Sok brókerkárosult maradhat hoppon

2019. március 11. Csigalassúsággal haladnak a felszámolási eljárások a négy évvel ezelőtti brókerbotrány szereplőinél – derül ki egy összegzésből. Volt, ahol a százmilliárd feletti követeléssel szemben mindössze négy cégautóból folyt be néhány tízmillió.

Nem sok jóra számíthatnak azok, akik a négy évvel ezelőtt botrányos körülmények között megbukott brókercégekkel szembeni követeléseik megtérülését várják a még mindig húzódó felszámolási eljárásoktól – derül ki a Napi.hu mai összeállításából.  A Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. a felszámoló tájékoztatása szerint csak minimális vagyonnal rendelkezik, ami meg sem közelíti a vele szembeni 195 milliárd forintos hitelezői követelést. Akadály, hogy a cégcsoport vagyonához a felszámoló Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) nem fér hozzá, mivel a többi Quaestor-cég vagyonelemeit más felszámolási eljárások során értékesítették.
Quaestor és Hungária kötvényes károsultjai részére korábban a Befektetésvédelmi Alap a felszámolási eljárás menetétől függetlenül – némi törvényi huzavonát követően - közel 40 milliárd forintnyi kárrendezési összeget már kifizetett.
A Buda-Cash Zrt-től a hitelezők 105 milliárd forintot követelnek, eladni azonban nincs mit. A felszámoló közölte, hogy a Buda-Cash által részben vagy egészben tulajdonolt társaságokból - a részvények eladásából származó bevétel kivételével - nem folyt be semmilyen összeg. Az ezekben meglévő részesedések értékesítésre a hitelezői érdekek szem előtt tartására tekintettel még nem kerülhetett sor.

Ezeknek a társaságoknak vagyonára a felszámolás előtt bűnügyi zárlat került, másrészt maguk is fizetésképtelenek, és velük szembeni igények megelőzik a Buda-Cashét. A felszámoló a Buda-Cash tulajdonából gyakorlatilag csak a 14 céges autót tudta eladni nem egészen 39,5 millió forintért, ami aprópénz a tartozáshoz képest.
 

Akadnak jobb eredmények is

A brókerházhoz köthető négy hitelintézet vagyonának kiárusítása során valamivel többet sikerült behajtani: az ÉRB Bank vagyonából eladott mintegy 100 tétel közül legnagyobb egy 178 millió forintért értékesített részesedés és a követelés volt, amely az MGU Magyar Gumi-újrahasznosító Kft.-vel szemben állt fenn. Ennek az értékét eredetileg 355 millió forintra becsülték. A bankok tulajdonában levő ingatlanok - bankfiókok mellett családi házak és ipari ingatlanok – közül is többet értékesítettek már. Voltak azonban, amelyek csak a becsérték feléért keltek el.

Komolyabb eredményt csak a Hungária Értékpapír esetében sikerült elérni. A brókercégnek a felszámolás kezdő időpontjában két társaságban volt részesedése, illetve irodai eszközök álltak a tulajdonában. A PSFN tájékoztatása szerint a felszámolási eljárásban a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint viszont csak a brókercég ügyfelei kaphatják meg a pénzüket, a többi hitelező hoppon marad.

Szerző: Azénpénzem/Napi
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok