Sok ügyfél járt pórul az MKB-nál, de ők nem kapnak vissza pénzt

Fotó: Leéb Ádám
2018. szeptember 7. A felügyeleti hatóság 24 millió forintra bírságolta az MKB-t, mert megsértette például a bankkártyára vonatkozó szabályokat. Emellett jókora summákat írtak késve jóvá. A pórul jártak nem kapnak vissza pénzt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában megállapította, hogy az MKB megsértette – többek között – a keretszerződés megkötését megelőző tájékoztatásra, a pénzforgalmi számla megnyitására, a fizetési művelet hibás teljesítéséért fennálló felelősségi szabályra, fizetési megbízás átvételére, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra vonatkozó rendelkezéseket. A számlaváltási eljárásról szóló tájékoztatása sem volt teljes körű.

A határozatból (nem a közleményből, abban erről egyetlen szót sem ejtettek) kiderült, hogy a bank jogellenesen pénzt kért a kártyaletiltásért. A kisebb cégek és a lakossági ügyfelek körében is. Emellett a kártyás visszaélések esetén sem az előírt módon járt el. Tulajdonképpen feltételezte, hogy a kártyabirtokos hibázott. Az ügyfeleknek ebből anyagi kára keletkezhetett, de arról a jegybank nem rendelkezett, hogy az érintettek visszakapják a pénzüket.

A szabályszegést beépítették a rendszerükbe


Az MNB a bankot összesen huszonnégymillió forint összegű bírsággal sújtotta. A hatóság az MKB terhére értékelte, hogy a bank az előírásokat huzamosan, a hitelintézet szerződési feltételeit rögzítő dokumentumokba, számlavezető rendszerébe, illetve belső eljárásrendjébe építetten szegte meg. Mindez ráadásul az ügyfelek széles körét érintette, emellett a nem haladéktalanul jóváírt fizetési műveletek jelentős értéket, illetve a teljes sokaságon belüli magas arányt képviseltek.
A határozatból úgy tűnik, hogy az MKB annyira ragaszkodhat számlásaihoz, hogy váltás esetén elutasítja a fizetési számla megszüntetését. November 15-ig – többek között – az ilyen októberben (tehát a következő hónapban kezdeményezett) ügyletekről kell rendkívüli adatszolgáltatás keretében az MNB-nek beszámolnia.

Az MNB közleményében ezúttal is hangsúlyozta, hogy pénzforgalmi ellenőrzési tevékenysége során kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését. A fizetési lánc két végén álló ügyfelek ugyanis nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek.

Szerző: LG
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok