Ismét a kiköltözési hullám az erősebb
2017. augusztus 29.
Sokat nyerhet, aki éppen meg tudja lovagolni a főváros és az agglomeráció közötti ingatlaningát. Most már hosszú idő tapasztalatai alapján jól látszik, hogy időnként a be-, máskor a kiköltözés válik divatosabbá, ami természetesen alaposan megbolygatja az árakat is.
Az előző évet elemezve az Otthon Centrum (OC) megállapította: hosszú évek után tavaly többen költöztek ki Budapestről, mint ahányan odaköltöztek. A főváros kontra agglomeráció ingája tehát ismét kifelé lendült. A KSH népszámlálási adatokból készített elemzése hasonló trendet 2001. és 2011. között vázolt fel, ezt követően azonban Budapest vált népszerűbbé (az évek során elkészített, nagyon sok témát felölelő tematikus összeállítások itt találhatóak).
Az OC 2016-os adatai alapján tavaly kizárólag a fővárosban csökkent a lakáspiac. Hangsúlyozták viszont, hogy Budapest nem mutat egységes képet. A legnagyobb, 5-15 százalékos visszaesés a budai kerületekben és a belvárosban következett be. Közben a külső pesti kerületek többségében és Budán a II. kerület külső részén 5-10, valamint a XII. kerületben 20 százalékkal nőtt az előző évihez képest az adásvételek száma.
Az ingatlanközvetítő egyébként azt mutatta ki, hogy Budapestet leszámítva valamennyi megyében több lakást adtak el tavaly, mint egy évvel korábban. A fővárost körülvevő Pest megyében 28 százalékkal nőtt az adásvételek száma az előző évhez képest. Ez a növekedési dinamika pedig kétszerese volt az országos növekedési rátának
Ezeket a „hullámokat” a mi tapasztalataink szerint az árak is indokolják, másrészt viszont ezek a mozgások természetesen vissza is hatnak az árakra. Sokat nyerhet, aki éppen meg tudja lovagolni a főváros és az agglomeráció közötti mozgás irányát. Ehhez az időben megejtett, a fősodorral éppen ellentétes adásvételek szükségesek.
Mostanra viszont már úgy tűnik, hogy „beárazódott” az újabb trend. Az Ingatlan.com adatai szerint a Budapesten kívüli panelpiacon a főváros közelében lévő településeken a legmagasabbak az árak (azért arról soha ne feledkezzen meg senki, hogy míg az ingatlanközvetítők – mint az Otthon Centrum, a Duna House, az FHB vagy például a Balla Ingatlan – az üzletkötésekről ír, a hirdetési portálok ajánlati árakról beszélnek). Budaörs a legdrágább, az ottani lakótelepen 386 ezer forintért hirdetik a lakások négyzetméterét, majd Budakeszi és Solymár következik 378 ezer forintos, illetve 344 ezer forintos átlagárral.
A vidéki városok közül a Budapest közelében lévő Érden, Pomázon lévő panellakások voltak a legnépszerűbbek az idei első félévben a lakáshirdetési keresések alapján, de a váci panelek is keresettek voltak – állapította meg az Ingatlan.com..
A Balla Ingatlan szerint, aki Pest déli részén családi házat szeretne vásárolni, az elsősorban valamelyik agglomerációs településen nézzen körül - például Szigetszentmiklóson -, míg ha lakást vagy panellakást venne, akkor inkább Csepel a cél, hiszen ott jóval nagyobb a kínálat.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: ingatlan, lakás, lakásárak, ingatlanforgalom, Otthon Centrum, Duna House, Ingatlan.com, Balla Ingatlan
Sokan hagyják el a fővárost
Költözés: van min gondolkodni
Fotó: Latzer Anna
Fotó: Latzer Anna
Az előző évet elemezve az Otthon Centrum (OC) megállapította: hosszú évek után tavaly többen költöztek ki Budapestről, mint ahányan odaköltöztek. A főváros kontra agglomeráció ingája tehát ismét kifelé lendült. A KSH népszámlálási adatokból készített elemzése hasonló trendet 2001. és 2011. között vázolt fel, ezt követően azonban Budapest vált népszerűbbé (az évek során elkészített, nagyon sok témát felölelő tematikus összeállítások itt találhatóak).
Az OC 2016-os adatai alapján tavaly kizárólag a fővárosban csökkent a lakáspiac. Hangsúlyozták viszont, hogy Budapest nem mutat egységes képet. A legnagyobb, 5-15 százalékos visszaesés a budai kerületekben és a belvárosban következett be. Közben a külső pesti kerületek többségében és Budán a II. kerület külső részén 5-10, valamint a XII. kerületben 20 százalékkal nőtt az előző évihez képest az adásvételek száma.
A vidéki nagyvárosok környéke is pezseg
Az ingatlanközvetítő egyébként azt mutatta ki, hogy Budapestet leszámítva valamennyi megyében több lakást adtak el tavaly, mint egy évvel korábban. A fővárost körülvevő Pest megyében 28 százalékkal nőtt az adásvételek száma az előző évhez képest. Ez a növekedési dinamika pedig kétszerese volt az országos növekedési rátának
Az agglomerációban az idén az OC szerint a legnagyobb tranzakciószám-növekedés Dunakeszi és Szigetszentmiklós mellett a Gödöllői és a Ceglédi járásokban tűnik reálisnak.
A városi agglomerációk előnyét az OC a vidéki régióközpontokban is tetten érte. A legnagyobb ütemben (közel 40 százalékkal) a Székesfehérvár környéki eladások száma emelkedett. A győri agglomerációtól eltekintve – ahol nem történt változás – a többi nagyvárosi agglomerációban is 30-34 százalékos növekedést mutattak a tranzakciók 2016-ban a 2015-ös adatokhoz viszonyítva.Ezeket a „hullámokat” a mi tapasztalataink szerint az árak is indokolják, másrészt viszont ezek a mozgások természetesen vissza is hatnak az árakra. Sokat nyerhet, aki éppen meg tudja lovagolni a főváros és az agglomeráció közötti mozgás irányát. Ehhez az időben megejtett, a fősodorral éppen ellentétes adásvételek szükségesek.
Az árak lendületesen emelkednek
Mostanra viszont már úgy tűnik, hogy „beárazódott” az újabb trend. Az Ingatlan.com adatai szerint a Budapesten kívüli panelpiacon a főváros közelében lévő településeken a legmagasabbak az árak (azért arról soha ne feledkezzen meg senki, hogy míg az ingatlanközvetítők – mint az Otthon Centrum, a Duna House, az FHB vagy például a Balla Ingatlan – az üzletkötésekről ír, a hirdetési portálok ajánlati árakról beszélnek). Budaörs a legdrágább, az ottani lakótelepen 386 ezer forintért hirdetik a lakások négyzetméterét, majd Budakeszi és Solymár következik 378 ezer forintos, illetve 344 ezer forintos átlagárral.
A vidéki városok közül a Budapest közelében lévő Érden, Pomázon lévő panellakások voltak a legnépszerűbbek az idei első félévben a lakáshirdetési keresések alapján, de a váci panelek is keresettek voltak – állapította meg az Ingatlan.com..
A Balla Ingatlan szerint, aki Pest déli részén családi házat szeretne vásárolni, az elsősorban valamelyik agglomerációs településen nézzen körül - például Szigetszentmiklóson -, míg ha lakást vagy panellakást venne, akkor inkább Csepel a cél, hiszen ott jóval nagyobb a kínálat.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: ingatlan, lakás, lakásárak, ingatlanforgalom, Otthon Centrum, Duna House, Ingatlan.com, Balla Ingatlan
Kapcsolódó anyagok
- 2018.04.27 - Lakásárak: tovább szakad az ország
- 2018.01.09 - Ezért nem tudod eladni a lakást
- 2017.11.23 - A fiatalok rekord mértékben vennének fel lakáshitelt
- 2017.09.27 - Meddig jó befektetés a lakás?
- 2017.09.11 - Már tényleg bombaüzlet a jó lakás?
- 2017.08.18 - Itt egy lista, amin az élbolyban vagyunk
- 2017.08.09 - Megtört a lakáspiaci lendület
- 2017.08.08 - Most a lepukkant lakásokat is bérbe lehet adni
- 2017.08.02 - Mennyi idő alatt adható el egy lakás?
- 2017.08.02 - Már dúl a verseny a minősített lakáshiteleknél?
- 2017.07.28 - Nem mindenütt szárnyal a lakásépítés
- 2017.07.25 - Futószalagon készülnek az új lakások, de közel a vég?
- 2017.07.18 - Elfogytak a lakásokra licitáló vevők
További kapcsolódó anyagok