Szolgáltatóból sok van, engedélyezett viszont egy sem

Sokan vetnek szemet a nyugdíjasok lakására?

Képünk illusztráció
2021. október 26. Sok nyugdíjas szeretné kiegészíteni havi járandóságát. Ehhez egyre többen ajánlanak segítséget. A gond azonban, mint azt az Azénpénzem.hu érdeklődésére a jegybanknál nyomatékosították, hogy a lakásért életjáradék konstrukcióra jelenleg senkinek sincs engedélye.

Több olvasónk is jelezte, hogy belendültek azok a szolgáltatók, amelyekhez azok az idősek fordulhatnak, akik lakással rendelkeznek, de a megélhetés gondot okoz számukra. Sokan, emlékezve azokra az időkre, amikor több neves pénzügyi intézmény is jelen volt ezen a piacon, bíznak ebben a lehetőségben. Időközben azonban az összes ilyen vállalkozás eltűnt a piacról. A jelenlegi helyzet pedig igen ellentmondásos.

Mint ugyanis az Azénpénzem.hu megkeresésére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelezte: „a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 448. § (1) szerint az üzletszerűen végzett járadékszolgáltatás nyújtására irányuló tevékenység” engedélykötelessé vált. Engedélye pedig most egyetlen szereplőnek sincs, és ilyen eljárás sincs folyamatban.

Burjánzanak az ajánlatok


Számos olyan hirdetést találtunk viszont, amelyekben kifejezetten az idősebbeket célozzák meg „lakásért életjáradék” ajánlatokkal. Az önmagát Országos Életjáradéki Hivatalnak (OÉK) nevező piaci szereplő címeres honlapja érzékelhetően azt igyekszik sugallni, hogy állami intézményről van szó. Ez már önmagában meglehetősen gyanút keltő lehet. Mint leírják: az OÉK a havi rendszeres életjáradék folyósításon túl a lakás forgalmi értékének kiszámolása után, szerződéskötéskor egyszeri, legalább 5, maximum 200 millió forintot is biztosít a szerződő félnek.

Néhány szereplő, amelyik jelenleg hirdeti magát
Megnevezés Feltétel 
Életkor min. évIngatlan
Aranytallér Örökjáradék655 millió Ft
Időskori Életjáradék 6515 millió Ft
Nyugalom & Gondviselés Életjáradék65 (ez alatt egyedi ajánlat kérhető)Meghatározzák, hol lehet
Életjáradék nyugdíjasoknak 65nincs kikötés
Életjáradékhivatal62nincs kikötés
Nyugodt évek 69Budapesten, a főváros vonzáskörzetében vagy megyeszékhelyen levő ingatlan
Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés 

A táblázatunkban – többnyire a neten jelen lévő, egyébként gyorsan változó hirdetések alapján – kigyűjtött szereplők mellett nem egy ügyvédi iroda is ajánlja hasonló szolgáltatását. Közülük az egyik érdeklődésünkre azt válaszolta: azt nem tiltja a jogszabály, hogy magánszemély kössön életjáradéki szerződést. Mint jelezték, ilyenkor garancia az ügyvéd jelenlétében kötött megállapodás. Ebben szerepelhet például, hogy az ügyfélnek minden hónapban 3. és 6. között meg kell kapnia a kialkudott összeget. Ellenkező esetben a befektető (tehát aki a lakás tulajdonjogát megszerzi) bukja minden addigi kifizetését.

Az ingatlanközvetítés nem tilos


A Nyugodt évek nevében arról tájékoztatták honlapunkat, hogy a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:497.§ rendelkezéseiben meghatározott életjáradéki szerződés tágabb fogalmat jelöl meg annál, mint amit az MNB jelzett. Az a magánszemély ugyanis, aki egy másik magánszeméllyel egy konkrét ingatlanra köt szerződést, nyilvánvalóan nem minősülhet üzletszerű járadékszolgáltatónak.

Ez a társaság pedig – hangsúlyozták –, pontosan ilyen, magánszemélyek közötti ügyletek elősegítésére szakosodott. Nem vállal és nem nyújt járadékot, és ezzel kapcsolatosan nem is közvetít biztosítási tevékenységgel összefüggő szolgáltatást. Az általuk kínált konstrukció lényege, hogy az idős emberek irodájuk segítségével értékesítik az ingatlanjukat, de ezt úgy teszik meg, hogy a lakás használati jogát megtartják, földhivatalban bejegyzett haszonélvezeti joggal rendelkeznek életük végéig. Az ő ügyfeleik többsége az egyösszegű kifizetést preferálja.

A jegybank, ha vizsgál is, előre nem tájékoztat


Azt a jegybankhoz közelálló körök is elismerték, hogy a magánszemélyek közötti ügyletek lehetségesek. Óvták azonban az időseket például a lakásnepperektől. Minden esetben érdemes alaposan tájékozódni, a felajánlott szerződést pedig mindenképpen profi saját ügyvéddel megnézetni. Ehhez segítség kérhető akár az MNB tanácsadó irodahálózatától is. Kockázat pedig még így is lehet, hiszen csőd esetén (amit nemcsak cég, hanem akár magánszemély is jelenthet) problémássá válhat a nyugdíjas helyzete.
Azénpénzem.hu vélemény
Nem véletlenül szálltak ki a nagyobb szereplők erről a piacról. A tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy összességében nem túl jövedelmező ez a szolgáltatás. Ami azonban a pénzügyeseknek vállalhatatlan kockázat, a magánszemélyeknek még megérheti. Nagyon fontos viszont szem előtt tartani, hogy amelyik ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az valószínűleg átverés. A befektetők sem jótékonykodók, alaposan megnézik, miért mennyit adnak ki.
Eligazító lehetne, ha kiderülne, mely „közvetítők” ellen folytat már vizsgálatot az MNB. Ezzel kapcsolatban a jegybank szóvivője, Binder István portálunk érdeklődésére annyit mondott: „az MNB az esetlegesen folyamatban lévő, jogosulatlan tevékenységeket célzó vizsgálatairól – jellegükből fakadóan – semmilyen információt nem adhat ki, így annak tényéről sem adhat tájékoztatást”.  Akkor ismerhetjük tehát meg, kik járnak el törvényellenesen, ha megszületik az elmarasztaló jegybanki határozat.

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok