Sok kgfb-ügyfelet vert át a Groupama
2016. február 18. Négyezernél is több kötelező autóbiztosítást (kfgb) mondott fel úgy a Groupama, hogy ügyfeleivel a szerződés megszűnésére a valóságostól eltérő időpontot közölt – derült ki a felügyeleti hatóság 4 millió forintos bírságot is kiszabó határozatából.Díjnemfizetés miatt 2013 októberétől kezdődően egy negyedévet meghaladó időszakon át négyezernél is több autós kgbf-szerződését mondta fel a Groupama, a törlésértesítő levelekben azonban téves információt közölt – állapította meg a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a biztosítónál lefolytatott fogyasztóvédelmi célvizsgálata. Mint a felügyeleti hatóság tudatta: a díjnemfizetés miatt törölt kgfb-szerződéseknél nem a megszűnés tényleges dátumát, hanem későbbi időpontot közöltek az érintettekkel. Az ügyfelek pedig nem rendelkezhettek valós információval a szerződés tényleges megszűnésének időpontjáról. Ezért az MNB összesen négymillió forint bírságot szabott ki.
A cselekmény súlyát az MNB szemében enyhítette, hogy a Groupama minden olyan ügyfele számára, aki a kgfb-szerződés megszüntetéséről szóló levél kézhezvételét követő 14 napon belül újrakötötte a szerződését a biztosítónál, jóváírja a szerződés megszűnése és az újrakötés közötti időszakra vonatkozó fedezetlenségi díj összegét. A hatóság emlékeztetett arra, hogy a kgfb-ről rendelkező törvény szerint a díjnemfizetéssel megszűnt szerződéseket az ügyfelek az adott biztosítási időszak végéig csak a korábbi biztosítójuknál köthetik meg ismét, azon további ügyfelek, akik 14 napon át nem szerződtek vissza a Groupama Biztosítóhoz, a kockázatviselés nélküli időszak tekintetében - a törvény erejénél fogva - kényszerültek a fedezetlenségi díj fizetésére.
Az MNB nyomatékosította továbbá, hogy a kgfb-szerződés megszűnése minden, a közúti közlekedésben részt vevő ügyfelet érintő jelentős hátránnyal járhat, így a fogyasztó köteles folyamatosan fenntartani a biztosítási jogviszonyt. Emiatt a szerződés megszűnésének időpontjára vonatkozó pontos tájékoztatás mind a fogyasztónak, mind a közlekedésben részt vevő más személyeknek elemi érdeke. Ehhez képest a négymillió forintos bírság meglehetősen enyhének tűnik. Elgondolkodtató az is, hogy milyen nagyra rúgott a felmondott szerződések száma.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: MNB, kgfb, biztosítás, gépjármű, felelősségbiztosítás, Groupama, bírság
Kapcsolódó anyagok
- 2017.05.15 - 32 milliós bírságot kapott a Groupama Biztosító
- 2016.09.29 - Megint drágulhat a kötelező
- 2016.04.19 - Megállt a kötelező drágulása
- 2016.04.05 - Nem bántak jól a bajban levőkkel
- 2016.03.05 - Újraindult, de havonta kell jelentenie a KÖBE-nek
- 2016.03.01 - Túl drágák az életbiztosítások? Az MNB szigorítana
- 2016.02.10 - Kgfb: vigyázat a díjfizetéssel!
- 2016.02.09 - Így hathatna a mindennapokra a terrortörvény
- 2016.02.05 - Astra-károsult? Ha nem kgfb-kár, rohanjon a románokhoz!
- 2016.01.21 - Átverte az időseket a 4Life Direct
- 2016.01.18 - Mit művelnek a biztosítók? Szarvashibák a CIG-nél
- 2016.01.12 - Négymilliárdra bírságolták a Bankszövetséget
- 2016.01.12 - Vigyázat! Még 16 ezer astrás rohangál az utakon, pedig elindult a felszámolás
- 2015.12.07 - Félretájékoztatott az NN Biztosító, de semmi gond
- 2015.12.03 - Újabb pilótajátékot talált az MNB, négymilliárdos a kár
- 2015.11.17 - Most érdemes cascot kötni!
- 2015.11.15 - Lehullt a lepel: hatalmas díjemelések a kötelezőnél
További kapcsolódó anyagok