Robbanhat a kártyaelfogadási piac
2017. március 25. A mostaninál majdnem harmadával több helyen lehet majd kártyával fizetni, ami komoly változást hozhat. A kereskedői terminálok (POS) telepítésére kiírt kormányzati pályázatra az eredetileg meghatározott keretet meghaladó támogatásra érkezett kérelem, a többletigényre pótlólagos forrást biztosítottak.Hét szolgáltató vállalta, hogy bővíti a bankkártya-elfogadóhelyek számát – tudatta a nemzetgazdasági tárca (NGM). A kereskedőknél jelenleg alig több mint százezer POS működik, számuk most a kormányzati támogatási program segítségével 30,2 ezerrel nő majd. A bővülés tehát igen csak látványos.
A POS-telepítéshez az állam jelentkezőnként 80-800 millió forintot ad (egy berendezés után 80 ezer forint jár, de minimum ezer, maximum tízezer terminállal lehet pályázni). Az erre biztosított keret 2,4 milliárd forint volt. Cserében vállalni kellett azonban, hogy a felszámított díjak nem haladhatják meg a bankkártyás fizetések egy százalékát.
A pályázaton nyertesek | |
---|---|
Megnevezés | Terminál (db) |
POI Partner | 10000 |
OTP | 7000 |
ICT Partner | 5000 |
K&H Bank | 3000 |
NHB Bank | 3000 |
HelloPay | 1200 |
Virpay | 1000 |
Korábban nem ritkán 20-30 ezer forintos, egyszeri telepítési díjat számoltak fel, amikor egy kereskedő az elektronikus fizetési rendszerhez csatlakozott, a programban telepített termináloknál most ez megszűnik – hangsúlyozta a nemzetgazdasági tárca. A közleményből kiderült, hogy a költségvetési keretet meghaladó támogatásra érkezett a jogszabályi feltételeknek megfelelő kérelem (a nyertes szolgáltatók és az általuk vállalt POS-ek számát táblázatban foglaltuk össze), az NGM ezért 16 millió forint pótlólagos forrásról gondoskodott a többletigény kielégítésére. A „túljelentkezés” tehát nagynak azért semmiképpen sem mondható.
Címkék: bankkártya, POS, kereskedők, pályázat
Kapcsolódó anyagok
- 2017.11.13 - Teljesülhet a kártyával fizetők vágya
- 2017.09.15 - Nagyot ugrott a kártyás vásárlás
- 2017.07.18 - Összeborul a Visa a PayPallal
- 2017.06.20 - Vigyázat, nem működnek a CIB kártyái
- 2017.06.12 - Több napra korlátozza a bankkártyákat a CIB
- 2017.05.03 - Még fizetnek is a bankkártyásított mobilért
- 2017.03.23 - Jönnek az érintőkártyák CIB-nél
- 2017.03.19 - Utazik? A bankkártyát sose felejtse itthon!
- 2017.02.21 - Gyakrabban használjuk a kártyát külföldön is
- 2017.02.02 - Döbbenetes költési adatokról számolt be egy bank
- 2017.02.02 - Az ügynököknél is lehet kártyával fizetni
- 2017.01.09 - Online vásárlás: bankkártyás fizetés már a futárnál is?
- 2016.12.28 - Robbanásszerűen terjed az egyérintéses fizetés
- 2016.12.21 - Új korszak a csomagszállításban
- 2016.12.20 - Tényleg mindenütt használható lesz a bankkártya?
További kapcsolódó anyagok