Rossz számlaszám: végképp bukhatod a pénzed

Fotó: Azénpénzem
2014. március 23. Tévhit, hogy az eseti átutalások csak akkor teljesülnek, ha a megadott számlaszám valóban a beírt kedvezményezetté – tudta meg az Azénpénzem.hu. Szakemberek szerint a bankoknak nem feladatuk a kontrollálás. A tévesen indított pénzt viszont szinte lehetetlen visszaszerezni. Aki egyáltalán megkísérli, annak is többnyire fizetnie kell.

A Magyar Bankszövetség közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az utóbbi időkben elszaporodtak a pénzeltérítési csalások. A visszaélők magukat a partner cég képviselőjének adják ki, és – hamisan - arról tájékoztatják a fizetésre kötelezett vállalkozást, intézményt, hogy a kedvezményezett számlaszáma megváltozott, új számlaszámként pedig a saját számlaszámukat adják meg. A megtévesztett vállalkozás, intézmény által átutalt összegeket gyorsan továbbutalják – rendszerint külföldre.

Az eseti átutalásoknál mindenképpen érdemes többször is ellenőrizni, jó számot írtunk-e be. Nem árt nagyon résen lenni a külön közölt (esetleg – mint példánkban – a telefonon utólag módosítani kívánt) számlaszámok esetében. Inkább túl kukacos legyen valaki, semmint balek!
Egyik olvasónk egy nagyon hasonló történetet osztott meg velünk. Őt (magánszemélyként) egy ingatlan adásvételének folyamata során próbálták telefonon meggyőzni arról: a pénzt ne a szerződésben szereplő, hanem egy másik bankszámlaszámra utalja át. Végül megtagadta ezt a kérést, pedig azt némiképp megnyugtatónak találta, hogy a kedvezményezett személyében nem történt volna változás.

Más világ jött az átutalások gyorsításával


Mint banki szakemberektől megtudtuk: a bizalmatlansága alighanem indokolt volt. A hitelintézetek ugyanis nem ellenőrzik, hogy a megadott számlaszám valóban a beírt kedvezményezett birtokában van-e. Az átutalást indító banknál ezt állítólag egyáltalán nem lehet kontrollálni, a fogadó bank azonban – a nemzetközi szabályoknak is megfelelően – nem köteles ezt megtenni. Ezzel együtt úgy értesültünk, hogy akadnak pénzintézetek, amelyek mégis elvégzik az ellenőrzést. Erre azonban kár lenne alapozni (már csak azért is, mert a nagyobb tétekre játszók a csaláshoz kiszemelt cég nevéhez nagyon hasonló néven még vállalkozás alapítására is rászánják magukat, de általánosabb családnév esetén a magánszemélyeknél sem lehet nehéz "klónt" találni). A tét ugyanis nem kicsi. A gyorsított átutalási rendszer 2012-es bevezetése óta ugyanis – mint arról akkoriban is írtunk – a csak elírt (ám pechünkre létező) számlaszám is nagyon sokba kerülhet.

Azóta ugyanis megbízást visszavonni csak a megbízás teljesüléséig (a megbízó számláján történő terhelésig) lehet, ami az elektronikus csatornákon a fedezetvizsgálatot követően a nyitvatartási időn belül azonnal megtörténik. A megbízások teljesítése után pedig a pénzt csak a kedvezményezett hozzájárulásával lehet visszaszerezni. Még akkor is gond lehet, ha szinte azonnal rájön valaki: tévesen írta be a számlaszámot. A bankok egy része ugyanis a visszahívásért pénzt kér. A K&H majdnem 6,6 ezer forintot, a Citibank 5,3 ezret, az MKB pedig 4,5 ezret számít fel ilyen esetekben. Ehhez képest visszafogottabban számláz az Erste (3171 forint) és az FHB (2640 forint). Az OTP közel 5,5 ezret kérne, de ettől egyelőre akciósan eltekintenek. A CIB-nél pedig ez a díjtétel létezik ugyan, de nulla forint.


Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzemfacebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok