Rettegünk a nyugdíjas évektől
2025. október 12. A magyar lakosság több mint harmada egyik napról a másikra él, és nem tud félretenni a jövedelméből – derült ki egy kutatásból. Borúlátóak az emberek a nyugdíjas éveikkel kapcsolatban, a megkérdezettek több mint fele arra számít, hogy idős korában is kénytelen lesz dolgozni, mert a nyugdíj nem lesz elég a megélhetéshez.Összeomló nyugdíjrendszerre és nehezebb időskori évekre számítanak a magyarok a Generali Biztosító friss, reprezetntatív kutatása szerint. A felmérés szerint a magyarok 2023-ban 30 ezer forintot, idén már némileg nagyobb összeget, de átlagosan még mindig csak 42 ezer forintot tudnak megtakarítani. Valamivel nőtt azok száma is, akik havi szinten 150 ezer forint feletti jövedelmet tesznek félre, de ők még mindig a válaszadók csupán 8 százalékát teszik ki. Ennél is aggasztóbb, hogy a lakosság több mint harmada (35 százalék), egyáltalán nem tud félretenni, egyik hónapról a másikra él.
Akik spórolni tudnak valamennyit, azok nagy része még mindig jóval kevesebbet tud, mint ami szerintük ideális lenne a nyugdíjas éveikre. A válaszadók 2023-ban még azt gondolták, hogy 82 ezer forint az ideális nyugdíjas évekre félretett pénz, idén – valószínűleg a fogyasztói árak növekedése miatt is – már úgy vélekednek, hogy havonta mintegy 96 ezer forintot kellene félretenni a nyugodt időskori évekre.
Borúlátó magyarok: rosszabbul fogunk élni évtizedek múlva
A 2023-as kutatáshoz hasonlóan a megkérdezettek közel harmada (26 százalék) most is úgy gondolja, hogy néhány évtized múlva sokkal rosszabbul fognak élni az aktív keresők; harmaduk (33 százalék) szerint pedig ugyanilyen pénzügyi körülményekkel számolhatunk. Míg 2023-ban a lakosság ötöde, 2025-ben már negyedük véli úgy, hogy évtizedek múlva jobban fognak élni az aktív dolgozók.A nyugdíjas évek tekintetében is meglehetősen pesszimista a jövőkép – derült ki a kutatásból. A válaszadók 19 százaléka szerint néhány évtized múlva valamelyest romlanak majd az idősek kilátásai, míg 32 százalékuk úgy véli, hogy sokkal rosszabb helyzetben lesznek. Még azoknak is több mint fele hiszi, hogy rosszabb lesz a nyugdíjasoknak, akik saját maguk havi szinten több mint 150 ezer forintot tudnak félretenni. 2023-hoz képest ugyanakkor nőtt azok száma, akik bizakodóbbak, de még mindig csak 13 százalék gondolja azt, hogy valamelyest kedvezőbbek lesznek a körülmények.
Összeomló állami nyugdíjrendszerre számít a hazai lakosság a kutatás szerint
A lakosság mintegy fele (48 százalék) továbbra is arra számít, hogy jövedelemkiegészítés miatt a nyugdíjas éveikben is dolgozni fognak és a válaszadók több mint fele (53 százalék) gondolja azt, hogy mire nyugdíjba menne még nehezebb helyzetben lesz majd az állami nyugdíjrendszer.SZJA-kedvezmény és családi adókedvezmény a mindennapi szükségletekre
Felmérték azt is, hogy az anyák személyi jövedelemadójából és a családi adókedvezményből adódó plusz bevételeket hogyan használják majd fel. A kutatás szerint a 18-65 éves lakosság 47 százaléka úgy tudja, hogy érinti őket vagy családjukat a kedvezmény. A felmérés ugyanakkor rávilágít arra, hogy az érintettek 38 százaléka jelenleg a mindennapi szükségletek fedezésére fordítaná a családi kasszában jelentkező pluszt. Emellett 30 százalékuk lakásfelújításra vagy lakásvásárlásra, illetve 27 százalékuk a gyermekeik tanulmányaira költené az extra bevételt.
Szerző: L.J.
Címkék: kutatás, Generali, biztosító, nyugdíj, megtakarítás