Siralmas számok a csokról
2016. szeptember 22. Az egyik ingatlanfejlesztésnél eddig egyetlen egy csokos értékesítés sem volt. A Duna House (DH) az újépítésű lakásoknál néhány százalékos támogatotti arányról beszélt. Ráfért a piacra a módosítás.Sorra vallják be az ingatlanközvetítők, hogy mekkora gondot jelentett az otthonteremtési kedvezmény korábbi szabályozása, amely használatbavételi engedélyhez kötötte a kedvezmények igénylését. A furcsa a dologban, hogy amikor mi felhívtuk erre a problémára a figyelmet, mindenki mélyen hallgatott, sőt az ingatlanosok közül többen kifejezetten bíztatták a vevőket, hogy így is szálljanak be. Most azonban, amikor végre megérkezett az amúgy már nyárra várt könnyítés, már más húrokat pengetnek az ügynökök is (logikus, hiszen ők pénzhez az eladás révén jutnak, ha a vevőnek később gondja van, azért már nem az ő fejük fő).
Friss közleményében a DH üdvözli a csokos szabályok változtatását. Mint írják: a legújabb állami intézkedések közül kiemelkedik az a bővítés, amely már tervrajzról is lehetővé teszi az új lakások vásárlását. Most hangsúlyozták, hogy azok, akik csak állami segítséggel juthatnának új lakáshoz, eddig hátrányban voltak, hiszen csak olyan újépítésű projektből választhattak, amely már lényegében beköltözhető, mivel csak a használatba vételi engedély előtt 120 nappal volt igényelhető a támogatás. Az ilyen ingatlanok azonban rendkívül kis számban voltak csak elérhetőek az elmúlt időszakban.
Az Otthon Centrum (OC) szakértői viszont úgy látják, hogy az enyhítés csak abban az esetben lesz pozitív hatással, ha a „tervezőasztalról értékesített ingatlanok” esetében az ingatlan használatba vétele előtt megigényelhető csokot az építkezés folyamata alatt – akár szakaszosan is – de kiutalják az ingatlanfejlesztőnek. Azaz nem lesz különbség a vételárak tényleges teljesítésében a készpénzes és a hiteles, illetve a csokos vevők között.
Elképesztően alacsony arányok
Az újépítésű lakások vevői esetében a hiteligénylők között rendkívül csekély volt a csokosok aránya az elmúlt három hónapban. Kelet-Magyarországon 3,9 százalék, nyugaton 1,5 százalék, a fővárosban pedig 1 százalék alatti arányt mértünk – jelezte Fülöp Krisztián, a DH-hoz tartozó Hitel Centrum Kft. vezetője. Hozzátette, hogy az építési boom most indul, a fejlesztők ezekben a hónapokban, hetekben kezdték csak el tervrajzról árulni a lakásaikat, így ez a törvénymódosítás időben érkezett.
A bankokhoz az idei első félvében beérkezett 14 ezer csokos kérelmet mindenki nagyon kevésnek tartja.
Egyelőre egyetlen CSOK-os értékesítésünk sem volt az elmúlt időszakban, ám az új feltételektől azt várjuk, hogy az érdeklődők közül egy újabb réteg jelenhet meg a vásárlói oldalon – mondta el Szalay Attila, a Duna House csoport résztulajdonában álló MyCity értékesítéssel megbízott vezetője. Ez különösen azért érdekes, mert – mint kiderült – a több száz új lakást fejlesztő társaság az otthonok negyedét készíti csok-kompatibilisre.Az idei lakáspiaci darabszámok nagyjából a tavalyi képet mutatják, vagyis a 2014-ben indult piacnövekedés egy időre lelassult, aminek oka csak részben volt a hirtelen árnövekedés – állítja Rutai Gábor, a DH elemzési vezetője. Úgy véli, sokan várják még, hogy milyen kínálat lesz az újépítésű piacon.
Az otthonteremtési támogatások, a csok jelenlegi részleteiről itt tájékozódhat
Nézze meg a cikkhez illő karikatúránkat is!
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: csok, otthonteremtési támogatás, lakás, új lakás, OC, DH
Kapcsolódó anyagok
- 2018.03.02 - Beveti a kormány a CSOK-bombát a választásra
- 2018.03.02 - Így változik a csok március 15-étől
- 2016.11.10 - Az összes CSOK felét az OTP-től kérik
- 2016.11.03 - Új számok jöttek a csokról
- 2016.10.24 - Még az idén tízezer új lakást adnak át
- 2016.10.17 - Megugrott a hitelkiváltás
- 2016.09.26 - Lejárt lemez a városon túlra költözés?
- 2016.09.19 - Jövőre tovább változik a csok
- 2016.09.13 - Jól ráfázhatunk a csokra
- 2016.09.06 - Lakást venne? Végre itt a könnyítés!
- 2016.08.23 - Így hasznosul a lakástámogatás!
- 2016.07.05 - Új lakások: ősszel jön a CSOK-nál az igazság?
- 2016.06.13 - Egyelőre ennyit ér a kormány csókja
- 2016.05.18 - Vigyázz, mibe mész csokkal bele!
- 2016.05.09 - Sokan fáztak már rá a CSOK-ra
További kapcsolódó anyagok