehát a rákos halálozásban minden korosztályt tekintve az uniós átlagot 35 százalékkal haladtuk meg, a 65 év alatt korosztályban ez több mint 77 százalék(!). A második legtöbb ilyen halálozást „produkáló” országhoz képest is nő (13-ról 23 százalékra) ilyen módon a különbség.
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: egészség, egészségügy, rák, daganatos beteg, statisztika
Kapcsolódó anyagok
- 2020.02.04 - Így gyógyulhatnának nagyobb eséllyel a daganatos betegek
- 2017.11.29 - Így fogynak a magyarok
- 2017.10.11 - Külföld szívja el az orvosok többségét? Egy fenét!
- 2016.10.31 - Pusztuljanak a szegényebbek?
- 2016.10.24 - Meddig él a magyar?
- 2016.10.14 - A betegek csaknem harmada orvos helyett a nethez fordul
- 2016.05.12 - Még az idén betiltják a mentolos cigit
- 2016.04.25 - Hadiállapot jöhet az egészségügyben
- 2016.04.22 - Milliónyi pénztártag tűnhet el
- 2016.04.13 - Így költhet okosan az egészségére
- 2016.02.24 - Belebukott a brókercsődbe az egészségpénztár
- 2016.02.18 - Egyre több magyar gyógyul inkább külföldön
- 2016.02.10 - Ezek az egészségpénztárak tűnnek el
- 2015.11.10 - Így is lehet nyugdíjra spórolni
- 2015.10.25 - Áradnak a külföldön élők a magyar orvosokhoz
- 2015.10.16 - Döbbenetesen sokat költünk zsebből az egészségünkre
- 2015.10.08 - Korai nyugdíj? Még az államnak is olcsóbb lenne
- 2015.09.08 - Szűrje dolgozóját, gyorsan megtérülhet!
- 2015.05.03 - Egészség: csak néhány országban rosszabb nálunk
További kapcsolódó anyagok