Kétszeres esély helyett csak egyet kapnak az adósok
2016. szeptember 16.
A legutóbbi, a pereskedő devizahitelesek számára bíztató ítéletben kimondták: a végrehajtás leállításához elegendő, ha a hitelszerződésben egyetlen érvénytelenségi okot találnak. A már a parlament előtt levő jogszabályban egyetlen pontot változtatnak meg, de ez elegendő is ahhoz, hogy megváltoztassa ezt a helyzetet.
A polgári perrendtartásról (pp) szóló, a korábbiakhoz képest nem csekély változtatásokat tartalmazó törvény már a részletes vita szakaszába lépett. Az igazságügyi minisztérium (IM) által jegyzett jogszabályra az általános indoklás szerint azért van szükség, mert a hatályos törvényt „az 50-es évek egyszerű magánjogi jogvitáira” modellezték. Mára azonban „egy rendkívül differenciált és magas színvonalon kodifikált magánjogi szabályozás” alakult ki, amit a pp-nek is követnie kell (a teljes szöveg itt található meg).
A mintegy ötszáz oldalas javaslatban (ennek majdnem fele indoklás) szerepel például a társult perlés intézménye a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos jogvitákban, illetve a munkaügyi perekben. Nagyobb hangsúlyt kapnak az elsőfokú eljárások, pontosabban azok perfelvételi szakasza (megvalósul az osztott perszerkezet). Az első szakaszt követően alapvetően nincs lehetőség a kereset- és az ellenkérelem megváltoztatására, a további bizonyítékok és indítványok előterjesztését kizárják.
Többször is hangsúlyozzák a jogalkotók, hogy kiemelt céljuk a „perhatékonyság rendszerszintű biztosítása”, a perek felgyorsítása. A devizahitel-perekkel foglalkozó Hitelsikerek.hu portál kiszúrt egy olyan módosítást, ami szerintük a devizaadósok számára tragikusnak ígérkezik. Mint közzétették, a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt indított perekre vonatkozó szabályozásban egyetlen pontot változtattak ugyan, de annak jelentősége nem csekély.
A végső, már végrehajtási folyamat alatt álló devizaadósok számára a módosítás annyit jelent majd, hogy nem lehet a végrehajtást megszüntető pert indítani a deviza kölcsönszerződés érvénytelenségére vagy létre nem jöttére hivatkozva (mint írják, az összes többi okot már korábban kiiktatták). A dolog különös jelentőséget kaphat, ha belegondolunk, hogy a legutóbbi, a pereskedő devizahitelesek számára bíztató ítéletben a bíróság kimondta: a végrehajtás leállításához elegendő, ha a hitelszerződésben egyetlen érvénytelenségi okot találnak.
A módosítást az IM „a jogalkalmazásban jelentkező, és sok esetben megoldhatatlan” problémákkal indokolta. A korábbi szabályok alapján nem volt kizárt ugyanis, hogy az adós külön pereljen semmisség, és külön a végrehajtás leállítása érdekében. A párhuzamosan megindított perek esetében pedig a szaktárca szerint a bíróságok „szélsőségesen eltérően” ítéltek. (Ahogy portálunknak az egyik, a kettős perindítást szorgalmazó jogász fogalmazott: így kétszeres esélyt kaphattak a kilakoltatás előtt álló adósook.)
A végrehajtási eljárást egyébként a javaslat több ponton is megolajozza. Sikertelen levélküldés esetén (mi is több „bújkáló” adósról értesültünk) a kézbesítést végrehajtó végezheti. A rendőrség is könnyebben lesz majd bevethető a végrehajtás kényszerítésére. A hatóság közreműködését ugyan a jelenleg hatályos szabályok is lehetővé teszik, de annak módjáról már nem rendelkeznek. Ezt is pótolják a jogalkotók.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: végrehajtás, bíróság, devizaperek, IM, törvény
Semmisség miatt nem állítható majd külön le a végrehajtás

A bíróságok „szélsőségesen eltérő” ítéleteket hoztak

A kormány a második féléves jogalkotási menetrend szerint hozzányúl a bírósági végrehajtási rendszerhez is – írta meg a napi.hu. Azt ígérik, hogy az eddiginél hatékonyabb, gyorsabb és költségkímélőbb rendszert hoznak létre. Ennél konkrétabb módosítási tervek azonban nem derültek ki a dokumentumból, és eddig a portál részleteket firtató kérdéseire sem válaszoltak.
Itt olvashat arról a legutóbbi esetről, amikor sikerült leállítani a végrehajtást
Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: végrehajtás, bíróság, devizaperek, IM, törvény
Kapcsolódó anyagok
- 2017.04.19 - Hiába hivatkoztak az Alaptörvényre a végrehajtók
- 2017.04.10 - Nem látja függetlennek az ítélkezést a lakosság
- 2017.03.14 - Itt az igazság a lakásárverésekről!
- 2017.03.08 - Leállhatnak a kilakoltatások
- 2017.03.06 - Mégis elsétálhatna a kifosztott adós?
- 2017.03.05 - Lakásárverés: kinek jó a változtatás?
- 2017.02.08 - A bajba kerültek lakásán nyerészkedtek
- 2017.02.06 - Így szerezhető vissza könnyen a pénz
- 2017.01.24 - Ezt kapják a spanyol lakáshitelesek
- 2017.01.17 - Újabb remény a volt devizásoknak?
- 2016.12.05 - Átmenetileg megnyugodhatnak a bajban levő háztartások
- 2016.10.11 - Ennyire nem bízik a magyar a jogban
- 2016.09.27 - Börtönbüntetés és bírság hibás vagyonnyilatkozat miatt
- 2016.09.01 - Forró ősz jön a bajban levő adósokra?
- 2016.08.26 - Mégis befektetés volt a devizahitel?
- 2016.08.10 - Miben bízhatnak a bajban levő adósok?
- 2016.06.09 - Félmilliónál több végrehajtás folyik
- 2016.05.27 - Egyre több lakás lehet veszélyben?
- 2016.04.18 - Elnézést kért a Kúria a bankoktól
- 2016.01.17 - A bankokért szabnák át a Ptk-t?
- 2015.11.04 - Ezért nem lakoltatnak ki a bankok
További kapcsolódó anyagok