Retteg a kormány, hogy leáll az eladósodás növekedése

2022. október 23. A kormány döntött arról, hogy a kamatstopot kiterjesztik a kis- és középvállalkozások (kkv) hiteleire, a Széchenyi kártya termékeit ugyan szűkítik, a kamatát pedig megemelik, de – hangzott el a Kormányinfón – azt tudják már garantálni. Újabb intézkedésként a bankokat érdekeltté tehetik majd a hitelezésben.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkarama és a Vállakozók Országos Szövetsége kérésére kiterjesztik kamatstopot kkv-k hiteleire is – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton a kormányinfón. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszámolója szerint ezt az intézkedést november 15-től vezetik be, és jövő júliusig lesz hatályban. A kamatokat a június 28-i szinten rögzítik.

A bankközi kamatláb június 28-án 7,77 százalék volt, jelenleg viszont 16,69 százalék. Azok a bekerülnek majd az kamatsapka alá, akiknek időközben már átárazódott a hitele. Mint Nagy elmondta: a kkv-k kölcsöneinek 40-45 százaléka változó kamatozású. Ennek állománya megközelíti a 2000 milliárdot, ami közel 60 ezer céget érint.

A Széchenyi kártya termékeinek körét szűkítik, ami a kormányzati kommunikáció szerint csak „áramvonalasítás”. A plasztikpénz kamatát a jelenlegi 3,5 százalékról jövőre 5 százalékra emelik. A gazdaságfejlesztési miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: „nagyon fontos, hogy a kamattámogatást ki fogjuk fizetni" (egyre többet veszik elő azt az új kommunikációs fordulatot, amiben érdemnek tűntetik fel, ha állják a szavuk, vagy betartják a saját maguk által hozott törvényeket). Az 5 százalékot egyébként állítólag már tudják „garantálni”.

Nagy arról is beszámolt, hogy azon gondolkodnak, hogy a bankokat érdekeltté tegyék a hitelezésben. Ez azt jelenti, hogy a bankadó összege függne a kölcsönzési aktivitástól. Amelyik pénzintézet serényebben ad pénzt, az kevesebb adót fizethet. Ezt a programot a Bankszövetséggel egyeztetve dolgozzák majd az ígéret szerint ki.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok