Az évtized végére duplázódhat a dollármilliárdosok száma Magyarországon
2024. április 25.
A magyarok egyetlen százalékának zsebében van a lakossági klasszikus pénzügyi vagyon bő harmada – állapította meg a vagyonkezelési piac adatkutató cége. Olyan dinamikusan nő a koncentráció, hogy több szolgáltató is feljebb húzza azt a határt, amennyi pénz felett hajlandó valakivel foglalkozni.
Jelenleg publikusan 5 dollármilliárdost tartanak számon Magyarországon. Ebbe az „elitklubba” tartozik Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor, Felcsuti Zsolt, Gattyán György és Veres Tibor. Karagich István, a vagyonkezelési piac adatkutató cége, a Blochamps Capital ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy 2015-ben még csak Csányi Sándor mondhatott magáénak 1 milliárd dollárt meghaladó vagyont.
A top-gazdagok várható számának 3-6 éves előrejelzésében 2018 óta közel 100 százalékos találataránnyal bíró Blochamps prognózisa szerint 2025-re már 7 dollármilliárdosunk (minimum 380-400 milliárd forintos vagyonnal bíró személy) lehet, akiknek száma 2030-ra 10 főre nőhet. Az évtized végére tehát duplázódhat a dollármilliárdosok száma Magyarországon. Karagich hangsúlyozta, hogy az infláció hajtotta hónapokban az egész világon még gazdagabbak lettek a gazdagok.
A Forbes legfrissebb listája szerint Földünk dollármilliárdosainak kétharmada gazdagabb lett a hátunk mögött hagyott évben, a milliárdosok vagyona egyetlen év alatt több, mint 14 százalékkal, 14,2 ezer milliárd dollárra emelkedett. A vagyonkoncentráció példátlan: míg négy éve egyetlen személy lépte át a 100 milliárd dolláros vagyont, az amerikai üzleti magazin ma már 14 ilyen embert sorol fel, ám így is mellbevágó, hogy a világ 2781 dollármilliárdosának mindössze 0,5 százaléka diszponál az összvagyon 14 százaléka felett.
A helyzet a Blochamps elemzése szerint Magyarországon is hasonló. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által mért 96400 milliárd forintos bruttó társadalmi pénzügyi vagyon 81300 milliárdos nettó részének több mint a fele a lakosság 10 százalékánál jelenik meg. Ennél is durvább, hogy a teljes társadalmi vagyon harmada a háztartások 1 százalékában, alig 40 ezer családban koncentrálódik. Sokat mondó az is, hogy egy másik elemzés szerint a felső tízezer család birtokolja a hazai cégérték 50 százalékát. (Hogy mindez miként vehet végbe, csak félig viccesen utalhat az illusztrációként betett kép.)
Az Azénpénzem.hu már régóta szorgalmazza, hogy a valós kép megismeréséhez ki kellene szűrni az adatokból azt a réteget, amely hallatlan gazdagodásával minden számot megbolondít. Sokan érthető okból háborogtak, amikor a jegybanki adatokból kiszámoltuk, hogy minden magyar család átlagosan 24,1 millió forint pénzügyi megtakarítással (vagyis bankbetéttel, készpénzzel, illetve befektetésekkel) zárta az előző évet. Jelen körülmények között ugyanis az átlagok nagyon félrevezetőek.
A vagyonkoncentráció egyébként a Blochamps elemzése szerint hazánkban a privátbanki adatokban is visszaköszön. A hazai szolgáltatók által tavaly év végén kezelt 8575 milliárd forintnyi vagyon nem kevesebb, mint 60 százaléka köthető milliárdosaink top-gazdag rétegéhez Míg 2015-ben a szolgáltatóknál átlagosan 23 millió forintra rúgott az affluens (azaz a 30-70 milliós megtakarítási kategóriát jelentő) szegmensben az egy ügyfélszámlára jutó átlagos vagyon, addig idén év elejére ez az összeg már 55 millióra nőtt.
Mára már a legnagyobb, több ezres ügyfélkörrel rendelkező – a privátbanki ügyfélkör mellett affluens és prémium ügyfeleket is kezelő – szolgáltatóknál (például OTP, MBH, Erste, Raiffeisen) is 40-45 százalékot meghaladó a 100 millió forint feletti pénzügyi vagyonnal bíró ügyfélkör aránya. A megnövekedett vagyon miatt a privátbanki szolgáltatók zöme 2024-ben már emelt, vagy a közeli hónapokban emelni fogja a privátbanki belépési limiteket. Alig lesz majd olyan szolgáltató, ahol 100 millió forint alatti vagyonnal befogadják a vagyonosokat a kiemelt ügyfélkezelés topligájába.
A Raiffeisen Bank Private Banking belépési limit értéke 50 százalékkal, a korábbi 100-ról 150 millió forintra nőtt, a bank az affluens ügyfelek belépési limitszintjét is 30-ról 50 millióra emelte. 75 millióról 100 millió forintra emelkedett az Equilor belépési szintje. Duplázva emeli, várhatólag 100 millió forintra a belépési limitet a CIB Bank. Az MBH Bank Private Bankingnél szintén 50 százalékos limitszint-emelés történik, a korábbi 50 helyett 75 millióra húzhatják fel a határt. A legmagasabb limitet az OTP Private Banking határozza meg, 300 millió forinttal, míg a bécsi Bank Gutmann lényegében már egy évtizede 1 millió euróhoz köti a kiemelt ügyféltagságot a magyar ügyfeleknek is.
Szerző: B.Varga Judit
Címkék: gazdag, leggazdagabb, privátbanki, Blochamps, elemzés
Sokkal több pénz kell már a gazdagsághoz
Illusztráció/clipart

A teljes társadalmi vagyon harmada 40 ezer családé

100 millió alatt alig lesz kiemelt figyelem

Kapcsolódó anyagok
- 2024.07.18 - A kormány miatt rengeteg pénz mehet ki külföldre
- 2024.05.23 - Nem átlagos, ha nincs a családjának félretett 25,5 milliója
- 2024.05.16 - Már ezermilliárd forint Mészáros Lőrinc vagyona
- 2024.03.18 - Egyetlen százalék fölözi le a megugrott lakossági vagyont
- 2024.02.24 - Széthullhatnak a családi cégbirodalmak
- 2023.09.27 - Világszerte szegényebbek lettek az emberek
- 2023.07.14 - Több százezer háztartás csúszhat le
- 2023.05.11 - Új rekord a leggazdagabb magyaroknál
- 2023.04.17 - Egyre durvább Magyarországon a vagyoni szakadék
További kapcsolódó anyagok