Nagyon közel már a határidő
Az adóhatóság (NAV) május elsejéig több mint 2,1 millió szja-bevallást regisztrált, ami félmillióval több, mint tavaly ilyenkor. A bevallók fele az Ügyfélkapu rendszerét használta. A NAV tájékoztatása szerint abból a több mint 1,6 millió adózóból, akik maguk nyújtották be személyijövedelemadó-bevallásukat, 800 ezren a teljes, 816 ezren a csökkentett adattartalmú nyomtatványt választották, míg mintegy 23 ezren döntöttek az idén utoljára választható „söralátét” bevallás mellett. Emellett mintegy félmillió ügyfélnek készít bevallást vagy bevallási ajánlatot a hivatal.
A hatóság azzal együtt, hogy az idén a korábbiakhoz képest határozottan felpörgött a bevallás, szükségesnek tartott minden érintettet figyelmeztetni (ők azért vannak még elegen), hogy már csak tíz napjuk van a határidőig. A NAV ismét közzétette a leggyakoribb hibák elkerüléséről és a legfontosabb információkról szóló rövidfilmjét.
Tájékoztatásuk szerint bizonyos adóügyek – bevallás javítása, adófolyószámla lekérdezése, a nyilvántartott adatok módosítása – telefonon is intézhetők a NAV megújult Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerében (ÜCC), a 06-40/20-21-22-es számon. A fejlesztésnek köszönhetően egyszerűbb és átláthatóbb a menürendszer, sőt, a NAV munkatársa akár közvetlenül is segíthet a megfelelő menüpont kiválasztásában. Az ÜCC megújult menütérképe és a telefonon intézhető ügyek teljes listája megtalálható a NAV honlapján. A telefonos ügyintéző rendszer használatához ügyfél-azonosító szám szükséges, ami a TEL nyomtatvánnyal igényelhető papíron, vagy elektronikusan, Ügyfélkapun át.
Akinek még nincs Ügyfélkapuja, a NAV ügyfélszolgálatain soron kívül regisztrálhat. Ehhez a személyes okmányokon túl egy működő e-mail címre és egy felhasználónévre van szükség. A sorban állást elkerülhetik azok, akik a központi ügyfélszolgálatokon Ügyfélkapu ügyintézésre időpontot foglalnak.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: adó, adóbevallás, szja, NAV, határidő
Serényebbek lettek a magyar adózók
2016. május 11. Már csak tíz nap van hátra az adóbevallás elkészítésének határidejéből. Évek óta nagyon sokan az utolsó pillanatra hagyják a kitöltést, de az idén a korábbiakhoz képest határozottan felpörgött a dolog.Az adóhatóság (NAV) május elsejéig több mint 2,1 millió szja-bevallást regisztrált, ami félmillióval több, mint tavaly ilyenkor. A bevallók fele az Ügyfélkapu rendszerét használta. A NAV tájékoztatása szerint abból a több mint 1,6 millió adózóból, akik maguk nyújtották be személyijövedelemadó-bevallásukat, 800 ezren a teljes, 816 ezren a csökkentett adattartalmú nyomtatványt választották, míg mintegy 23 ezren döntöttek az idén utoljára választható „söralátét” bevallás mellett. Emellett mintegy félmillió ügyfélnek készít bevallást vagy bevallási ajánlatot a hivatal.
A hatóság azzal együtt, hogy az idén a korábbiakhoz képest határozottan felpörgött a bevallás, szükségesnek tartott minden érintettet figyelmeztetni (ők azért vannak még elegen), hogy már csak tíz napjuk van a határidőig. A NAV ismét közzétette a leggyakoribb hibák elkerüléséről és a legfontosabb információkról szóló rövidfilmjét.
Amit elküldés előtt mindenképpen érdemes javítani:
- a papíron benyújtott bevallás főlapjáról hiányzik az aláírás
- a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím
- nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni);
- a családi kedvezménnyel vagy az első házasok kedvezményével kapcsolatos adatok hiányosak
- a kifizető által levont adóelőleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból.
Tájékoztatásuk szerint bizonyos adóügyek – bevallás javítása, adófolyószámla lekérdezése, a nyilvántartott adatok módosítása – telefonon is intézhetők a NAV megújult Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerében (ÜCC), a 06-40/20-21-22-es számon. A fejlesztésnek köszönhetően egyszerűbb és átláthatóbb a menürendszer, sőt, a NAV munkatársa akár közvetlenül is segíthet a megfelelő menüpont kiválasztásában. Az ÜCC megújult menütérképe és a telefonon intézhető ügyek teljes listája megtalálható a NAV honlapján. A telefonos ügyintéző rendszer használatához ügyfél-azonosító szám szükséges, ami a TEL nyomtatvánnyal igényelhető papíron, vagy elektronikusan, Ügyfélkapun át.
Akinek még nincs Ügyfélkapuja, a NAV ügyfélszolgálatain soron kívül regisztrálhat. Ehhez a személyes okmányokon túl egy működő e-mail címre és egy felhasználónévre van szükség. A sorban állást elkerülhetik azok, akik a központi ügyfélszolgálatokon Ügyfélkapu ügyintézésre időpontot foglalnak.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: adó, adóbevallás, szja, NAV, határidő
Kapcsolódó anyagok
- 2016.07.13 - Elindult a NAV nagy nyári ellenőrzése
- 2016.05.18 - Szja: milyen jövedelmet kell bevallani?
- 2016.05.18 - Szja: hogyan kell a kedvezményeket érvényesíteni?
- 2016.05.18 - Szja: itt az adóhatóság válasza a kérdésekre
- 2016.05.17 - Kétharmad nem kért az állami nászajándékból
- 2016.05.03 - Adóemelést is kapunk a nyakunkba
- 2016.04.15 - Szja-bevallás: ezeket a hibákat ne kövesd el!
- 2015.10.24 - Árulkodóak az egyéni adózási adatok
- 2015.10.14 - Elég lehet egy adónyilatkozat
További kapcsolódó anyagok