A magasabb keretek még nőhettek is
2021. január 22.
Az idei cafeteria kerete 7 százalékkal csekélyebb a tavalyinál – derült ki egy friss kutatásból. A részletes adatokból jól látszik, nem arról van szó, hogy arányosan csökkentek a keretek; számos munkáltató inkább megszüntette vagy minimálisara vette le a juttatást.
Hosszú évek óta először 2019-ben csökkent a béren kívüli juttatások átlagos kerete. Tavaly – derült ki a Cafeteriatrend.hu akkori felméréséből – kicsit még tovább fogyatkozott ez a torta. A bruttó 375 ezer forintos keretösszeg 370 ezer forintra csökkent, ami tulajdonképpen inkább stagnálást jelentett. Különösen azért, mert a helyzet az adózást (a béren kívüli juttatás terhelését teljes egészében átvállalja, vagy áthárítja a munkáltató, vagy valamilyen vegyes megoldást alkalmaz) is figyelembe még akár változhatott is.
Az idei kép azonban sajnos igen egyértelmű lett. Mint Fata László juttatási szakértő online tájékoztatásában elmondta: az idei cafeteria kerete 7 százalékkal csekélyebb a tavalyinál. A bruttó összeg 340 ezerre, a nettó pedig 260 ezerre mérséklődött. A részletes számok szerint nem arról van szó – emelte ki a szakértő –, hogy arányosan csökkentek a keretek.
Úgy tűnik tehát, hogy számos munkáltató inkább megszüntette vagy minimálisara vette le a juttatást. Ezt támaszthatja alá, hogy szintén nagyon látványos módosulásként nagyot – 25 százalékról 36-ra – emelkedett a juttatásokat nettó elszámolással adó cégek aránya. Fata valószínűtlennek tartja, hogy a vállalkozások hirtelen nagylelkűbbé váltak volna. Feltételezése szerint sokkal inkább arról lehet szó, hogy több lett a nem választható fix elem.
A béren kívüli juttatások és egyes meghatározott juttatások esetén a bruttó cafeteria rendszerben a cég az adót teljes egészében áthárítja a munkavállalóra (keretének valódi összege így a saját választásától függ – minél kedvezőbb adózású elemeket kér, annál több pénz landol a zsebében). Az úgynevezett hibrid rendszerben a munkáltató és a munkavállaló osztoznak a terheken, míg a nettó rendszerben az adó emelkedését a cég állja. Ilyen megoldás jellemzően a vállalkozás számára kevésbé macerás – hiszen nem kell egy komplex palettával bíbelődni –, fixen kínált elemeknél a jellemző.
Mint Fata kiemelte: a sport- és a kulturális belépők esetében is nagy lehet még a bizonytalanság (egyelőre senki sem tudja, meddig tarthat a zárlat). Érdekesség viszont – tette hozzá –, hogy a céges kínálati palettára új elemként több helyen felkerültek a védőoltások. Az ilyen elem választása szerinte nem csak a mostani koronavírusos helyzetben lehet célszerű. Az egzotikus helyekre (majd egyszer) utazók, de a rendszeresen kiránduló családok számára is hasznos lehet egy ilyen juttatás.
A cafeteria szabályait, adókulcsait itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Azénpénzem
Címkék: cafeteria, béren kívül, juttatás, keret, Cafeteriatrend, Fata László, felmérés, SZÉP-kártya
Sok munkáltató nyírta meg a cafeteriát
Fotó: Azénpénzem
Hosszú évek óta először 2019-ben csökkent a béren kívüli juttatások átlagos kerete. Tavaly – derült ki a Cafeteriatrend.hu akkori felméréséből – kicsit még tovább fogyatkozott ez a torta. A bruttó 375 ezer forintos keretösszeg 370 ezer forintra csökkent, ami tulajdonképpen inkább stagnálást jelentett. Különösen azért, mert a helyzet az adózást (a béren kívüli juttatás terhelését teljes egészében átvállalja, vagy áthárítja a munkáltató, vagy valamilyen vegyes megoldást alkalmaz) is figyelembe még akár változhatott is.
Az idei kép azonban sajnos igen egyértelmű lett. Mint Fata László juttatási szakértő online tájékoztatásában elmondta: az idei cafeteria kerete 7 százalékkal csekélyebb a tavalyinál. A bruttó összeg 340 ezerre, a nettó pedig 260 ezerre mérséklődött. A részletes számok szerint nem arról van szó – emelte ki a szakértő –, hogy arányosan csökkentek a keretek.
Nemcsak pénzt, a választás lehetőségét is többen bukhatták
Az évi 300 ezer (vagyis havi 25 ezer) forint feletti juttatások arányában gyakorlatilag semmilyen változás nem történt. Ráadásul úgy tűnik, hogy a 100 ezer-300 ezer forintos kategóriából is többen felfelé léphettek. Vagyis: nem egy dolgozó kerete emelkedhetett az idén. A tavalyihoz képest látványos viszont, mennyire megnőtt a 100 ezer forintnál csekélyebb keretről (ide tartoznak a teljesen megszüntetett juttatások is) nyilatkozók aránya. A tavalyi 6 százalék helyett a 2021-es érték 17 százalék lett.Úgy tűnik tehát, hogy számos munkáltató inkább megszüntette vagy minimálisara vette le a juttatást. Ezt támaszthatja alá, hogy szintén nagyon látványos módosulásként nagyot – 25 százalékról 36-ra – emelkedett a juttatásokat nettó elszámolással adó cégek aránya. Fata valószínűtlennek tartja, hogy a vállalkozások hirtelen nagylelkűbbé váltak volna. Feltételezése szerint sokkal inkább arról lehet szó, hogy több lett a nem választható fix elem.
A béren kívüli juttatások és egyes meghatározott juttatások esetén a bruttó cafeteria rendszerben a cég az adót teljes egészében áthárítja a munkavállalóra (keretének valódi összege így a saját választásától függ – minél kedvezőbb adózású elemeket kér, annál több pénz landol a zsebében). Az úgynevezett hibrid rendszerben a munkáltató és a munkavállaló osztoznak a terheken, míg a nettó rendszerben az adó emelkedését a cég állja. Ilyen megoldás jellemzően a vállalkozás számára kevésbé macerás – hiszen nem kell egy komplex palettával bíbelődni –, fixen kínált elemeknél a jellemző.
Megtörhetetlen a SZÉP-kártya dominanciája
Fata László arra a kérdésünkre, hogy a különböző elemek népszerűségre változott-e 2020-hoz képest, elmondta: most még csak egy gyors felmérést végeztek, de annyi azért látszik, hogy a SZÉP-kártya dominanciája továbbra is jellemző. A pihenőkártya persze jelenleg a vírus miatti lezárások mellett meglehetősen korlátosan használható. Azt senki sem tudja, hogy mikor jöhet az oldódás, de annak, aki teheti még így is érdemes lehet az első félévben teljes egészében feltöltenie a keretet. A szabályozás sajátossága ugyanis, hogy a keretösszegek az adóévre vonatkoznak. (Erről részletesebben itt olvashat.)Mint Fata kiemelte: a sport- és a kulturális belépők esetében is nagy lehet még a bizonytalanság (egyelőre senki sem tudja, meddig tarthat a zárlat). Érdekesség viszont – tette hozzá –, hogy a céges kínálati palettára új elemként több helyen felkerültek a védőoltások. Az ilyen elem választása szerinte nem csak a mostani koronavírusos helyzetben lehet célszerű. Az egzotikus helyekre (majd egyszer) utazók, de a rendszeresen kiránduló családok számára is hasznos lehet egy ilyen juttatás.
A cafeteria szabályait, adókulcsait itt nézheti meg
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Azénpénzem
Címkék: cafeteria, béren kívül, juttatás, keret, Cafeteriatrend, Fata László, felmérés, SZÉP-kártya
Kapcsolódó anyagok
- 2021.12.27 - Az utolsó pillanatban felforgatták a jövő évi cafeteriát
- 2021.11.17 - Újabb SZÉP-kártya lép a piacra
- 2021.06.21 - Újabb csavarok a cafeteriában
- 2021.06.02 - A Covid miatt ezt kaphatják a dolgozók
- 2021.05.28 - Százezerrel kevesebbet keres az átlagmagyar az átlagbérnél
- 2021.04.19 - Újabb könnyítések jöhetnek a SZÉP-kártyánál
- 2021.02.01 - SZÉP-kártya: helyreigazította magát a NAV
- 2021.01.28 - Járvány: elhalasztott tervek, kényszerű kiadáscsökkentés
- 2021.01.27 - A munkaviszonyban álló magyarok harmada tart állásvesztéstől
- 2021.01.26 - Sajátos tánc a magyar bérek körül
- 2021.01.18 - Figyelem, emelték a SZÉP-kártya adóterhét!
- 2021.01.14 - Trükkös az idei cafeteria
- 2020.12.08 - A cafeteriát is teljesen átírja a járvány
- 2020.11.18 - Magasabb cafeteriát kaphatnak a közszolgák
- 2020.10.22 - Jövőre is maradnak az új SZÉP-kártyás szabályok
- 2020.08.14 - Fokozták a nyomást, hogy itthon nyaraljon a magyar
További kapcsolódó anyagok