Van, ahol 20 százalék felett hozott a befektetés
2013. május 23.
A jelenlegi kamatok mellett a 4 százalékos éves hozamnak is örülhetnek majd egy év múlva a pénzpiaci alapokban megtakarítók. A kamatadó és a költségek levonása után pedig alig keresnek valamit, a pénzük a reálértékét sem biztos, hogy megtartja. Kérdés, hogy megmozdul-e az itt dekkoló 1500 milliárd forint.
Még impozánsnak tűnik a 6-7 százalék körüli éves hozam, amit a pénzpiaci alapokban érhettek el a befektetők. Csakhogy az elmúlt egy évben fialt ennyit az itt tartott pénz, míg akciós betétben 7-8 százalékot is kaphattunk volna érte. Igaz, ehhez 12 hónapra le kellett volna kötni. A pénzpiaci alapokban pedig az a jó, hogy nem kell előre meghatározni, mennyi időre nélkülöznénk a megtakarítást. (A folyószámlákon pedig gyakorlatilag 0 százalék a kamat.) A jövő viszont sokkal borúsabb. Az elmúlt 3 hónapban már csak 0,9-1,5 százalékkal gyarapodott a legnagyobb pénzpiaci alapokban a befektetők pénze, ami 3,6-6 százalékos éves hozamnak felelne meg. (A befektetési alapok hozamait itt találja, a cikk végén pedig a top hozamokat foglaltuk össze.)
A megtakarítókat azonban a jövő érdekli, a múltbeli hozamok nem garantálnak semmit sem. Az viszont tény, hogy az elmúlt hónapokban, így áprilisban is, ömlött a pénz a befektetési alapokba, a pénzpiaci alapok pedig hónapról hónapra 40 milliárdnyi friss pénzt szippantottak magukba. Áprilisban azonban már csak 16 milliárdot, ami arra utalhat, hogy más befektetést keresnek pénzüknek a befektetők. (Közel 4 ezer milliárd forintnyi vagyont kezelnek a BAMOSZ - Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége - tagjai befektetési alapokban, ebből a legtöbb, 1500 milliárd forint pénzpiaci alapokban van.)
A pénzpiaci alapokban – a betéti kamatokkal párhuzamosan - az elmúlt hónapokban csökkent a hozam, amin már csak azért sem kell csodálkozni, mert rövid lejáratú állampapírokban és bankbetétben tartják az alapkezelők a megtakarításokat. A legnagyobb (20 milliárd forint feletti) pénzpiaci befektetési alapok 12 havi átlaghozama még 6,2 százalék volt 2 hónappal ezelőtt (a befektetési alapok március 18-i hozama itt található), a május 22-i adatok szerint viszont már csak 5,8 százalék. (A cikk a Befektetési alapok rovat része.)
A jövő pedig nem túl rózsás. A bankbetétek kamatát elnézve (a betéti kamatokat itt kalkulálhatja) már a 4 százalék is átlag feletti ajánlat 12 hónapra, tehát a pénzpiaci alapoktól sem várhatunk többet, sőt inkább kevesebbet a következő egy évben. Ha a költségeket (az átlagos pénzpiaci alap költsége 1,16 százalék) és a 16 százalék adót is levonjuk, akkor 4 százalékból már csak alig valamivel több, mint 2 százalék lesz. Márpedig az infláció várhatóan 3 százalék körül alakul. Az itt őrzött pénz tehát aligha őrzi meg reálértékét.
A kötvényalapok vonzották a legtöbb pénzt az elmúlt hónapokban. Januárban 33, februárban 35, márciusban 60, míg áprilisban 55 milliárd forint friss megtakarítás áramlott ide. Az impozáns hozamok – amelyek ugyancsak a múltra vonatkoznak – megmozgatták a befektetők fantáziáját. A rövid kötvényalapok 10 százalék körüli, míg a hosszú kötvényalapok 20 százalék vagy e feletti 12 havi hozama sokak számára vonzó lehet. Pedig kérdéses, hogy az alapkezelők meg tudják-e ismételni a jövőben ezt a teljesítményt. Az állampapírok hozama ugyanis nagyot esett az elmúlt hónapokban. (A befektetési alapokról a legfontosabb információk itt találhatóak.)
A pénzpiaci és a kötvényalapok részletes hozamát itt találja.
A betéti kamatokat itt kalkulálhatja.
Forrás: Azénpénzem, BAMOSZ kalkulátor alapján
Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők.
Címkék: befektetési alap, BAMOSZ, akciós kamat, pénzpiaci alap, kötvény alap, befektetési alap hozama
Rossz hír: itt is esnek a hozamok

Örülhetünk a 4 százaléknak?

Népszerűek a kötvények
A kötvényalapok vonzották a legtöbb pénzt az elmúlt hónapokban. Januárban 33, februárban 35, márciusban 60, míg áprilisban 55 milliárd forint friss megtakarítás áramlott ide. Az impozáns hozamok – amelyek ugyancsak a múltra vonatkoznak – megmozgatták a befektetők fantáziáját. A rövid kötvényalapok 10 százalék körüli, míg a hosszú kötvényalapok 20 százalék vagy e feletti 12 havi hozama sokak számára vonzó lehet. Pedig kérdéses, hogy az alapkezelők meg tudják-e ismételni a jövőben ezt a teljesítményt. Az állampapírok hozama ugyanis nagyot esett az elmúlt hónapokban. (A befektetési alapokról a legfontosabb információk itt találhatóak.)
A pénzpiaci és a kötvényalapok részletes hozamát itt találja.
A betéti kamatokat itt kalkulálhatja.
Alapok toplistája (2013. május 22-én)
Pénzpiaci | 12 hó | Rövid kötvény | 12 hó | Hosszú kötvény | 12 hó |
---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | Hozam | Megnevezés | Hozam | Megnevezés | Hozam |
Pioneer Pénzpiaci | 7,00% | Erste Nyíltvégű Kötv | 14,70% | Erste XL Kötvény | 28,70% |
Raiffeisen Pénzpiaci | 7,00% | Concorde Rövid Kötvény | 12,80% | Concorde Kötvény | 22,90% |
CIB Pénzpiaci | 6,70% | Budapest (I.) Állampapír | 10,60% | Aegon Kötvény | 22,50% |
Erste Pénzpiaci | 6,20% | OTP Optima | 10,20% | Pioneer Kötvény A | 21,70% |
Raiffeisen Likviditási | 6,10% | K&H Aranykosár | 9,70% | CIB Kincsem | 20,00% |
Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők.
Címkék: befektetési alap, BAMOSZ, akciós kamat, pénzpiaci alap, kötvény alap, befektetési alap hozama
Kapcsolódó anyagok
- 2014.03.19 - Friss számok: megint lenyomták az állampapírt
- 2014.02.18 - Újabb rekord: ide önti a pénzét a magyar
- 2014.02.10 - Befektetési alapok hozama 2014. február 7-én
- 2014.02.10 - Veszteséget hoztak az állampapírok
- 2013.12.20 - Befektetési alapok hozama 2013. december 19-én
- 2013.12.20 - Tovább ömlik a lakosság pénze az alapokba
- 2013.11.21 - Ide tettek 100 milliárdot a befektetők
- 2013.10.25 - Befektetési alapok hozama 2013. október 24-én
- 2013.10.25 - A forint gyengülésére számítunk
- 2013.09.27 - Befektetési alapok hozama 2013. szeptember 26-án
- 2013.09.27 - Sírhatnak a befektetők, ha a múltban élnek
- 2013.08.28 - Tőkevédett alap a sláger
- 2013.08.23 - Befektetési alapok hozama 2013. augusztus 22-én
- 2013.08.23 - Így veszíthetsz az állampapíron
- 2013.07.19 - Itt a hidegzuhany a befektetőknek
- 2013.06.30 - Mélyponton a betéti kamatok is
- 2013.06.20 - Befektetés: féltékeny az állam
- 2013.06.14 - Már a devizánk sem kell a bankoknak
- 2013.06.08 - Teljesen elfogynak a kamatok
- 2013.05.19 - Ide teszik a pénzüket az emberek
- 2013.05.07 - Mennyivel vágják meg a megtakarítókat?
- 2013.04.26 - Befektetési alapok hozama 2013. április 24-én
- 2013.04.26 - Szépen hoztak a befektetési alapok
- 2013.04.21 - Folytatódik a betéti kamatcsökkentés
- 2013.03.21 - Befektetési alapok hozama 2013. március 18-án
- 2013.03.21 - Zsákszámra megy a pénz a befektetési alapokba
- 2013.03.01 - Használjon KIID-et, okosabb lesz tőle
- 2012.12.10 - Tarolhatnak a befektetési alapok
További kapcsolódó anyagok