Siessen, aki diákmunkát vállalna!
2020. május 5. Most indult a diákmunka keresésének csúcsszezonja, de diákszövetkezetek szerint az idén jobb sietni, kevesebb lesz ugyanis a lehetőség, mint a korábbi években. Még ha újraindul minden, akkor is 20-30 százalékos lehet a nyári visszaesés.Az idei szezonban kevesebb munkalehetőség lesz, mint a korábbi években – állították a Világgazdaságnak nyilatkozó diákszövetkezetek. Mint a cikkből kiderült, a május és a június a diákmunka-keresés csúcsidőszaka. Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta: nyáron akkor is 20-30 százalékos visszaeséssel számolnak, ha újraindul az ország működése. Az idei áprilisi árbevételük több mint 50 százalékkal maradt el a 2019-es azonos időszakitól.
Az állásokra a diákok jellemzően online tudnak jelentkezni, és az állásinterjúk is valamilyen IT-csatornán zajlanak.
A Meló-Diák Iskolaszövetkezetnél évente jellemzően 40 ezer diák vállal munkát országszerte, a nyári hónapokban pedig 10-15 ezer. Márciusban a munkák 70-80 százaléka teljesült az eredeti megállapodásokhoz képest, áprilisban már csak az 50-60 százaléka – mondta el Majzik Nándor, a szövetkezet cégvezetője. Tapasztalatai szerint egyébként a legtöbb irodai munka esetében a diákok számára is meg tudták oldani a home office-t (otthoni munkavégzést), ott pedig még nőttek is az igények, ahol a feldolgozóipar átállt a fertőtlenítőszerek előállítására.A diákok átlagos órabére bruttó 1300–1400 forint (ebből 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni), ami nem számít rossz fizetésnek a 926 forint minimális órabérhez képest. Az IT-s munkákkal óránként bruttó 1800–2000 forintot vagy még többet lehet keresni.
Szerző: Az Én Pénzem/Világgazdaság
Címkék: koronavírus, járvány, gazdaság, diákmunka
Kapcsolódó anyagok
- 2022.05.25 - Ennyit kereshetnek most a diákok
- 2020.06.25 - Diákszámlát keresel? Ingyen is megkaphatod
- 2020.06.02 - 2020-ban így adózik a diákmunka
- 2020.06.02 - Ennyit kereshetsz idén a diákmunkával
- 2020.05.05 - Extra adókkal vonul le a vírus?
- 2020.04.29 - Inaktívként tartják nyilván az állásukat vesztők többségét
- 2020.04.20 - Máris változtattak a bértámogatáson
- 2020.04.20 - Százezrek veszítik el az állásukat
- 2020.04.14 - Mindjárt pályázható a bértámogatás
- 2020.03.25 - Jön a rabszolgatörvény a négyzeten?
További kapcsolódó anyagok