Robbantak az árak az építőiparban, drágulhatnak a futó munkák is
2022. május 16. Olyan árrobbanás következett be az építőiparban, hogy a Közbeszerzési Tanács új Útmutatójában lehetővé teszi, hogy a már futó szerződéseknél is áthárítsák a vállalkozók a megrendelőkre a költségek megugrását. Vagyis drágulhatnak a megkezdett beruházások is.Egyes építőanyagok 15-150 százalékkal drágultak 2021-ben, idén eddig további 15-25 százalékos áremelkedés látható – írja az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közleményében. A szakszövetség már egy évvel ezelőtt jelezte, hogy a pandémia okozta világkereskedelmi folyamatok építőanyagok áremelkedésére gyakorolt hatása komoly problémákat okoz az építési szerződéseknél. Az áremelkedésekből adódó kockázatot, költségnövekedést a vállalkozók egyedül nem tudják viselni, azt meg kell osztani a megrendelővel annak érdekében, hogy a létesítmények elkészülhessenek. Idén az orosz-ukrán háború, az energiaárak emelkedése, a forint elgyengülése hajtotta az újabb drágulást.
Éppen ezért a 2021-es és 2022-es áremelkedések előtt megkötött szerződések nagy részénél árfelülvizsgálat lehet indokolt, a szerződés előtt lévő munkáknál pedig célszerű előre rögzíteni, hogy a jövőben bekövetkező árváltozásokat (növekedés vagy csökkenés) hogyan fogják kezelni az érintettek. Az árak körüli problémát az ajánlatadók, vállalkozók képviseletében Koji László, az ÉVOSZ elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) alelnöke a Közbeszerzési Hatóság keretében működő tanács felé is jelezte.
Át lehet hárítani az áremelkedést
Széleskörű egyeztetést követően a Közbeszerzési Tanács aktualizálta a közbeszerzési eljárások keretében megkötött szerződések módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos útmutatóját. A Közbeszerzési Hatóság útmutatója jogszerű keretek közé helyezi az árkockázat megosztását a megrendelő és a vállalkozók között. A folyamatban lévő munkáknál eljárási rendet is ad az árak szükség szerinti felülvizsgálatához oly módon, hogy a felek jogtalan előnyökhöz ne jussanak és hátrányba se kerüljenek az előre nem látott jelentős árváltozások miatt. A szerződések módosítása azonban csak mindkét fél beleegyezésével lehetséges.A jövőben megkötendő szerződéseknél célszerű rögzíteni, hogy az árváltozásokat hogyan fogják kezelni. Ehhez az ÉVOSZ készített árindexálási javaslatot, amit átadott a Közbeszerzési Hatóság részére is. Az ÉVOSZ javaslata a hazai és import beszerzésű építőanyagok árváltozását egyaránt tartalmazza, rábízva a szerződő felekre az ár-felülvizsgálati időszakot. Az árváltozások kezeléséhez elsődlegesen javasolt adatok a KSH, az EUROSTAT és az MNB által közzétett adatbázisokban találhatók meg.
A szerződésnek a változás minden feltételét előzetesen tartalmaznia kell, így a határidő meghosszabbítása esetén azt, hogy milyen esetben és mennyivel hosszabbítható meg a szerződés teljesítésének határideje, időbeli hatálya. Az általánosságban meghatározott feltételek nem elegendők.
Új lakossági szerződéseknél is iránymutató lehet
Az építési-beruházási célú közbeszerzések szerződésmódosításához kiadott útmutató (2022.05.13) iránymutató lehet a magán megrendelők és a lakosság számára is a felújítási és új építési munkáknál, szerződéseknél egyaránt.Mint az ÉVOSZ megjegyzi, építési-beruházási közbeszerzésen tavaly közel háromezer, 2636,5 milliárd forint értékű eljárást folytattak le. 2022 első négy hónapjában további 890 közbeszerzési eljárás volt az építési piacon 1400 milliárd forint értékben.
Szerző: L.J.
Címkék: közbeszerzés, Közbeszerzési Tanács, szerződésmódosítás, építőipar, ÉVOSZ, infláció, áremelkedés
Kapcsolódó anyagok
- 2023.08.10 - Kritikus helyzetben az építőipar
- 2023.08.01 - Állami támogatást kér az ÉVOSZ a lakásfelújításokra
- 2023.05.10 - Újabb áremelés jön az építőiparban
- 2023.02.14 - Bajban az építőipar
- 2022.09.30 - Újabb árrobbanás jön az építőiparban
- 2022.09.15 - Ne is remélje, hogy olcsóbban építkezhet!
- 2022.06.29 - Kőművesnek toborozzák a fiatalokat
- 2022.05.18 - Jövőre áresés jöhet a lakáspiacon
- 2022.05.17 - Az idén sok család fizetőképességével lehet baj
- 2022.04.05 - Brutális veszteségeket okoz az oroszok háborúja az építőiparban
- 2022.02.22 - Brutálisan drágult a minimális építőipari rezsióradíj
- 2022.02.18 - Egyre több a kókler a lakásépítéseknél, felújításoknál
- 2022.01.28 - Vásárlói rohamot hozott az új lakásoknál az MNB Zöld Otthon hitele
- 2022.01.25 - Újabb drasztikus áremelkedés jön az építőiparban
- 2021.12.06 - Ötödével drágulhat tovább az építőanyag
- 2021.11.16 - A lakásokat is megdrágítja az energiapiaci árrobbanás
- 2021.09.13 - Építőipar: ilyen brutális az áremelkedés
- 2021.08.18 - Beavatkozott az állam az építőiparba, ez lett belőle
- 2021.06.17 - Felújítana, építene? Mutatjuk, mennyire durván szálltak el az árak
- 2021.05.12 - Újra itt a lánctartozások réme
- 2021.04.14 - Nagyot drágulhat a lakásfelújítás
- 2020.10.05 - Duplázódott a munkanélküliek száma az építőiparban
- 2020.06.14 - Már hivatalos, nagyot dobnak az építési, felújítási árakon
- 2020.05.15 - Megint állami segítségre vár az építőipar
- 2020.02.24 - Nagy áremelkedés jön az építőiparban
További kapcsolódó anyagok